LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
A csapat
A Kezdetek
1996
Farsúlyos versenyautóval Mauritániáig
Két zöldfülű, Szalay Balázs és Frank Papp kalandvágyból nekivágott a Dakar ralinak – elsőként a magyarok közül. Egy saját építésű versenyautóval álltak rajthoz, amelynek csomagtartója tele volt alkatrészekkel, s amely ezáltal annyit nyomott, hogy szinte teljesen alkalmatlan volt a terepralizásra. Belekóstoltak Afrikába, és bár a 6. napon, Mauritániában kiestek, kalandos körülmények között, közúton végül eljutottak Dakarig. A kudarc ellenére rabul ejtette őket a sivatag.
1998
Plusz 2 nap a horkolós váltótárssal
Hárman utaztak el erre a versenyre: Frank Papp szerelt, Szalay Balázs és Curt LeDuck pedig felváltva vezetett – ez akkoriban még elfogadott megoldás volt a Dakar ralin. Az a kevés alvással töltött óra sem volt túl pihentető, ugyanis Curt úgy horkolt, mint egy ágyú. A páros általában éjszaka, vagy hajnalban ért be a célba, s rövid pihenő után már indult is tovább. A versenyben töltött 8 nap 28-cal ért fel, de a sivatag ezúttal sem engedte át őket.
2000
Sikeres célba érés tropára ment váltóval
Az utolsó napon már az ereje végén járt a Szalay Balázs, Jakab Tamás kettős – az autóról már nem is beszélve. A váltó kezdte feladni: nem volt hátramenet, egyes és kettes fokozat, úgyhogy már elrajtolni sem volt könnyű. A kb. 30 fős magyar szurkolócsoport tagjai már azt fontolgatták, hogy feltolják az autót a piramisokhoz (ebben az évben Kairóban volt a cél), de végül erre nem volt szükség – Szalayék az 59. helyen értek célba.
Eredmények
Dakar rali
Év
Autó
Navigátor
Helyezés
1996
Chevrolet
Frank Papp
kiestek
1998
Chevrolet
Curt Le Duc
kiestek
2000
Chevrolet
Jakab Tamás
59.
2002
Chevrolet
Palik László
kiestek
2003
Chevrolet
Laklóth Aladár
kiestek
2004
Opel Frontera
Bunkóczi László
52.
2005
Opel Frontera
Bunkóczi László
21.
2006
Opel Frontera
Bunkóczi László
29.
2007
Opel Antara
Bunkóczi László
35.
2009
Opel Antara
Bunkóczi László
22.
2012
Opel Antara
Bunkóczi László
20.
2013
Opel Mokka
Bunkóczi László
24.
2018
Opel Crossland X
Bunkóczi László
-
Selyemút rali
Év
Autó
Navigátor
Helyezés
2012
Opel Antara
Bunkóczi László
2.
2013
Opel Mokka
Bunkóczi László
8.
2016
Opel Mokka
Bunkóczi László
48.
2017
Opel Mokka
Bunkóczi László
19.
Africa Race
Év
Autó
Navigátor
Helyezés
2014
Opel Mokka
Bunkóczi László
18.
2015
Opel Mokka
Bunkóczi László
kiestek
2016
Opel Mokka
Bunkóczi László
13.
2017
Opel Mokka
Bunkóczi László
11.
Az Amatőr Évek
2002
Elszakadt kötél, letört sorompó
Ezúttal Palik László navigált Szalaynak. A Dakar 6. napján a váltó hibája miatt a sereghajtók közé estek vissza. Aznap a csapat szervizkamionja több száz kilométeren át vontatta őket 120 km/h sebességgel – egyszer még a kötél is elszakadt... A leghajmeresztőbb jelenet mégis inkább az volt, mikor az autópályán rájuk csukták a sorompót, ami azonnal eltört. A váltó miatt ugyan a 9. napon fel kellett adniuk a versenyt, de a médiaérdeklődés ettől az évtől megtízszereződött a versenyzőpáros iránt.
2003
Egyszer fent, egyszer lent
A Fáraó rali megnyerése után 3 hónappal indultak a Dakaron, ahol a technika ördöge kevésbé volt kíméletes a Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettőssel. Már Európában forrt a hűtővíz. A fiúk nyolc órát dolgoztak, de nem sikerült megoldaniuk a problémát. Megint szereltek, megint visszatért a hiba. A Tunéziába tartó hajóra azonban sikerült feljutni, csak az volt kérdés, hogy fölöslegesen hajóztak-e át Afrikába, vagy sem. Nem akarták feladni, de végül a 4. napon kénytelenek voltak búcsúzni a versenytől.
2004
Az első év Opellel, az első év Bunkoczival
Az alvással töltött órák száma átlagosan nem haladta meg a négyet. Volt olyan is, hogy célba értek, megreggeliztek, és már indultak is tovább. "Az itinerbe az volt írva nagy betűkkel, hogy: POKOL. És tényleg az volt. Nagyon sajnáltuk a Fronterát, hogy végig kellett küldenünk azon a sziklás részen, szinte nekünk fájt minden egyes ütés, amit kapott." – emlékszik Bunkoczi az első Dakarjára. Végül az 52. helyen értek célba.
2005
Dűnéről dűnére a 21. helyig
Nincs könnyű Dakar. De olyan van, amelyen a sivatag a szokásosnál kíméletesebben bánik az emberrel. Így sikerült a Szalay, Bunkoczi kettősnek is elcsípnie a 21. helyet. Persze feszült helyzetekből így sem volt hiány: „Elhordtunk egy fél homokhegyet, és ahogy ilyenkor szokás, Balázs lendületet vett, és megállt a következő dűne tetején. Én meg kihúztam a homokból a trepniket, és elkezdtem rohanni velük felfelé... Ő meg biztatott, pontosabban hajcsárkodott, hogy igyekezzek már.” – emlékszik Bunkoczi.
2006
A szerencsehozó kölcsönsisak
„Az egyik szakaszon a rajt előtt 3 perccel azon kaptam magam, hogy venném fel a bukósisakot, de nincs sehol. Valaki elemelte a kocsiból, pedig anélkül nem lehet elrajtolni. Már csak 2 perc volt az indulásig, úgyhogy Laci elkezdett rohangálni sisak után – végül az egyik szervizkamion legénysége megkönyörült rajtunk.” – emlékezett Szalay Balázs. A 2006-os Dakar alaposan megtépázta a mezőnyt, de a magyar pároshoz kegyes volt, és végül a 29. helyen ért célba.
2007
90 literes fogyasztás, 35. hely
A Dakaron szinte bármi megtörténhet, de az ritkán esik meg, hogy valaki azért ne tudjon befejezni egy szakaszt, mert kifogy az autójából az üzemanyag. Márpedig velük majdnem ez történt. Valami gond támadt a benzinnyomással, az Antara 50 liter helyett 90-et evett százon. „A rajttól kezdve folyamatos stressz volt az életünk. Az utolsó 140 (!) km-en tízesével számoltunk vissza, a végén pedig már egyesével. És amikor éppen nem számoltunk, akkor a védőangyalunkhoz imádkoztunk.” – mondta Bunkoczi. A páros a 35. helyen végzett.
2008
Sivatag helyett Közép-Európa
Már javában zajlott a Dakaron az ellenőrzés, mikor a francia kormány közleményt adott ki a Mauritániában emberéleteket is követelő terrortámadásokról. Összeült a válságstáb, és végül a gépátvétel kellős közepén törölték a versenyt. A versenyzők ezzel a döntéssel több tízmillió forintot buktak fejenként, sokan nem is tudtak felállni ebből. Szalay és Bunkoczi évébe viszont izgalmat hozott a magyarországi központú Central Europe Rally, amely csaknem a teljes Dakar-mezőny részvételével rajtolt el.
A Profi Évek
2009
Dűnék 8000 km-rel odébb
Az első Dakar, amit Dél-Amerikában – egész pontosan Argentínában és Chilében – rendeztek meg. Kemény kihívás volt minden versenyzőnek, hiszen egyáltalán nem ismerték az Atacama-sivatagot. A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó remekül vette az akadályokat, és a 21. helyet szerezte meg. Ugyanebben az évben megnyerte a Közép-Európai Zóna Trófeát, és szintén első helyen végzett a Baja Polandon.
2010-11
A sivatag szomjazása
A gazdasági válság miatt kénytelenek voltak két évet kihagyni a Dakarból, de szerencsére sikerek sora segített enyhíteni a szomorúságot, amiért csak a riválisok sivatagi csatáját nézhették a tévében: egy bajnoki cím és egy második hely a magyar tereprali bajnokságban, két bajnoki cím a Közép-Európai Zóna Trófeában, és egy első hely a lengyel bajnokságban!
2012
Lovagias 20. hely
A verseny utolsó napján igencsak előkelő helyen álltak a srácok, mikor a közvetlenül előttük repesztő Isabelle Patissier orral beesett egy lyukba. Mivel Szalayék már orral lefelé álltak egy dombon, se előre, se hátra nem tudtak menni. Az össznépi vesztegelés bő egy óráig tartott, amely alatt önös érdekből és lovagiasságból segítettek az ásásban. Az óriási pech ellenére is sikerült minden idők legjobb helyezését elérniük a Dakaron. A Selyemút ralin is remekeltek – a 2. helyen értek célba.
2013
Az új autó „felavatása”
Szalayék a nagy porban nem láttak rendesen, és túl gyorsan érkeztek egy balkanyarhoz. Előre nem lehetett menni, mert a motorháztetőnél is magasabbak voltak a sziklák. Megpróbáltak kitolatni, de elsőre nem sikerült. Ekkor érkezett meg Schott, és ő sem látta meg a kanyart... 121 km/órás sebességgel szállt beléjük hátulról óriási csattanással. Csodák csodájára nem lett nagyobb baj: ők megúszták kisebb zúzódásokkal, és az Opel Mokkát is hamar kipofozták. Végül a 24. helyen futottak be.
2014
Kiváló versenyzés, pocsék üzemanyag
6 év után tért vissza a páros Afrikába, az Africa Race-re. Szalayék végigjárták a jól ismert falvakat, átszelték a Szaharát, és a verseny is jól alakult a számukra. A szünnapon még a második helyen álltak összetettben a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser mögött. A csapat egyben volt, az autó egyben volt, ám a rossz minőségű benzinnel nem számolhattak, ami hazavágta a motort, ezért nem tudtak befejezni néhány szakaszt. Így lett az ezüstéremből végül 18. helyezés.
2015
Hamar borultak a tervek
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az Africa Race első szakaszának rajtjától 14,6 kilométerre felborult. Az Opel Mokka hatalmas sebességgel érkezve orral beleállt egy homokfalba, előbb a tetejére, majd az oldalára borult – a navigátor gerincsérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba (utóbb két gerincműtéten esett át), így a páros számára véget ért a verseny. Bunkoczi csak a következő Africa Race-re tudott visszatérni, a szezont Szalay váltott navigátorokkal teljesítette – a Fáraó ralin Laklóth Aladárral két világkupa-pontot is bezsebelt a rangos kilencedik helyért.

2016
A technika ördöge közbelép
„Nehéz is volt, meg aztán magunknak is megnehezítettük. De megyünk előre, és biztos vagyok benne, hogy ezt a versenyt egyszer még megnyerjük” – nyilatkozta Bunkoczi László az Africa Race céldobogóján, amelyet a legendás Rózsaszín-tó partján állítottak fel. A Szalay, Bunkoczi páros a 13. helyen végzett a viadalon, amellyel annak tudatában elégedett volt, hogy mennyi technikai gondja volt. Mert ha az ember hibázik, vagy a technika elromlik, akkor annak a Szaharában súlyos következményei vannak.
2017
Kőkemény, férfias küzdelem
„A Szahara a válasz arra, hogy miért vagyok itt. Itt mindig kőkemény, férfias küzdelem zajlik – most sem volt ez másként.” Szalay Balázs szavai összefoglalják az Africa Race lényegét. Az Opel Dakar Team párosa a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. helyen végzett a viadalon, a kategóriájában pedig a második helyért kapott díjat a 6500 kilométeres viadal végén, amelyen sok bosszantó, apró technikai hiba hátráltatta.
2018
A Nagy Visszatérés
Új autó, új útvonal – csak a lelkesedés a régi! Szalay Balázs ott volt a 20. és a 30. Dakar ralin is, ezért aztán egyre inkább vágyott vissza Dél-Amerikába, ahogy érkeztek a hírek a 40. Dakarról. Motivációt jelentett számára, hogy Peru visszatérésével újra lesznek sivatagi szakaszok a jubileumi Dakaron (egészen pontosan 7 nap zajlik majd az Atacamában), másrészt pedig izgatja a fantáziáját, hogy új országot fedezhetnek fel, hiszen sem Szalay, sem Bunkoczi nem versenyzett még eddig Bolíviában. Érdekesség, hogy a 2018-as Dakar-ralin 5 napot tölt 3000 méter fölötti magasságban a mezőny.
34 országban
versenyeztek eddig