Nos, így félõ volt, hogy a mezõny fele ott vesztegel majd a vízben és a sárban, ahelyett, hogy folytatná az útját Peking felé. Ehhez jött még, hogy a helikopterek felszállása is veszélybe került az idõjárás miatt – márpedig a biztonság mindenek elõtt, úgyhogy ez így együtt már elég volt ahhoz, hogy a szakasz törlése mellett döntsenek.

„Meg kell értenünk a rendezõk döntését, még akkor is, ha nagyon versenyeznénk már. Kockásra ültük a hátsó felünket, mire ideértünk, de még mindig inkább ez, minthogy egy patakban múlassuk az idõt a versenyautóval együtt. Persze, azért a közúti közlekedés sem veszélytelen: jóformán az egész napunk az elõzgetésrõl szólt, de éppen akkor, amikor valami hetedik érzéktõl vezérelve nem elõztem meg az egyik kamiont, az akkor kapott bal elsõ durrdefektet, és átjött a másik sávba. A sofõr észnél volt, szerencsére nem borult fel, és minket sem taszított az árokba” – mesélte Szalay a váratlan kalandokat.

A mezõny egyébként a Baskírföld fõvárosába, Ufába tartván útba ejtette a Kamaz-gyár otthonát, Naberezsnije Cselnit, ahol nagy szeretettel (és némi süteménnyel, teával) köszöntötték a versenyzõket.

Jólesett a kis pihenõ, mielõtt továbbindultak, ezeket a jármûveket ugyanis nyilván nem arra tervezték, hogy aszfaltúton közlekedjenek velük.

„Azért is sajnálom nagyon, hogy törölték a szakaszt, mert ez a mi pályánk lehetett volna, hiszen szeretjük az ilyen sáros, csúszós pályákat, és általában jól is megyünk rajtuk” – mondta Bunkoczi, aki a maga részérõl ezzel az egy mondattal lezártnak is tekintette a szakasztörlés kérdését, és elkezdett készülni a hétfõi napra. A maratoni versenyek mechanizmusa ugyanis már csak olyan, hogy amikor az egyik lépésen túl vagy (még ha nem is úgy alakul, ahogy tervezted), rögtön elkezdesz készülni a következõre.

Az élet nem áll meg, a mezõny hétfõn Kazahsztán felé veszi az irányt, az Ufa és Kosztanaj közötti távolság 815.15 km, amelybõl a mért szakasz hossza 200.43 kilométer.