LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Csak semmi rizikó!
A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió az idei legjobb eredményét elérve a 21. helyen teljesítette a Dakar-rali kilencedik szakaszát San Miguel de Tucumán és Córdoba között. Ezen a napon a kamionosok végeztek a leghamarabb, míg a mezõny többi része két szelektív szakaszt teljesített, addig õk „csak” egyet. De azért az sem volt piskóta – egészen pontosan 293 kilométer!

„Köves, hegyi szakaszt jelöltek ki számunkra a rendezõk, ami mindemellett nagyon gyors is volt, ami egyik-másik kamionon meg is látszott. Az egyik vetélytársunk leesett az út mellé, a másiknak kitört a szélvédõje, szóval akadtak gondok. Mi a szokásos, biztonságos üzemmódban közlekedtünk, igaz, amennyire tudtunk, azért siettünk” – mondta Darázsi, aki még azt is hozzátette, körülbelül nyolcvan kilométeren keresztül feltartotta õket az elõttük induló, de egyszerûen nem lehetett elõzni, mert a pályán mindössze egy nyomvonal volt, s csak ritkán értek nyílt terepre. 
A 21. hely ennek fényében nagyon jó, sõt! Az Opel Dakar Team versenykamionja az összetettben így a 32. helyre jött fel. 

9. szakasz, Tucumán–Córdoba (össztáv: 852 km, ebbõl szelektív szakasz: 293 km). Kamionosok : 1. Ales Loprais, Serge Bruynkens, Radim Pustejovsky (cseh, Tatra) 3:18:32, 2. Versluis, Schuurmans, Damen (holland, MAN) 7 másodperc hátrány, 3. Karginov, Devjatkin, Mokejev (orosz, Kamaz) 1:36 p h., …21. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 32:11 p h. 
Az összetettben. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 23:10:20, 2. Kolomy, R. Kilián, D. Kilián (cseh, Tatra) 17:56 p h., 3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 33:32 p h., …32. Darázsi, Vörös, Szalai 14:16:03 ó h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06