LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Átkeltek az Andokon

Noha szelektív szakaszt nem rendeztek, a mezõnynek azért nem volt könnyû napja pénteken a Dakaron – a motorosok, autósok és kamionosok ugyanis 4670 méteres magasságon keltek át az Andokon Paso San Franciscónál, s addig fel kellett jutni, onnan le is kellett jönni.

Sokan szenvedtek a magassági betegséggel (állítólag 4000 méter fölött van a lélektani határ), így például az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László is, aki csak hajtotta, hajtotta pilótáját, hogy menjenek már, ne álljanak meg egy percre sem, érjenek le minél hamarabb a kritikus magasságból.

„Elég nehéz volt így is ez a nap, a hosszú út és a hegymászás mindnyájunkat megviselt. Nehéz lett volna az Andokon való átkelés után még egy szakaszt is teljesíteni, de õszintén szólva nekünk jól jött volna. Minden megtett kilométerre szükségünk van, hiszen szeretnénk a lehetõ legjobban felzárkózni az összetettben” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki azért azt sem felejtette el megemlíteni, hogy milyen gyönyörû helyeken autóztak: tûzpiros sziklák között, aztán zöldek között, végül pedig beértek a jól megszokott, homokszínû hegyek közé, amelyek ezúttal lila, piros, sárga színekben pompáztak. Az utóbbi idõk szokatlanul sok esõzése következtében ugyanis „kivirágzott” az Atacama sivatag, ahol csak egy kicsit is megmaradt a nedvesség, ott kibújtak a földbõl a színpompás, pozsgás virágok.

A környezet megcsodálására szombaton már nem lesz idõ, hiszen a Copiapo környéki homokhegyeket másszák meg a pilóták, s jelzés értékû, hogy a 419 kilométeres versenytávra 36 órát adtak a rendezõk. Ezek szerint nem lesz könnyû…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06