LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Elrajtoltak!
2016-12-31
Monacóban elrajtolt a 2017-es Africa Race, amelyen három magyar egység méreti meg magát. A mezõny délután a séte-i kikötõ felé vette az irányt, ahonnan komppal indul útnak, s január 2-án reggel éri el Marokkó partjait.  >   De ne szaladjunk ennyire elõre, idõzzünk el egy kicsit az ünnepélyes rajtceremóniánál. A versenyzõk ilyenkor általában már tûkön […]
Olvasd tovább
Rajtra kész a mezõny!
2016-12-30
Lezajlott az adminisztratív és a technikai gépátvétel az Africa Race-en – a mezõny rajtra kész. A jármûvek már a monacói kikötõben várják a szilveszteri startot, amely után behajózik a mezõny, január 2-án pedig az elsõ szakasszal elrajtol a 6500 kilométeres össztávú verseny.  „Monaco a kedvencem az F1-es futamok közül – a szûk kis utcákon mindig […]
Olvasd tovább
Kalandra fel! – ünnepélyes rajt a Hõsök terén
2016-12-27
Nekivágnak. Újra. A sivatagi kaland tulajdonképpen már azzal elkezdõdik, hogy a versenyzõk elindulnak a Hõsök terérõl, és a rajt helyszíne (esetünkben Monaco) felé veszik az irányt.  A maroknyi magyar Africa Race-csapat kedd délelõtt felsorakozott Budapest legszebb terén – a süvítõ szél mintha egyáltalán nem zavarta volna õket, igaz, hamarosan kisebb gondjuk is nagyobb lesz ennél […]
Olvasd tovább
Bunkoczi csomagolásban is gyors
2016-12-23
Tizenöt perc alatt összerakta a sivatagi holmiját – hiába no, a rutin, meg az évek… Az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László tíz-egynéhány éve járja a világ különbözõ sivatagjait, úgyhogy ha álmából felkeltik, akkor is tudja, mit kell bepakolnia az utazótáskájába, ha maratoni sivatagi versenyre készül. Márpedig most arra készül – megint.  Szalay Balázzsal immár […]
Olvasd tovább
Hajrájához ért a készülõdés
2016-12-20
A készülõdés a célegyenesébe érkezett, a szervizkamionba lassan bekerülnek az utolsó alkatrészes dobozok – katonás rendben, hogy Afrikában már ne kelljen gondolkodni, hanem a szerelõk álmukból felébresztve is tudják, melyik alkatrész hol található.  Az Opel Dakar Team szervizeseinek nagy rutinjuk van a sivatagi versenyek elõtti készülõdésben – számtalanszor kísérték már el a Szalay Balázs, Bunkoczi […]
Olvasd tovább
Teszt a lelke mindennek!
2016-12-15
A versenyautó lelke a motor, a felkészülés lelke pedig a teszt. Így azután a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az utóbbi két napban tesztelt még egyet, hogy tökéletesen felkészülten érkezhessen meg az Africa Race szilveszteri rajtjához. Az Opel Mokka új motort kapott, azt is be kellett állítani, s arról, hogy miként sikerült, Szalay Balázs arca […]
Olvasd tovább
Africa Race: tíz autós esélyes!
2016-12-12
Jean-Louis Schlesser és René Metge már Afrikában van, hogy elõkészítse a januári Africa Eco Race adminisztrációját az érintett országokban, tehát Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban. A csapat többi része az európai fõhadiszálláson végzi az utolsó simításokat a kilencedik Africa Race elõkészítésén, amely az elõjelek szerint a mezõny szempontjából minden eddiginél nagyobbnak ígérkezik. Az útvonal (mint mindig) […]
Olvasd tovább
Afrika számukra „az igazi”
2016-12-07
Afrika az õ igazi terepük. Mert bár ott hatalmas akadályokkal találja szembe magát az ember, azokat leküzdeni igazi dicsõség. Pláne egy olyan kilenctonnás monstrummal, mint amilyen az MAN.  Darázsi Zsolt és Szalai Norbert több mint egy évtizede rója a kilométereket világ különbözõ sivatagjaiban, s januárban újra a Szahara lesz a páros ellenfele – az Opel […]
Olvasd tovább
Playboy Hero szavazás
2016-12-02
A Playboy magazin decemberben nagyszabású jótékonysági akciót szervez, amelynek keretén belül üzletemberek, valamint a sztárvilág fontos tagjai, a sport- és közélet jeles személyiségei fognak kampányolni egy-egy társadalmilag fontos téma mellett. A tavalyi év Playboy Hero gálájának sikere után idén is olyan ügyeket karolunk fel, amelyek fontosak minden magyar férfi és nõ számára. A legtöbb online […]
Olvasd tovább
Szahara – az örök szerelem!
2016-11-30
Afrika egyszerûen csak Afrika. A maga nehézségeivel, buktatóival, s a maga szépségeivel is. Szalay Balázs és Bunkoczi László januárban immár negyedszer vág neki a Dakarok klasszikus útvonalán (Marokkó, Mauritánia, Szenegál) haladó Africa Race-nek, s ha az alapos felkészüléshez egy kis szerencse is párosul, az Opel Dakar Team kettõse megcélozhatja a dobogót, sõt, akár a gyõzelemért […]
Olvasd tovább
Szalay Balázs és Németh Ottó 2016-os Playboy-hõs
2016-11-11
Idén is elérkezett a hõsök ideje: a Playboy másodszor rendezi meg jótékonysági eseményét, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy ma már nem feltétlenül a hedonista életvitel jellemez a legjobban egy sikeres férfit, hanem az is, hogy felelõsséget vállal-e szûkebb-tágabb környezetéért. Hogy foglalkoztatja, merre tart a világ, és hajlandó azt úgy alakítani, hogy jobb helyen […]
Olvasd tovább
Belvárosi kalandok
2016-11-07
Budapest – a város, amely minden nap új kalandot ígér.  Bár az Opel Mokkát sivatagi terepre tervezték, a szabályokból adódóan alkalmasnak kell lennie a közúti közlekedésre, s ha már így van, Szalay Balázs egy filmforgatás erejéig bebarangolta vele fõvárosunk kultikus helyszíneit. A nem éppen „városnézõ busz” jellegû, érces hangú, bivalyerõs terepjáró látványára felkapták a fejüket […]
Olvasd tovább
Ha csütörtök, akkor foci
2016-11-04
A csütörtök este tabu. Az a futballé, a barátoké. Szalay Balázs elárulja, sokéves hagyomány, hogy csütörtök esténként a barátokkal összejönnek a Hajógyári-szigeten, a Honvéd kajak-kenu telepén, ahol kispályás derbiket játszanak.  Négy a négy ellen, kõkemény ütközésekkel, körülbelül egy-másfél órán keresztül, amíg bírják szusszal. „A csütörtök este tabu, a baráti körbõl mindig, mindenki megpróbálja szabaddá tenni […]
Olvasd tovább
Célegyenesben az Africa Race
2016-11-02
Start Monacóban, célba érkezés Dakarban – mindössze két hónap van a kilencedik Africa Eco Race rajtjáig, s a szervezõk jobban készülnek, mint valaha. Mivel a jelek szerint folyamatosan nõ a résztvevõk száma, meg kell találniuk a megoldást arra, hogy a szervezés tökéletes legyen, ugyanakkor megõrizzék a családias hangulatot, ami a viadalnak azóta védjegye, hogy 2009-ben […]
Olvasd tovább
Elment a Pipás…
2016-09-25
„Gyorsan dolgozni lassan kell” – ez volt az egyik örök igazsága, amelyet Bunkoczi Laci annyiszor idézett a szervizparkban, a világ különbözõ tájain, a sivatagokban, a sztyeppéken, vagy éppen a hegyek között, hogy a csapatból mindenki megtanulta.  Léhi Sándor (vagy ahogy a legtöbben ismerték: a „Pipás”) évtizedekig elmaradhatatlan tagja volt a rali és tereprali-versenyeknek, generációk nõttek […]
Olvasd tovább
Bolíviai pályabejárás: Meglepetés, meglepetés!
2016-09-06
Kulcsmomentumok – Sport szempontból különleges, homokos területeket fedezhet fel a 2017-es Dakar-rali mezõnye Bolíviában – A maratoni szakaszok döntõ fontosságúak lesznek, és különbséget kovácsolnak az indulók között – A navigációs képességek kifizetõdnek majd a változtatások és új eszközök által Huszonhét napot töltött el Bolíviában Marc Coma és a pályabejáró csapat, hogy feltérképezze a pályákat a januári Dakar-ralira – […]
Olvasd tovább
Gyönyörû nagykövet
2016-08-12
Vannak, akik vakációznak (ez ilyenkor augusztusban teljesen normális), az Africa Eco Race csapata azonban már lázasan dolgozik a kilencedik viadalon annak érdekében, hogy a mezõny ismét csodás emlékekkel távozzon a versenyrõl. Vannak, akik azért csomagolnak, mert néhány nap múlva az utolsó pályabejárásra indulnak Afrikába – most véglegesítik a pályákat és fejezik be az itiner írását. […]
Olvasd tovább
Célceremónia a Madárfészeknél
2016-07-24
Hosszú és nagyon nehéz verseny volt. De teljesítették a majd’ 11 ezer kilométeres távot, és megérkeztek Pekingbe. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 48. helyen végzett a Silk Way-ralin, de a pilóta korábbi sérülése és a technikai gondok után talán nem is a helyezés volt a legfontosabb.  Az utolsó napon már nem teljesített mért […]
Olvasd tovább
Harcos szakasz
2016-07-23
Küzdelmes nap volt. Persze, ez nem érte meglepetésként a versenyzõket, hiszen hosszú-hosszú dûnesorokon át vezetett az útjuk a Hohhotig, a Silk Way-rali szombati napján. Ez volt az utolsó mért szakasz, annak viszont velõs.  Szalay Balázs és Bunkoczi László dolgát ráadásul technikai hiba is nehezítette – természetesen megint a hûtéssel volt gond, ami a végeláthatatlan homokdombok […]
Olvasd tovább
A hûtõ, a hõség meg a dûnék
2016-07-22
Pihenõ nélküli dûnék. Fel, le, fel, le, mint egy hullámvasúton – csak sokkal hosszabban és sokkal nagyobb forróságban. A Góbi-sivatag pénteken is nagy kihívás elé állította a versenyzõket – a Silk Way-rali 13. szakaszával igencsak meggyûlt a versenyzõk baja. A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó a kettes ellenõrzõ pontnál kénytelen volt kimenni az aszfaltútra, mert […]
Olvasd tovább
„Otthon” a sivatagban…
2016-07-21
Jó kis szakasz volt! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs „otthon” érezte magát a Góbi-sivatag homokdûnéi között – kicsit úgy, mint Afrikában, ahol annak idején elsajátították a terepversenyzés alapjait. Rögtön produkáltak is egy remek eredményt: a 14. helyen végeztek a Silk Way-rali 12. szakaszán, amelyet Csiajuguan és Alasan között tartottak meg csütörtökön.  „Az elsõ kétszázharminc […]
Olvasd tovább
Homokvihar és törölt szakasz
2016-07-20
Fújt a szél, mintha jobb dolga nem volna. Márpedig ez a sivatagban azzal az eredménnyel jár, hogy óriási homokvihar támad, amely korlátozza a látási viszonyokat, a repülést pedig egyáltalán nem támogatja. Ez pedig a Silk Way-rali esetében egyenes következménye volt annak, hogy törölték a szerdai szakaszt. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs így közúton tette […]
Olvasd tovább
Szalayék újra a pályán!
2016-07-19
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs visszatért a körforgásba, és egy nap kihagyás után a 21. helyen ért célba a Silk Way-rali Komul és Tunhuang közötti szakaszán. Amint arról már beszámoltunk, a hétfõi napot azért teljesítette közúton az Opel Dakar Team párosa, mert Szalay Balázsnak úgy fájt a jobb lapockája és karja, hogy alig bírta […]
Olvasd tovább
Nehéz döntést hoztak
2016-07-18
Megtette a hatását a vasárnapi pokoli szakasz: hétfõn reggel Szalay Balázs nem bírt kiegyenesedni, és úgy fájt a jobb lapockája meg a karja, hogy alig bírta felemelni. Így nem lehetett nekivágni a Silk Way-rali újabb emberpróbáló szakaszának, így az Opel Dakar Team kettõse nehéz döntést hozott: elhatározta, hogy reggel rendben elrajtol (hogy a szabályok szerint […]
Olvasd tovább
Kánikula és féltengelytörés
2016-07-17
Féltengelytörés negyvenfokos hõségben, a sivatag kellõs közepén.  El tudják képzelni, milyen az?  Nos, Szalay Balázs és Bunkoczi László nemcsak elképzelni volt kénytelen mindezt, hanem ki is kellett cserélnie a törött alkatrészt a Silk Way-rali nyolcadik szakaszán Bortala és Ürümcsi között.  „Mély, homokos pálya volt a mai, de feküdt nekünk, úgyhogy nyomtam a gázt, ahogyan csak […]
Olvasd tovább
Sáros, vizes, sziklás szakasz volt
2016-07-16
 Sáros, sziklás, kanyargós mért szakaszon van túl a Silk Way-rali mezõnye, amelyen nyerni nem lehetett sokat (hiszen mindössze 76 kilométeres volt), veszíteni viszont annál inkább. Ez volt az utolsó kazahsztáni szelektív, utána a mezõny átlépte a kínai határt. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a szakaszon a 32. helyen végzett, az összetettben azonban egyet elõrelépve […]
Olvasd tovább
Szalay: „Végre versenyben vagyunk!”
2016-07-14
Gyors szakasz volt. És rövid is, mert a Silk Way-rali rendezõi elõbb úgy határoztak, hogy két részre bontják a szelektívet (megint egy fránya patak miatt, ami annyira megduzzadt, hogy nem lehetett rajta átkelni), majd pedig úgy, hogy törlik a második részt, mert akkora szél volt, hogy a mentõhelikopterek nem tudtak felszállni. Márpedig a biztonság mindenek […]
Olvasd tovább
Férfimunka a javából
2016-07-13
Férfimunka volt! Nehéz és hosszú szakasz, amely a versenyzõket és a jármûveket egyaránt megviselte – 568 kilométer a sáros, trükkös kazah sztyeppéken (Asztana és Balkas között). A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs pokolian elfáradt a szakasz végére, de az összetettben újabb néhány lépést tett elõre, és már a 26. helyen áll. „Fejben és fizikailag is […]
Olvasd tovább
Szalayék lendületben
2016-07-12
Lendületbe jöttek. Erre utal az eredmény – 31. hely a szakaszon, 29. az összetettben –, no és az is, hogy az asztanai táborban széles mosollyal az arcán mesélte az élményeit az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László.  Izgalmas szakasz volt. Még a toppilóták is azt mondták, évek óta nem láttak ilyet, hogy […]
Olvasd tovább
Újraépíti az önbizalmát
2016-07-11
Szalay Balázs kíváncsi volt. Arra, hogy mennyire tudta feldolgozni a két hónappal ezelõtti, bábolnai bukást, amelyben nem csupán az Opel Mokka tört rommá (a szervizcsapat emberfeletti tempóban építette újjá), hanem a pilóta válla is megsérült.  S azóta most elõször kellett/lehetett gyorsan menni, s a majd’ 11 ezer kilométeres Silk Way-rali hétfõi mért szakasza a tanulságot […]
Olvasd tovább
Esõ, sár, törölt szakasz
2016-07-10
A verseny elsõ, vérbeli terepralis szakaszára készültek. Végül azonban csalódniuk kellett, mert a rendezõség az elmúlt napok heves esõzése miatt úgy döntött, törli a Silk Way-rali Kazany és Ufa közötti mért szakaszát. A pályabejáró csapat jelentése szerint túl mély volt a sár a pályán, a patakok pedig annyira megduzzadtak – legalábbis a tábori legendák szerint […]
Olvasd tovább
Bemelegítésnek jó volt
2016-07-09
Tizennégy órányi autózás után (szerencsére busszal mentek, nem kellett a versenyautót kínozni a több mint 800 kilométeres aszfaltúton), két kilométeres szuperspeciális várt a mezõnyre a Silk Way-rali elsõ igazi versenynapján. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 25. helyen teljesítette a távot – lehetett volna jobb is, rosszabb is, de túl nagy jelentõséget azért sem […]
Olvasd tovább
Elrajtoltak!
2016-07-08
Több mint tízezer kilométer, 102 autós páros (közte két magyar) és 23 kamionos trió.  Pénteken Moszkva szívében, a Vörös téren elrajtolt a Silk Way-rali, amelyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az elõkelõ 110-es rajtszámmal (vagyis tizenegyedik helyen rajtolva) versenyez.  Az Opel Dakar Team párosának szép emlékei fûzõdnek a versenyhez (és a Vörös térhez), ugyanis […]
Olvasd tovább
Új színek, új korszak
2016-07-06
Kék, sárga és piros – ezek az Opel Mokka új színei. Szalay Balázs és Bunkoczi László autója már javában úton van Moszkva irányába, ahol a páros pénteken elrajtol vele a tízezer kilométeres Silk Way-ralin  „Úgy éreztem, ideje váltani – árulta el Szalay Balázs, amikor a Mokka új színeirõl kérdezték. – Lezártam egy korszakot, s az […]
Olvasd tovább
A Hõsök terérõl indultak
2016-07-05
Tízezer kilométer. Ennyi vár a versenyzõkre a július 8-án Moszkvából rajtoló Silk Way-ralin. Az Opel Dakar Team hétfõn délután indult el, s az ünnepélyes búcsúztatót ezúttal is a Hõsök terén tartották – ez immár hagyomány –, ahol elõször láthatták az érdeklõdõk Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkájának „új ruháját”. Kék és sárga – az […]
Olvasd tovább
A biztos pont
2016-07-01
Õk jelentik a biztos pontot, a hátteret. Nekik köszönhetõ, hogy az Opel Mokka a maratoni versenyek minden szakaszán százszázalékos állapotban vághat neki a versenytávnak. A szervizcsapat minden nap nyolc-kilencszáz kilométert autózik a hatalmas kamionnal, amelynek a gyomra a pótalkatrészeket rejti, majd felépíti a tábort, kialakítja a Szalay Balázs, Bunkoczi László versenyzõpáros ideiglenes „otthonát”, és amikor […]
Olvasd tovább
Indulás a Hõsök Terérõl
2016-06-29
Az Opel Dakar Team párosa nagy fába vágta a fejszéjét, rajthoz áll a terepralis szempontból az idei év egyik legnagyobb „durranásának” ígérkezõ Silk Way-ralin, amely Moszkvából rajtol, és tízezer kilométer megtétele után Pekingbe érkezik meg a mezõny. Szalay Balázs és Bunkoczi László szeretettel meghívja Önt a csapat ünnepélyes indulására, amelyre hétfõn kerül sor a Hõsök […]
Olvasd tovább
Irány Moszkva!
2016-06-29
Mindössze tíz nap van a 2016-os Silk Way-rali rajtjáig, úgyhogy 30 ország csapatai már nagy erõkkel készítik elõ az útjukat Moszkvába, ahol a világ egyik legismertebb sportcsarnokánál (a Luzsnyiki-stadionnál) kerül sor az adminisztratív és technikai ellenõrzésre, a nagyszabású rajtceremóniát pedig a Vörös téren tartják meg.  Az utazás Miközben az orosz indulók viszonylag rövid utat tesznek […]
Olvasd tovább
Kínai nyelvlecke – terepralisoknak
2016-06-28
A kínai nyelv a világon az egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb. Szalay Balázs és Bunkoczi László mégis vállalkozott arra, hogy elsajátítsa az elengedhetetlenül szükséges szavakat, mondatokat és írásjeleket, hiszen a július 8-án rajtoló Silk Way-rali mezõnye az idén átszeli a Góbi sivatagot és Pekingben ér célba, vagyis a most „felcsípett” nyelvtudás nagyon hasznos […]
Olvasd tovább
Kalandozás a kínai ízek birodalmában
2016-06-24
Száznapos tojás, Gong bao csirke és „kifordított hal”. Csak néhány a különleges kínai fogások közül, amelyeket Szalay Balázs és Bunkoczi László kipróbált Wang mester éttermében – afféle ráhangolódásként a július 8-án Moszkvából rajtoló, és július 24-én Pekingben célba érõ Silk Way-ralira, amely során a táborban is bizonyára jó néhány ismeretlen, érdekes étel kerül majd az […]
Olvasd tovább
Számtalan út van, de csak egy a tied…
2016-06-21
Már gyerekkorában is „felfedezõ típus” volt. Nem azért csatangolt el a Duna-parton, hogy rosszalkodjon, hanem azért, mert vonzotta a felfedezés öröme.  Szalay Balázst mindig az a vágy, az a cél hajtotta, hogy ismeretlen országokat, ismeretlen tájakat hódítson meg.  „Mi nem használunk utakat, mi alakítjuk õket” – mondja, majd hozzáteszi, számukra a sivatagi versenyzés csak részben […]
Olvasd tovább
A visszaszámlálás elkezdõdött: 30 nap a rajtig!
2016-06-10
Párizs és Peking után tegnap este Moszkvában tartották meg a 2016-os Silk Way-rali hivatalos prezentációját, amelyet gálaest követett a Four Seasons Hotelben – 30 nappal a rajt elõtt. Európából és Ázsiából egyaránt érkeznek versenyzõk júliusban a Moszkvából Pekingbe tartó akciódús és látványos viadalra, amelyet nézõk milliói követnek majd a tévéképernyõk elõtt, kezdve az ünnepélyes megnyitóval, […]
Olvasd tovább
Szabadság, szárnyalás
2016-06-09
Hazajárnak ide.  A Harley Davidson Open Road Fest lassan már elképzelhetetlen az Opel Dakar Team nélkül, mint ahogy a csapat se nagyon tudja elképzelni, hogy ne vegyen részt az eseményen, amelyen magából a fesztivál szellemiségébõl fakadóan hasonló gondolkodású emberekkel találkozhat.  A Harley-kedvelõk éppen azt imádják a motorozásban, amit a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a […]
Olvasd tovább
Dakar-tábor a Hungaroringen
2016-05-19
Dakar-tábor a Hungaroringen? Nos, ez egyáltalán nem lehetetlen, sõt…  Noha a mogyoródi Formula–1-es pályán általában nem sátraznak a szurkolók, most akár ezt is megtehetik, mert az Opel Dakar Team felépíti a Dakar-táborát a depó területén, a szombati (május 21-ei) Opel Családi Nap keretében.  Itt bárki bepillantást nyerhet a kulisszák mögé, bárki megnézheti, hogyan él, pihen, […]
Olvasd tovább
Tízezernél is több ok az izgalomra!
2016-05-17
A Silk Way-rali szervezõi nyilvánosságra hozták a 2016-os viadal útvonalát, és a karavánt vendégül látó városok nevét.  A csapatoknak ezek után tízezernél is több okuk van az izgalomra. Ahogyan azt már eddig tudtuk, a moszkvai Vörös téren tartják meg az ünnepélyes rajtceremóniát július 8-án, amely után több mint 10.000 kilométert tesz meg a mezõny hatalmas […]
Olvasd tovább
Ez a bukósisak valóságos költemény!
2016-05-13
A bukósisak alapvetõ feladata, hogy megvédje a versenyzõ fejét. Mára azonban sokkal többet jelent a puszta védelemnél – a sofõrök és navigátorok önkifejezésének eszközévé vált. Szalay Balázs legújabb „sisakkölteménye” ugyanúgy Mike Tamás alkotása, mint ahogy az utóbbi években az összes többi, mégis más, mint az elõzõek. A Silk Way-ralira készült bukósisak aprólékos festése több mint […]
Olvasd tovább
Életük legnagyobb bukása volt!
2016-05-08
„Minden rendben, megyünk tovább” – jelentette ki Szalay Balázs néhány órával azután, hogy élete talán legnagyobb bukását szenvedte el a tereprali országos bajnokság idei második futamán, amelyet Bábolna környékén tartottak meg a hétvégén. Az Opel Mokka hatot-hetet pördült a levegõben, mielõtt megállt. Szinte egyetlen ép eleme sem maradt, de megóvta a versenyzõket: Szalay Balázst kórházba […]
Olvasd tovább
Kalandok – számolatlanul
2016-05-07
„A gondok ellenére élveztem…” Ha Szalay Balázs így kezd egy napi beszámolót, akkor biztosak lehetünk benne, történt egy, s más a tereprali országos bajnokság második futamának szombati napján. Már akkor biztos volt, hogy nem telik kalandmentesen a nap, amikor éjjel egy órától reggelig szakadt az esõ. Ez ugyanis helyenként sártengerré változtatta az utakat Bábolna környékén, […]
Olvasd tovább
Bátorságpróba lesz!
2016-05-06
Szinte szemvillanásnyi ideig tartott, mégis maradandó élményeket hozott. A Bábolna környékén zajló második országos bajnoki futam, a Fehérép-kupa elsõ, bemelegítõ napján egy 4.03 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezõk. Ahhoz kevés, hogy nagy különbségek alakuljanak ki rajta, ahhoz viszont éppen elég, hogy a párosok felmérjék a terepet, vagyis hogy némi fogalmuk legyen arról, mi vár […]
Olvasd tovább
Sár? Dagonya? Jöhet!
2016-05-05
Sárra, dagonyára számítanak – és örülnek neki. Mert sohasem volt még rossz vége annak, ha õk nagy esõzés után versenyeztek valahol.  Sõt, ez mindig inkább feléjük billentette a mérleg nyelvét.  A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a hét végén rajthoz áll a tereprali országos bajnokság második futamán, a bábolnai Fehérép-kupán, amelynek eredménye nem csupán a […]
Olvasd tovább
Nagy Futam, nagy találkozások
2016-05-01
Belvárosi technikai sport ünnep. A Nagy Futam évrõl évre egyre népszerûbb, az idén is több százezren voltak kíváncsiak a Budapest szívében megtartott eseményre, amelyen felvonult a hazai, valamint a nemzetközi autó- és motorsport krémje. A sztárvendég a korábbi Formula–1-es legenda, az osztrák Gerhard Berger volt egy klasszikus F1-es autóval, egy BRM-mel, amelynek mindenki a csodájára […]
Olvasd tovább
A pályafelíró csapat halad tovább!
2016-04-25
A hatodik Silk Way Rally pályafelíró csapata Kazahsztánból átért Kínába, vagyis a cél már látszik a horizonton, igaz, kicsit még messze van. A nemzetközi csapat azonban halad tovább, s hogy mire jut, milyen pályákat jelöl ki, azt terepralisok százai várják lélegzetvisszafojtva a világ minden táján.  Almatiban, a korábbi kazah fõvárosban kezdõdött a csapat második, háromhetes […]
Olvasd tovább
Al-Attijah megint parádézott!
2016-04-07
A kétszeres Dakar-gyõztes Nasszer al-Attijah gyõzelmével ért véget az Abu Dhabi Desert Challenge, a tereprali világkupa-sorozat soron következõ viadala. A sivatag forró volt, mint mindig (bár a verseny elején esõ borzolta a kedélyeket), a dûnéket nehéz volt megmászni, mint mindig, viszont a riói olimpiára lövészetben készülõ Al-Attijahnak ez ezúttal sem okozott fikarcnyi gondot sem.  Még […]
Olvasd tovább
A Silk Way Rally 2016 folytatja európai médiakörútját
2016-03-24
• A 2016-os Silk Way Rally prezentációját ma tartották Budapesten. • Közép-Európa legjobb versenyzõinek mutatták be a versenyt, a legtöbben Magyarországról, Csehországból, Szlovákiából, Romániából és Bulgáriából érkeztek. • Az általános és az autósportra specializálódott magyar médiumok is képviseltették magukat.  106 nappal a 2016-os Silk Way Rally moszkvai (egészen pontosan a Vörös téren tartandó) rajtja elõtt, és a párizsi, […]
Olvasd tovább
A saját tempójukban
2016-03-20
Nem volt veszítenivalójuk. Igaz, pozíciót nyerni is csak akkor tudtak volna, ha valamelyik ellenfelüknek gondja van, vagy hibázik. Így azután a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a saját kedvére, a saját tempójában autózhatott az országos bajnokság idénynyitó, bugaci futamának zárónapján.  A szombati, 110 kilométeres szakaszt teljesítette a mezõny újra – csak az ellenkezõ irányból.  „Annyira […]
Olvasd tovább
Szalay: precízen, pontosan
2016-03-19
Precízen, pontosan autóztak, egyetlen megingásuk sem volt. És ez kellett is, mivel a tereprali országos bajnokság bugaci nyitó futamának szombati napjára kijelölt 110 kilométeres pálya (amelyet kétszer teljesítettek az indulók) minden hibát súlyosan büntetett.  A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs azonban annak ellenére nem hibázott, hogy most elõször jár ezen a környéken, miközben a mezõny […]
Olvasd tovább
Ébresztõnek jó volt
2016-03-18
Bemelegítõ, 11.5 kilométeres szakasszal kezdõdött el a tereprali országos bajnokság Bugac környékén. Az efféle szuperspeciálisok általában arra szolgálnak, hogy a mezõny ráhangolódjon a versenyre, érdemi jelentõségük azonban a végeredmény szempontjából nincs. Elég csak megemlíteni, hogy szombaton két, 110 kilométeres szelektív vár az autósokra és motorosokra a Közép-európai Zóna Trófea értékelésébe is beszámító viadalon.  Ettõl függetlenül […]
Olvasd tovább
Szalay: maximális koncentráció kell!
2016-03-16
Egy maratoni, sivatagi verseny után éles váltás egy hazai, úgynevezett sprintverseny, de Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak nem okoz gondot az átállás, hiszen megtették már jó néhányszor az elmúlt évek során.  Megteszik most is.  Az Opel Dakar Team párosa a hét végén rajthoz áll a tereprali országos bajnokság bugaci nyitófutamán, amelynek eredménye beleszámít a Közép-európai […]
Olvasd tovább
Különleges sisakokkal a Silk Way Rallyn!
2016-03-07
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs készül a Silk Way Rallyra, amely az idei terepraliszezon kétségtelenül egyik legnagyobb dobása lesz. A viadal Moszkvából indul, és majd’ három hét versenyzés után Pekingben ér célba a mezõny, amelyre hatalmas kihívás, elképesztõ kaland vár sivatagokon, sztyeppéken át, a legendás Selyemúton.  Nos, Szalayék nem csupán a mentális és a […]
Olvasd tovább
Vlagyimir Putyin sok sikert kívánt
2016-02-15
Vlagyimir Putyin sok sikert kívánt a maratoni tereprali-viadal, a júliusban esedékes Silk Way Rally megvalósításához.  Az orosz államfõ, Vlagyimir Putyin Tatárföldön tett látogatása során meglátogatta a Kamaz központját is, ahol többek között gratulált a dolgozóknak és a veteránoknak ahhoz, hogy negyven év telt el azóta, hogy az elsõ Kamaz-kamiont bemutatták.  Az elnöki vizit során a […]
Olvasd tovább
Születésnapi üdvözlet az Opelnek
2016-02-12
Elegáns fogadással ünnepelte a napokban huszonötödik születésnapját az Opel Magyarország, s a rendezvényrõl természetesen nem hiányozhatott az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László sem.  A sivatagi kettõs immár tizenharmadik éve képviseli a márka színeit. Talán sokan emlékeznek még a zöld Fronterára, majd következett az Antara, néhány éve pedig a Mokka is bemutatkozott […]
Olvasd tovább
Pillanatképek az Africa Race-rõl
2016-01-28
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László az Africa Race során folyamatosan megosztotta az élményeit a szurkolókkal és az újságírókkal, s ezekhez a beszámolókhoz nyilván a verseny közben készült fotók dukáltak.  De vajon mi történt a táborban, az oda vezetõ úton, az esti vacsorák alkalmával, a versenyzõi eligazításon, az éjszakai szervizmunkálatok során? […]
Olvasd tovább
Szalay kedvet csinált a tanuláshoz
2016-01-22
Saját tapasztalatból tudja, hogy érdemes a Testnevelési Egyetemen tanulni – sportolóként és csapattulajdonosként egyaránt hasznosítja az ott szerzett tudást.  Szalay Balázs néhány éve úgy döntött, folytatja a tanulást, és a sportmenedzser szakot választotta, méghozzá tudatosan, éppen azért, hogy a tanultakat a saját pályafutásában (is) hasznosítsa.  „A csapatunk folyamatosan fejlõdik, próbál lépést tartani az új trendekkel […]
Olvasd tovább
Terepralis ünnep a Rózsaszín-tó partján
2016-01-10
Húsz éve, amikor elõször Afrikába jött (akkor a Dakar-ralira), arról álmodott, hogy eljut a Rózsaszín-tó partjára. Akkor nem sikerült, s nemcsak akkor, még jó néhány évig nem. Azután meg jó néhányszor igen. De akárhányszor is jön össze, mindig remek érzés megérkezni a terepralisok számára kultikus helyszínen, a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóhoz.  Szalay Balázs, ha nem […]
Olvasd tovább
AR16 – 12. szakasz
2016-01-10
12. szakasz (január 10.): Saint-Louis–Dakar, Rózsaszín-tó (szelektív szakasz: 25 km)  Az utolsó éjszakát töltik a versenyzõk a táborban a szenegáli csillagok alatt, majd pedig nekivágnak 2016-os Africa Race legutolsó szakaszának. A szakasz körülbelül húsz kilométer hosszú lesz, már csak afféle desszert a hosszú-hosszú verseny végén. A céldobogót a Rózsaszín-tó elõtt állítják fel, amelyen a nyolcadik […]
Olvasd tovább
Örömautózás – Szalay-módra
2016-01-09
Rövid volt, de velõs. Az Africa Race szervezõi az utolsó elõtti szakaszon sem bíztak semmit a véletlenre – mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyzõk jó emlékekkel távozzanak a viadalról. Volt itt minden: kisebb és nagyobb dûnék, homokos és gyors szakasz, szavannás terep, amelyen lehetett nyomni a gáz – és õk ez utóbbit szeretik, a […]
Olvasd tovább
AR16 – 11. szakasz
2016-01-09
11. szakasz (január 9.): Akzsuzst–Saint-Louis (össztáv: 548 km, ebbõl szelektív szakasz: 208 km)  Az utolsó mauritániai szakasz mielõtt átlépnénk Szenegálba – a versenyzõk a valaha volt leggyönyörûbb dûnéket szelik. Majdnem húsz kilométert teljesítenek a sivatag szívében, a gyönyörû, aranyló dûnék között, amelyeket különbözõ irányokból szelnek át.               GPS-es nyomkövetés: https://vulcain.iritrack.net/tdcom/eviewer/AER2016/
Olvasd tovább
A dûnemászás iskolája
2016-01-08
Dûne, dûne, dûne, és még egy kis dûne. Így festett az Africa Race tizedik szakasza, amelyen a mezõny megmászta Mauritánia egyik legnagyobb homokdûnéjét is. Volt, akinek gondot okozott, volt akinek egyáltalán nem – a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs szerencsére utóbbiak közé tartozott. Miközben a vetélytársak közül jó néhányan megálltak leengedni a kerekeket a hegy […]
Olvasd tovább
AR16 – 10. szakasz
2016-01-08
10. szakasz (január 8.): Akzsuzst–Akzsuzst (össztáv: 403 km, ebbõl szelektív szakasz: 327 km)  Dûnék, dûnék, dûnék, s ha ez nem lenne elég, akkor még egy kis homok. Ezen a szakaszon a versenyzõk megtapasztalhatják a sivatagi versenyzés sava-borsát, ezúttal ugyanis kizárólag homokon autóznak, illetve motoroznak. Az újabb hurokszakasz megint csak a szervizcsapatoknak kedvez, amelyeknek nem kell […]
Olvasd tovább
„A technikai hiba benne van a sportban”
2016-01-07
A technika ördöge közbeszólt. Számolnia kell ezzel annak, aki autósportra adja a fejét, ami persze nem jelenti azt, hogy jól esik, amikor megtörténik. Szalay Balázs és Bunkoczi László sem volt különösebben boldog, amikor megérkezett az akzsuzsti táborba az Africa Race kilencedik versenynapján. Nyilván mert nem úgy tervezte ugyanis, hogy a rajt felõl érkezik, hanem úgy, […]
Olvasd tovább
AR16 – 9. szakasz
2016-01-07
9. szakasz (január 7.): Amodjar–Akzsuzst (össztáv: 493 km, ebbõl szelektív szakasz: 445 km)  Homokos, köves szakasz, amely átszeli a csodálatos Fehér-völgyet, és egy hatalmas ergbe viszi be a versenyzõket, amelyet teljesen nyom nélkül, úttalan utakon teljesít a mezõny – ez lesz az igazi felfedezés. A navigációigényes szakasz végén nem messze a tradicionális mauritániai falu, Akzsuzst […]
Olvasd tovább
Kísértett a múlt
2016-01-06
A régi szép idõk. A régi nehéz idõk. A régi küzdelmes, ásós, szerelõs idõk. Ezeket idézte fel az Amodjar–Amodjar hurokszakasz, amelyet a régi dakarosok – köztük a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs – csak Atar–Atar hurokszakaszként ismernek. A híres-hírhedt Atar–Atarként. Amely ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ezúttal is adott feladatot bõven a versenyzõknek.  Az Opel […]
Olvasd tovább
AR16 – 8. szakasz
2016-01-06
8. szakasz (január 6.): Amodjar–Amodjar (össztáv: 498 km, ebbõl szelektív szakasz: 377 km)  Hurokszakasz, amely a szervezõknek és a szervizcsapatoknak lehetõséget ad némi pihenésre, hiszen nem kell költöztetniük a tábort, illetve több száz kilométert megtenniük. A versenyzõk azonban nem számíthatnak könnyû napra. Ardar és Singetti gyönyörû tájain autózik a mezõny – homokon! És még több […]
Olvasd tovább
Idegek harca
2016-01-05
Izgalmas nap volt. Lehetett volna élvezetes is, helyette azonban meglehetõsen küzdelmesre sikerült az Africa Race hetedik szakasza a Szalay Balázs és Bunkoczi László számára – a pilóta úgy fogalmazott: az idegek harca volt.  Pedig nagyon várták már a vérbeli, dûnés mauritániai szakaszokat. Csakhogy az elõttük induló portugál Leal dos Santos nem sokkal a rajt után […]
Olvasd tovább
AR16 – 7. szakasz
2016-01-05
7. szakasz (január 5.): Sami–Amodjar (össztáv: 444 km, ebbõl szelektív szakasz: 414 km)  Isten hozott mindenkit Mauritániában! Három nehéz, dûnés rész vár az indulókra ezen a napon: egy a szelektív szakasz elején, egy a közepén, egy a végén – csak hogy a figyelem egy pillanatra se lankadhasson. A koncentráció létkérdés a Szaharában, de ezen a […]
Olvasd tovább
Pokoli gyors szakasz volt!
2016-01-04
Gyors szakasz volt. Pokoli gyors. Gyakran „lobogtak” 180-190 km/órás sebessséggel, ami egy terepraliversenyen, a dûnékkel és tevefûvel teletûzdelt utakon egyáltalán nem megszokott.  Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak azonban ez sem okozott gondot: az Africa Race-en eddigi legjobb részeredményét produkálva az Opel-páros negyedikként ért célba a Dahla és Sami között kijelölt, 174 kilométes pályán. Ez volt […]
Olvasd tovább
AR16 – 6. szakasz
2016-01-03
6. szakasz (január 4.): Dahla–Sami (össztáv: 617 km, ebbõl szelektív szakasz: 174 km)  A reggeli hosszú összekötõ szakasz után a mezõny átkel a marokkói–mauritániai határon – vagyis áthalad a senki földjén a két ország között. Ezután érkezik meg a szelektív szakasz rajtjához, amely lehetõséget ad a versenyzõknek, hogy belekóstoljanak az elsõ mauritániai dûnékbe.  GPS-es nyomkövetés: https://vulcain.iritrack.net/tdcom/eviewer/AER2016/
Olvasd tovább
Pihenõnap és gulyásleves
2016-01-03
Különleges nap volt. Abból a szempontból mindenképp, hogy nyolc órakor ébredt az Africa Race-tábor a megszokott öt helyett. Meg azért is, mert reggel nem kezdtek el rögtön zúgni az aggregátorok és berregni a motorok, hanem mindenki kivárt egy kicsit. Gyönyörködött az Atlanti-óceán hullámaiban, az itteni napfelkeltében, nyugodtan megitta a kávéját – a pihenõnap ugyanis éppen […]
Olvasd tovább
Szalayék lendületben!
2016-01-02
Az eltévedések és a visszatalálások napja volt a szombati az Africa Race-en – ami azt is jelenti, hogy a navigátorok reflektorfénybe kerültek. Az útvonalat kijelölõ „öreg róka” René Metge fel is hívta erre a figyelmet az elõzõ esti versenyzõi eligazításon. És ha õ valaminek nyomatékot ad, arra nem árt odafigyelni.  A navigátorok persze nem tehettek […]
Olvasd tovább
AR16 – 5. szakasz
2016-01-01
5. szakasz (január 2.): Remz el Kebir–Dahla (össztáv: 695 km, ebbõl szelektív szakasz: 453 km)  Dûnék és sivatag – navigáció nélkül. Ezt írta a pályáról René Metge, aki az útvonalat összeállította. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a navigátorok unatkozni fognak, hanem úgy, hogy kijelölt nyomok vannak, a pilóták bátrabban közlekedhetnek. Persze a körülményekhez képest. […]
Olvasd tovább
Defektek napja volt, de Szalayék megint javítottak
2016-01-01
Szikla, kõ, homok, majd megint szikla, és még egy kis kõ. Valahogy így kell elképzelni az Africa Race negyedik szakaszát, amelyet az új év elsõ napjára jelöltek ki a szervezõk a mezõny számára. 409 kilométeres össztáv, 409 kilométeres mért szakasz – ez minden versenyzõ álma. Hogy ne kelljen összekötõ távot teljesíteni, hanem reggel felkelni, ráállni […]
Olvasd tovább
AR16 – 4. szakasz
2016-01-01
4. szakasz (január 1.): Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409 km, ebbõl szelektív szakasz 409 km) Rajt a táborból, érkezés a táborba – ez az, amit a versenyzõk a legeslegjobban szeretnek. Amikor nem kell összekötõ szakaszokkal bajlódni. A homokos versenypálya ezt az élményt nyújtja számukra.   GPS-es nyomkövetés: https://vulcain.iritrack.net/tdcom/eviewer/AER2016/
Olvasd tovább