LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Darázsiék búcsúznak

Sajnos eljött minden dakaros rémálma, a Szalay Dakar Teamnél ráadásul duplán, vagy úgy is mondhatnám, hogy csõstül jött a baj.

A Darázsi Zsolt vezette MAN versenykamion legénységének ismét ugyanazzal a problémával kellett szembesülnie: megállt a kamion motorja, vagyis szerelõberkekben inkább úgy mondják: a SZÍVE. 

Nem gondoltuk volna, hogy ez a kamion kieshet a versenybõl, amely végigélt már négy Dakar Rallyt, melyeket gond nélkül be is fejezett. Az évek során sokszor izgultunk azért, hogy a csapatvezetõ Szalay Balázs kiesik egy-egy szakaszon, de az még soha nem merült fel, hogy a biztos háttér, a „kiskamesz”, aki mindig kihúzott mindekit a csávából, amerre járt, egyszerûen megáll és nincs tovább.

Darázsi ZsoltAz idei verseny elsõ két napján már megijedtünk, de a csapat szerelõi lelket leheltek belé és ismét beállt a csatasorba, rendületlenül. Holnap nem fog. Vége, Darázsiék kiszállnak a versenybõl. Sajnos túl messze vannak még a tábortól, onnan nem tudnak már értük menni, nekik pedig nincs már idejük arra, sem erejük, hogy helyben megjavítsák és nekiálljanak a hátralévõ több száz kilométernek. Mire akárhogy is, erõn felül beérnének a táborba, a mezõny addigra már régen elporol…

A másik rossz hír a Szalay Balázs-Bunkoczi László, illetve a Daniel Saskin-Damir bruner autós párosokat érinti. Õk most háttértámogatás nélkül maradnak. Õsdakarosként és mindenki ismerõseként nem azzal lenne baj, hogy nem találnak olyan partnert, aki elviszi a motyójukat. Segítõ kéz hál’ istennek akad bõven. Csak nincs mit bepakolni, mert az autók fõ tartalék alkatrészei Zsozsóék kamionjában vannak…

A legénységbõl Bahor Bea hazarepül, a két srác, Darázsi Zsolt és Kis Róbert Buenos Airesbõl ismét nekivág a túrának és autóval megy a csapat után, hogy csatlakozzon a Dakar mezõnyéhez.

A csapat másik Opel Antarája is elõkerült, a hátsó híddal voltak gondjaik, de már a szakasz vége felé járnak, mert a T4 a segítségére volt, még egyszer, utoljára. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06