LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Erõs, összetartó, befogadó csapat!
„Összetartó csapat, befogadó közösség, egy kicsit olyanok ezek a fiúk, mint Arthur király legendájában a kiválasztott lovagok, akik mehettek az uralkodóval a csatába. Kiválasztottak, akik helyében sokan lennének szívesen.” Az Opel Dakar Team szervizcsapatát jellemezte így Molnár Szilvia pszichológus, aki néhány alkalommal elbeszélgetett a fiúkkal a Dakar-indulás elõtt.  


Utóbb azt mondta, egy ilyen összeforrott közösség esetében nem is igazán csapatépítésrõl kell beszélni, inkább arra törekedtek, hogy a meglévõ erõforrásokat elõhozzák, s hogy az új embereket (ketten, Kecskés István és Bokros Sándor még sosem indultak a Dakaron, egyikük, Erõs Gábor pedig már indult, de nem ennek a csapatnak a tagjaként) integrálják. Ám ez sem okozott nagy nehézséget, ugyanis a csapat jól mûködik együtt, a közösség befogadó. 

„Számukra talán az lehetett érdekes, hogy egy kicsit kívülrõl tudták nézni a csapatukat, s rájöttek, mennyire sokféleképpen látják a dolgokat. A célunk az volt, hogy mindenki egy kicsit elõremozdítsa magát a Dakarra… – mondta a pszichológus, majd a kérdésre, hogy akkor most nyugodtan indulhatnak-e útnak, azt válaszolta: – Nélkülem is nyugodt szívvel mehettek volna, mert nagyon jól mûködnek együtt.”
S hogy milyennek látták a találkozásokat a fiúk? Egész pontosan a csapat két legrégebbi tagja, a szervizcsapatot irányító Õri Péter és az Opel-csapat versenykamionját vezetõ Darázsi Zsolt? Nos, igencsak hasznosnak. 

Õri Péter: „A rajzos feladatok tetszettek a legjobban, nagyon érdekesek voltak, és az is, hogy kívülrõl nézhettem a csapatunkat. Nagyon összetartóak vagyunk, ezt eddig is tudtam, de most is megmutatkozott, és ez nagyon fontos a Dakaron. Ismerjük egymás nyûgjeit, tudunk egymásnak segíteni, ha az egyik elfárad lelkileg, a másik átsegíti a nehéz pillanatokon. Úgy látom egyébként, hogy az újoncok is bírják majd a kiképzést, de ezt nyilván a Dakar dönti majd el.”

Darázsi Zsolt: „Azért is volt egy kicsit szükség ezekre a találkozókra, mert van a csapatban két újonc és egyalaki, aki nem újonc, csak nálunk a csapatban nem volt még, és Szilvi segített egy kicsit összekovácsolni a csapatot, felkészíteni arra, hogy a lehetõ legkevesebb konfliktushelyzetet kelljen kint megoldani. Mi régi motorosként évek óta járjuk a sivatagot, ismerjük egymás rigolyáit, tudjuk, kinél mire kell vigyázni, nehogy olyat mondjunk, vagy olyat tegyünk, hogy elszakadjon a cérna. Az új fiúknak kell majd beilleszkedni, de megpróbáljuk mindenben segíteni õket, s szerintem menni fog…”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06