„A Szaharához képest a Góbi talán nem olyan nehéz, valahogy kényelmesebbek a dûnék. Igaz, végeláthatatlan mennyiségû van belõlük – ecsetelte az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. –  A kényelmesség pedig abban nyilvánul meg, hogy amikor átmegyünk egy nehezebb dombon, akkor jön két keményebb talajú, amelyeken kvázi pihenhetünk, annak ellenére, hogy homokon vagyunk. A Szaharában nincs ilyen. És Abu-Dzabiban sem, mert ott meg olyan meredekek a homokhegyek, hogy amikor lefelé jön róluk az ember, az az érzése, hogy mindjárt orra esik. Egy szó, mint száz, a Góbi más, mint a többi. Alig várom, hogy visszatérjünk.” 

S hogy miként fest mindez a navigátorülésbõl? 

Bunkoczi Lászlót is megkérdeztük: „Korábban sosem láttunk még ilyen dûnéket. Hosszú kilométereken keresztül majdnem szabályosan megyünk fel és le, mintha egy szabályosan megépített hullámvasúton ülnénk, amelynek hullámai elég nagy távolságra vannak egymástól ahhoz, hogy az ember élvezni tudja a közlekedést. Klassz dolog, hogy a világ nagy sivatagjai közül egy újabbat sikerült átszelnünk.”