LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Esõ? Sár? Sebaj!
Szalay Balázs és Bunkoczi László az egyik célját elérte a hét végén (fülig érõ szájjal autózott, vagyis élvezte az idénynyitó hajdúszoboszlói futamot), a másikat azonban nem (gyõzni jött ide, ám végül négy defektet követõen be kellett érnie a második pozícióval, meg négy szakaszgyõzelemmel). 


„Mire vége lett a versenynek, a nap is kisütött. De én nem bántam, hogy csak akkor, mert nagyon szeretek esõben, sárban autózni, élveztem az egész hétvégét. Szombaton délután az összes szakaszt megnyertük és vasárnap délelõtt is behúztunk egy részsikert, ám így sem volt esélyünk megelõzni Fazekas Karcsit, hiszen a szombat délelõtti három defekt miatt kilencperces hátrányba kerültünk” – mondta Szalay.
Természetesen azon is agyaltak az Opel Dakar Team tagjai, vajon mi lehetett az oka a sok defektnek, s a Dakar-pilóta arra jutott, az lehetett a gond, hogy azt a fajta sárgumit, amit õ ilyen talajon használni szeret, már nem gyártják, úgyhogy a meglévõk legalább négy évesek, vagyis elöregedtek. Ráadásul nem is versenyabroncsok, hanem utcaiak – nem ehhez a teljesítményhez és gyorsasághoz fejlesztették õket.  
„Hogy a zárónap se legyen gondmentes, a legutolsó szakaszon még becsúszott egy defekt, ráadásul nem sokkal a rajt után, úgyhogy muszáj volt megállni és kicserélni. De már rutinból csináltuk. A második helyünket azonban még így sem veszélyeztette senki sem. Hogy elégedett vagyok-e? Az ezüst mindig ezüst marad, sohasem lesz belõle arany, úgyhogy természetesen nem vagyok maximálisan elégedett, de a tények ismeretében ez volt a reális eredmény, gratulálok Fazekas Karcsinak a sikerhez, legközelebb megpróbálunk revánsot venni” – mondta Szalay Balázs, akit kellemes meglepetés ért a futam után: szervizcsapata nem feledkezett meg arról, hogy a pilótának kedden lesz a születésnapja és egy emeletes, dakaros gesztenyetortával (mert ez a kedvence) lepte meg a versenyzõt. 


AQUA-PALACE-KUPA, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Fazekas Károly, Horn Albert (Fazekas Motorsport, BMW X5) 3:22:33, 2. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 12:20 perc hátrány, 3. Varga, Szegedi (Varga Racing Team, Nissan Pickup) 25:49 p h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06