LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Extrém tábor – csak igazán vagányoknak!

Szalay Balázs vagány fickó! Eddig is sejtette ezt, aki ismeri, hiszen csak az igazán bevállalós srácok vágnak neki a világ legnehezebb terepraliversenyének, a Dakar-ralinak. Márpedig az Opel Dakar Team pilótája most készül tizenkettedszer a viadalra.

Ez alkalomból – a felkészülés részeként – a csapatfõnök Németh Ottó extrém táborba invitálta a pilótát, ahol jó néhány, adrenalin-növelõ kalandban lehetett része. Talán mondani sem kell: a csapatfõnök és a terepraliversenyzõ minden „próbatételbe” az elsõk közt vetette bele magát. Pedig akadt néhány igazán durva feladat az Innsbruck melletti táborban! (A navigátor, Bunkoczi László családi elfoglaltság miatt volt kénytelen kihagyni a nem mindennapi kalandot.)
„Raftinggal kezdtünk, utána 2500 méter magasban kiugrottunk egy helikopterbõl. Na ott már a felfelé út is kalandos volt, mert kint kellett ülni az ajtóban, úgyhogy az elején azon gondolkodtam, hogy ha most kiesnék, akkor lenne-e még ideje kinyílni az ernyõnek. Aztán meg már elég magasan voltunk ahhoz, hogy tudtam, kinyílna. Majd kétezerötszáznál egyszer csak gondolkodás nélkül kilökött, aki mögöttem ült. Húszegynéhány másodperces zuhanás után, nyolcszáz méternél nyitottuk az ernyõt, és mondhatom, a szabadesés csodálatos érzés volt” – mondta Szalay.

Kétségtelenül ez volt a legnagyobb kaland a hétvége során, de azért az sem volt semmi, amikor egy viaduktról vetették le magukat, gumikötéllel a lábukon, vagy éppen egy háztetõrõl ugrottak egy hatalmas ballonra, amely a másik oldalon kilõtte az ott állót a vízbe.
A csapatépítés szempontjából nagyon hasznos volt ez a hétvége, mert jó érzés, amikor az ember a másikkal civakodva küzdi le önmagát, hogy kilépjen a mélybe. A Dakar elõtt kellenek az ilyen összetartások” – mondta Szalay, s egyetértett vele Németh Ottó is.

Minden egyes kaland hatalmas élmény volt közösen, szenzációs élmény, hogy le tudtuk gyõzni a saját korlátainkat arra a néhány percre, amikor ki kellett ugrani a helikopterrõl, vagy le a viaduktról. Sok mindent átéltünk már együtt Balázsékkal, de most ismét kiderült, hogy a pilótánk mindent bevállal, elsõként ment a kalandokba, semmire sem mondta, hogy nem. Remek volt az ejtõernyõs ugrás, én azt élveztem a legjobban – a mosoly szinte ráfagyott az arcunkra, s közben fél szemmel néztük, hol jön a másik. Méhecskeruhában, színes ernyõvel. No ezt kipróbálnám még egyszer, talán Chilében, a célba érkezés után adódik rá alkalom” – mondta Németh Ottó, az Opel Dakar Team csapatfõnöke.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06