LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dakar-ünnep Santiagóban
Megvívták a harcaikat, legyõzték a félelmeiket, feszegették a saját teljesítõképességük határát és az autójukét is – arról nem beszélve, hogy eközben megtettek 8500 kilométert Perun, Argentínán és Chilén át. 

Megérdemelték és meg is kapták az ünneplést. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 24. helyen fejezte be a 2013-as Dakar-ralit, s vasárnap a Santiago de Chilében felállított céldobogón lengette a magyar zászlót. A pilóta a 12 rajtja közül most nyolcadszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hetedszer. Fizikailag elfáradtak, de lelkileg teljesen feltöltõdtek, ahogy minden Dakar során. 



„Elégedett vagyok. A Dakar mindig nehéz és most sem volt könnyû. Jó néhányan kiestek, de mi itt vagyunk a célban, s ezt mindenképp sikerként értékelem. Nyilván azok a napok voltak a legnehezebbek, amikor technikai gondunk volt, például lefelé a szerpentinen szervó nélkül – azt hittem, sohasem lesz vége –, ám így utólag ez is kaland volt, és újabb tapasztalat. De azt meg kellett állapítanunk, mostanra olyan sûrû lett a mezõny, hogy nem férnek bele hibák. Eszerint kell készülnünk a következõ viadalra. Most azonban jöhet egy kis pihenés, mert ránk fér…” – mondta Szalay Balázs, akinek navigátora, Bunkoczi László elárulta, szerinte az volt a verseny legizgalmasabb, és a végkimenetelét tekintve legszerencsésebb momentuma, amikor a minis Stephan Schottal ütköztek. (Történt, hogy Szalayék elnéztek egy balkanyart és becsúsztak a sziklák közé, majd néhány perccel késõbb ugyanazt a kanyart nézte el Schott is, úgyhogy 121 km/órás sebességgel beleszállt az Opel Mokka hátuljába.) 
„Sohasem fogom elfelejteni a csattanást és a vér ízét a számban. Szerencse, hogy nem kötöttük ki magunkat és nem készültem kiszállni az autóból. No és az is, hogy bár a hátulja összetört, a Mokka alapvetõen négy keréken maradt és be tudtuk fejezni a szakaszt” – mondta Bunkoczi. 
A csapat versenykamionjának legénysége is ünnepelhetett: Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc és Szalai Norbert a 30. helyen gurult át az MAN-nel a dobogón, s kategóriájában harmadikként végeztek. Kicsit lezúzták itt-ott a versenykamiont, de alapvetõen elégedetten értek célba. A pilóta legalábbis azt mondta, már most készül a következõ, a tizedik Dakarjára…




Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06