LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A dûnemászás iskolája

Dûne, dûne, dûne, és még egy kis dûne. Így festett az Africa Race tizedik szakasza, amelyen a mezõny megmászta Mauritánia egyik legnagyobb homokdûnéjét is. Volt, akinek gondot okozott, volt akinek egyáltalán nem – a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs szerencsére utóbbiak közé tartozott. Miközben a vetélytársak közül jó néhányan megálltak leengedni a kerekeket a hegy láttán, az Opel Dakar Team pilótája adott egy „kövér gázt”, és simán átszelte. 


 

Más kérdés, hogy azért nem ment minden ennyire egyszerûen – utóbb Szalayéknak is meggyûlt a bajuk a puha, forró, s a fenti két tulajdonságának köszönhetõen vendégmarasztaló homokkal. 
„Legalább négyszer kellett elõszednünk a lapátokat, úgyhogy körülbelül negyven-ötven percet töltöttünk összességében ásással. Sokszor csak picin múlt, hogy ástunk (egy méterrel arrébb már nem lett volna rá szükség), amiatt bosszankodtunk, de sokszor picin múlt, hogy nem, annak meg örültünk. A Mokka ezen a napon tökéletesen muzsikált, most nem õ küszködött a meleggel, hanem mi – minimum ötven fok biztosan volt az autóban” – nyilatkozta Szalay Balázs, aki hetedikként teljesítette az Akzsuzst–Akzsuzst hurokszakaszt, ám mivel az elõzõ napi technikai gondok miatti pályarövidítésért hétórás büntetést kapott (az önindító hibája miatt a CP1-tõl a rajt fel jöttek ki a pályáról), az összetettben ez sajnos nem javított sokat a pozícióján. 
Az egész viadal egyik legnehezebb szakaszát azonban maguk mögött hagyták a fiúk, ami nem kis teljesítmény. 

„Ez a nap megkoronázta az Africa Race-t, rengeteg dûnén küzdöttük át magunkat, amint vége volt az egyik dûnesornak, már bele is mentünk a másikba. Nem volt vicces, abból a szempontból viszont segített, hogy az elõzõ napi büntetés miatt a mezõny végérõl rajtoltunk, így sokat kellett elõzni, ami a nyílt terepen, a dûnék között sokkal kevésbé nehéz, mint egy szûk pályán. Persze, néha le kellett térni a nyomról, mert éppen elõdtünk akadt el valamelyik vetélytársunk, és akkor volt, hogy nekünk is ásni kellett, összességében azonban jó szakasz volt, ha mindegyik ilyen flottul ment volna, mint ez, egy szavam sem lenne” – tette hozzá Szalay.  

Bunkoczi László navigációs szempontból nem ítélte nehéznek a pályát, azt mondta, ezúttal volt rá ideje, hogy abban is segítsen Szalaynak, hogy megtalálják a megfelelõ nyomokat, és ne akadjanak el. Persze, ha ásni kell, hát ásni kell. 
„Ásni minden körülmények között megterhelõ, hõségben és tûzálló ruhában pedig még inkább, de mostanra már kialakult, hogy nincsenek fölösleges mozdulataink, tudjuk, hogy mit hova teszünk és mikor – nem kapkodunk. Így azután hiába ástunk ma négyszer is, tudnám még folytatni a versenyt, ha nagyon muszáj lenne. Jó szakasz volt a mai, nekünk való, az autó mindenütt elment, ahol kellett, ha mi nem rontottunk, bárhová elvitt minket” – mondta Bunkoczi.
A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió elrajtolt ugyan a szakaszon, de 16 kilométer után visszafordult a táborba a pilóta gerincfájdalmai miatt. Történt, hogy Kovács az elõzõ napi, pokoli szakasz után este megérkezett a táborba, kiszállás közben azonban megcsúszott a lába a kamion abroncsán, és másfél méter magasságból leesett, pont a hátára. Az orvosok nemigen javasoltak mozgást neki, de õ, ha fogcsikorgatva is, de nekiment a szakasznak. Az elsõ hepehupás részen azonban annyira fájt a háta a rázkódástól, hogy inkább visszafordult a táborba, nem kockáztatva a kamion, vagy a legénység biztonságát.

AFRICA RACE
10. szakasz, Akzsuzst–Akzsuzst (össztáv: 403 km, ebbõl szelektív szakasz: 327 km). Autósok: 1.  David Gerard, Gerard Dubuy (francia, Optimus) 4:35:52, 2. Gomez, Lavergne (francia, Optimus) 6:27 p h., 3. Martin, Bigot (francia, Volkswagen Buggy) 7:32 p h., …7. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 26:49 p h.. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Ladislav Lala (cseh, Tatra) 5:17:29 p h., 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 44:49 p h., 3. Jacinto, Teixeira, Cochinho (portugál, MAN) 1:30:26, …5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) egyelõre idõ nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 5:04:41, 2. Newland (brit, KTM) 15:42 p h., 3. Jesus Sousa Jr. (portugál, KTM) 37:05 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 41:35:41, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 26:43 p h., 3. Sabatier, Rizzardi (francia, Bugga One) 1:41:28 ó h, …13. Szalay, Bunkoczi 15:30:02 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 45:38:02, 2. Tomecek, Lala 2:41:15 ó h., 3. Jacinto, Teixeira, Cochinho 3:26:55 ó h., …5. Kovács, Czeglédi, Ács – egyelõre idõ nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 46:16:16, 2. Newland 5:57:14 ó h., 3. Hamard (francia, Husqvarna) 6:32:59 ó h.

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06