LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A BMW-k napja

Ismét Argentína területén folyik a harc, ma búcsút intett a mezõny Chilének. Már korán reggel elrajtoltatták õket Santiagoból, és nekivágtak az Andoknak. A határt a 3500 méter magasságban található Paso Libertadoresnél lépték át, majd hamar el is indulhattak a 220 km-es szelektív szakaszon. Az út elsõ felét a szûk, kanyargós szerpentineken tették meg, a másik 100 km-t pedig már a pampákon autózták végig. A Dakar útvonala gyönyörû helyeken vezeti végig a mezõnyt, melyek rendkívüli milliõjérõl lélegzetelállító felvételek is tanúskodnak. 

A motorosoknál meglepõ eredmény született, az elsõ három helyet nem a megszokott nevek szerezték meg. A legjobb idõt a BMW-vel versenyzõ holland Frans Verhoeven motorozta, a második, illetve harmadik helyen pedig az amerikai Jonah Street és a francia Alain Duclos végzett. Cyril Despres nem sietett ma, inkább élvezte a motorozást és óvatosan ment végig a szakaszon. Közel másfél óra elõnye van összetettben, nem akar már kockáztatni. Coma viszont ment volna, de sajnos elnézte a navigációt és jó pár percet veszített, mire újból megtalálta a helyes utat.
Saghmeister Gábor egy helyet javított összetettben, a mai 62. helyezése elõrébb hozta õt összetettben a 63. pozícióba.

Az autósok élén is BMW-s gyõzelem született, a francia Guerlain Chicherit ma végzett idén elõször a mezõny élén. Carlos Sainz pedig megtörte autóját, amikor megelõzte õt Mark Miller. Nem látott a porban semmit és letarolt néhány fát az úton. Ezzel némi idõveszteség érte a Matadort, ami abszolút kapóra jött csapattársának, a quatari Nasser Al-Attiyahnak. Al-Attiyah nyerni akar és ilyen közel még soha nem járt a Dakar-gyõzelemhez.

A monstrumok versenyében ismét Kabirov végzett az élen, bár annyira nem tudja megverni Chagint, hogy összetettben is átvegye a vezetést. Így nincs veszélyben a Cár trónja, de jobb, ha résen van és odafigyel vetélytársára.

Nem hivatalos összetett eredmények:

Motor
1. Despres (KTM, 42:15:10), 2. Ullevalseter (KTM, +01:20:54), 3. Lopez Contardo (Aprilia, +01:23:34)

Quad
1. M. Patronelli (Yamaha, 52:27:42), 2. A. Patronelli (Yamaha, +02:23:05), 3. Gonzalez Corominas (Yamaha, +04:16:46)

Autó
1. Sainz (VW, +39:16:55), 2. Al-Attiyah (VW, +00:04:28), 3. Miller (VW, +00:23:50)

Kamion 
1. Chagin (Kamaz, 45:12:38), 2. Kabirov (Kamaz, +01:12:23), 3. Van Vliet (Ginaf, +09:21:02)  

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06