LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bunkoczi: „Minden nap teszek valamit!”
Újabb gerincmûtéten van túl Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora, aki decemberben, az Africa Race elsõ napján sérült meg, amikor Szalay Balázzsal nagy sebességgel, frontálisan egy homokfalnak ütköztek. 

A legutóbbi operáció során (összesen már 19 órát töltött kés alatt…) két fémlemezt tettek a gerincébe, amelyet tíz titáncsavar rögzít, s a doktorok a szeptember 9-ei felülvizsgálaton döntik majd el, folytathatja-e a versenyzõi pályafutását, és ha igen, mikor ülhet újra terepraliautóba. 




„Öt hete volt a mûtét, azóta folyamatosan járok vízi edzésekre, és egyre jobban érzem magam, kivéve azt a huszonöt centis vágást, ami a hátamon van, mert az még húzódik. Ja, és kicsit furcsa érzés, amikor hanyatt fekszem, olyan, mintha folyamatosan feküdnék valamin, csakhogy az a valami a testemen belül van – mondta Bunkoczi, aki azt is elárulta, a második mûtétre azért volt szükség, mert folyamatosan fájt a dereka, és így stabilizálták tovább a már megmûtött gerincét. – Összesen tizenkilenc órán keresztül mûtötték a gerincemet, úgyhogy most már csak jó lesz! Én úgy készülök, hogy jó lesz, és akkor januárban újra autóba ülhetek. Öt hónapom van addig, ami ha akarom sok, ha akarom kevés, de minden nap teszek valamit azért, hogy vissza tudjak térni a versenyzéshez, mert ez mindennél jobban motivál.”


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06