LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Egyelõre minden a terv szerint halad

Lezajlott a derecskei szervizközponttal megrendezett Bomba Energy Drink Kupa elsõ versenynapja. Délelõtt még a gépátvételek zajlottak, majd egy rövid összekötõ után a versenygépeket beállították a Berettyóújfalun található rajtelõkészítõ parc fermébe. A szervezõk ott tartották meg a versenyzõi eligazítást is, ahol felhívták a figyelmet a rendkívül gyors szakaszokra, illetve a két éve tartó helyi vadásztilalomra, ami a vadak hirtelen felbukkanását eredményezheti.

A mai napra két szakaszt írtak elõ a verseny szervezõi, melyek közül az elsõ Nagyrábé falucskát érintette és 20,38 km hosszú volt, a második pedig a derecskei szervizpark közelében húzódik 12,14 km hosszan. A pályák nagyon hosszú nyílegyenes részekbõl állnak, amelyeken a résztvevõk kihozhatják gépeikbõl a maximumot, azonban ravasz kanyarokkal és fordulókkal tarkították, ami a képletet már kissé bonyolítja.

A Szalay Dakar Team mindhárom egysége elégedetten zárta a napot. Szalay Balázs és Bunkoczi László az Opel Antara RR-rel remekül teljesített, az elsõ szakaszon elért harmadik hely után a másodikat megnyerték, így összetettben a 2. helyen tanyáznak. Bunkoczi Laci boldogan konstatálta az eddigi helyezésüket, melyen reményei szerint csak javítani fognak. „Már majdnem fülig ér a szám, szuper volt ez a nap, Balázs ment, mint a golyó. Az elsõ szelektíven kisebb problémáink voltak, de a következõre már stílust váltottunk. Holnap pedig támadunk!

A Rónai Péter-Galambos Tamás duó a csapat régi Opel Antara RR autójával indult a versenyen, összetettben pedig a 13. helyen áll. A pilóta óvatosan vezetett a mai szelektíveken, még szoktatta magát a jármûhöz. „Egyelõre minden rendben, amit így ismeretlenül tudtunk, úgy érzem, kihoztuk magunkból és az autóból. Ezen a hétvégén elsõsorban nem eredményt szeretnénk elérni, a célunk inkább a versenyben maradás és az, hogy megszokjuk a paripát.”

A Dakart is megjárt kis fehér Antara fedélzetén a Somfai Imre-Somfai Mátyás apa-fia páros versenyzik, akik elmondásuk szerint boldogságban úsznak az eredményük és az átélt élmények ismeretében. A páros ugyanis még egyáltalán nem vett részt hasonló versenyen – sem együtt, sem pedig külön. „Nagyon élveztük a versenyt, tetszik a pálya, a szerviz, az egész verseny. Tény, hogy az itinerrel csak tegnap ismerkedtünk meg, így ma csak úgy repültek körülöttünk a lapok. Azt hiszem, amiért idejöttünk, azt már meg is kaptuk, Balázsnak köszönettel tartozunk, hogy átadta nekünk hétvégére ezt az autót. Reméljük, a holnapunk is hasonlóképpen sikerül majd.” – nyilatkozta a pilóta, aki a 14. helyrõl várhatja a reggeli rajtot.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06