LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bemutatták õket Dubaiban
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõst sajtótájékoztatón mutatta be a helyi újságíróknak az Opel Dubai – a Dakar-ralit megjárt párosra több tucat újságíró volt kíváncsi a felhõkarcolók városában. Az eseményt egy monumentális Cadillac-Opel vegyeskereskedésben tartották meg – itt kiállították Szalayék Mokkáját is. 




„Érdekes élmény volt a sajtótájékoztató, mert a bemutatás után szóhoz sem jutottunk, már rögtön következtek a kérdések. Persze, azokra válaszolva elmondtuk, amit egyébként is szerettünk volna, hogy miként építettük fel a csapatot, hogy a versenyautó mire képes, és persze, arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyibe kerül. Néhányan emlékeztek rá, hogy voltunk már itt két alkalommal, s akkor is Opellel versenyeztünk, úgyhogy maga a helyzet nem volt újdonság számukra, az Abu-Dhabi Desert Challenge-et pedig természetesen jól ismerik” – mondta Szalay Balázs, akinek csapatára csütörtökön az adminisztratív, pénteken a technikai átvétel vár, szombaton pedig elrajtol a sivatagi világkupa második, abu-dhabi viadalán. Navigátora a belga Fabian Lurquin lesz, mivel Bunkoczi a decemberi gerincsérülése után a rehabilitációját tölti, és várhatóan az év második felében ülhet vissza a Mokka jobb oldali ülésébe. 



Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06