LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ásás, eltévedés – kaland-kaland hátán

A sivatagi versenyek esetében mindig eljön az a pillanat, amikor a versenyzõknek a fejüket vakargatva be kell látniuk: elõ kell venni a lapátokat és a homokfutót. Nos, az Opel Dakar Team kettõse, Szalay Balázs és Bunkoczi László számára a hétfõi még nem ez a nap volt, de már majdnem.

Az egyik dûne tetején ugyanis elidõztek kicsit – kábé tizenöt percet –, miután valaki elakadt elõttük, õk pedig lendületet vesztettek az alatt a néhány pillanat alatt is, amíg azon gondolkodtak, merre kerüljék ki az elõttük lévõt. „Éppen a dûne tetején álltunk meg, nagyon kevésen múlt, hogy nem billent át az autó. Tolattunk egy kicsit, megemeltük az Antarát, aztán már mentünk is tovább, de közben ketten is megelõztek. Az igazi agyrém pedig még csak ezután következett: kétszer is eltévedtünk, minden irányból jöttek az autók és a nyomok, úgyhogy végül beálltunk az egyik Kamaz mögé, ami viszont akkora port csinált, hogy szinte semmit sem láttunk, mert nem fújta el a cél a homokot. A pálya rendkívül technikás volt: néha nagyon jó ritmusban lehetett haladni rajta, máskor meg nagyobb ugratók törték meg a lendületünket. Kicsit elfáradtam” – mondta Szalay, aki a riválisokhoz hasonlóan kimerülten, porosan érkezett vissza a volgográdi táborba.  A viszontagságok és az elveszített idõ ellenére a szakaszon a 11. pozíciót harcolta ki magának a páros, ami igazán nagyszerû, fõleg a történtek ismeretében.

„Olyan volt az egész, mint egy abszurd színdarab, amelynek az eleje tökéletes, aztán van harminc perc, amit héberül játszanak, majd megint visszatérnek a magyarra és megint tökéletes. De közben kimarad harminc perc. Mintha az itiner elejét és végét nem is ugyanaz az ember írta volna, a fél mezõny ott kóválygott velünk együtt és mindenfelõl nyomokat láttunk” – tette hozzá Bunkoczi, akinek mentségére legyen mondva, a többiek is eltévedtek, a kamionos Ales Lopraisnak például annyira nem volt fogalma, hol van, hogy egy rendõrtõl kellett megkérdeznie, merre van a pálya.
A mezõny kétharmada még órákkal késõbb is a szakaszon vesztegelt – beleértve sajnos a másik három magyar egységet is, amelyekrõl egyelõre nincs biztos hírünk.

Szalay és Bunkoczi az összetettben is a 11. helyrõl várhatja a folytatást – a keddi napra 677 kilométert írtak elõ a rendezõk a mezõny számára Volgográd és Eliszta között, amelybõl 488 kilométer a szelektív szakasz hossza.

SELYEMÚT-RALI
2. szakasz, Volgográd–Volgográd (össztáv: 434 km, ebbõl a szelektív szakasz: 309 km). Autósok: 1. Christian Lavieille, Pascal Larroque (francia, Dessoude Proto) 3:51:12, 2. Vasziljev, Jevtyekov (orosz, G-Force Proto) 4:43 perc hátrány, 3. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 6:38 p h…11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Antara RR) 31:11 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Lucio Alvarez, Bernardo Graue 6:55:07, 2. Pelichet, Panseri (francia, Toyota Hilux) 7:18 p h., 3. Gardemeister, Patersons (finn, lett, Mitsubishi Pajero) 16:22 p h., …11. Szalay, Bunkoczi 37:07 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06