LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ez csapatmunka volt!
Csapatmunka a javából! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, valamint az Opel Dakar Team kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert duó az Africa Race csütörtöki szakaszának körülbelül egyharmadát együtt teljesítette. 

Történt ugyanis, hogy Szalayék Mokkájában eltörött az elsõ kardán, amitõl nyilván megszûnt az elsõ hajtás, anélkül pedig elég nehéz – sõt, úgyszólván lehetetlen – a homokdûnék között közlekedni…



De ne szaladjunk ennyire elõre!
„A sivatagban vannak rettenetesen nehéz napok, és ez most az volt – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a 18. helyen ért célba, az összetettben pedig visszaesett a 12. helyre. – Persze, mi még viszonylag olcsón megúsztuk, hiszen láttunk a pályán rommá tört versenyautót is. A szakasz elején  tempósan jöttünk, de aztán az elõttünk haladó porában autózva kaptunk egy defektet. A lecserélt kerék izzott, sõt, szinte égett, ezért nem akartuk berakni a benzintank mellé, úgyhogy ott hagytuk. Beértünk a dûnék közé, a puha homokba, és éreztem, hogy vibrál az autó. Azt hittem, defekt, meg is álltam megnézni, de nem az volt. Néhány kilométerrel késõbb megtudtuk az okot: eltört az elsõ kardán, és ezzel egy idõben nyilván elment az elsõ hajtásunk. Megvártuk Darázsi Zsozsóékat, akik végigrángattak minket harminc kilométernyi dûnén, ami kegyetlen volt. Mintha egy ökölvívó meccsen lettem volna, amelyen folyamatosan csak kaptam az ütéseket…”



A navigátor, Bunkoczi László is megerõsítette, most nyert igazán értelmet a fej- és nyakvédõ rendszer használata (ami egyébként már évek óta kötelezõ a terepraliban is), mert anélkül idõnként biztos a nyakát szegte volna a vonatozás közben. 
„Az volt a szerencsénk, hogy még világosban kiértünk a CP4-re, mert onnan már viszonylag sík út vezetett a célig, amit saját erõbõl is tudtunk teljesíteni. Ha a dûnék között sötétedik ránk, az maga lett volna a pokol” – tette hozzá Bunkoczi, akinek ezúttal sem csak az itinert kellett tartania, így estére már eléggé fájt a bal gyûrûsujja, amelyet még szerdán csípett össze két homokfutó, amikor visszatették a Mokka hátuljába.  



S hogy mi történt Darázsiékkal? 
Nos, a kamionosok versenyében továbbra is a hatodik helyen álló pilóta õszintén elmondta, arra nem is emlékszik, hogy mi történt velük a szakasz elején, onnantól vált kalandossá a küldetés, hogy meglátták Szalayékat vesztegelni a pálya szélén. 
„Jó néhány éve történt meg legutóbb, hogy Balázséknak meg kellett várniuk minket, de most elkelt a segítségünk – mondta Darázsi. – Kétkerékhajtással aligha jutottak volna ki a pályának arról a részérõl, mert még volt elõttük vagy hetven kilométernyi homok. Nem borzalmas nagy dûnék, hanem inkább afféle játszóházas homokozó, de éppen eléggé megnehezítette a dolgunkat így is. Elõször egymás után mentünk, és ahol elakadtak, onnan kihúztuk õket. Utóbb azonban már nem vártuk meg, hogy elakadjanak, hanem húztuk õket végig a dûnéken. Ez kissé átrendezte a kamion hátulját, mivel ahhoz, hogy a dûnére fel tudjuk húzni a Mokkát, gyorsabban kellett lefelé jönnünk, mint ahogy az indokolt lett volna. Ez pedig okoz károkat a kamion hátuljában. A CP4-tõl szerencsére már sík placc volt, onnan tudtunk mindketten önállóan jönni. Õk is itt vannak, mi is itt vagyunk, ez a lényeg – kezdõdhet a holnapi nap!”



A mezõny harmadik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió még világosban, kora délután elérte a tábort – a monstrumok között ötödikként végzett, és nagyobb gond nélkül túljutott a pokoli nehéz pályán. 
„Volt ebben a pályában minden, mentünk árkon-bokron át, ma is pofozkodtunk egyet a Kamazokkal a dûnében, azután meg talpra állítottuk a kazahokat, akik úgy összetörték az autójukat, hogy azért már csak a MÉH-telepen adnak valamit. Borzalmasan nehéz, és fárasztó nap volt, de itt vagyunk, és ez a lényeg” – mondta Kovács Miklós. 

AFRICA RACE 2017
10. szakasz, Akzsuzst–Akzsuzst (össztáv: 482 km, ebbõl szelektív szakasz: 424  km). Autósok: 1. Jean-Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (francia, Bugga One) 5:10:28, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 15:33 perc hátrány, 3. Zapletal, Sykora (szlovák, Hummer) 16:44 p h., …18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 4:02:46 ó h. Kamionosok: 1.Tomas Tomecek, Ladislav Lala (cseh, Tatra) 5:32:59, 2. Valtr, Pilny, Skrobanek (cseh, Tatra) 5:31 p h., 3. Karginov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 14:53 p h., …5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 48:37 p h., 6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 3:26:50 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 5:26:10, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 10:28 p h., 3. Ceci (olasz, KTM) 39:25 p h.
Az állás. Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev 34:55:35, 2. Zapletal 2:08:10 ó h., 3.  Housieaux, Crespo (francia, Optimus) 2:15:03 ó h., …12. Szalay Balázs 8:56:12 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov 37:52:08, 2. Valtr 1:10:18 ó h., 3. Tomecek 2:21:27 ó h., …5. Kovács Miklós 31:32:00 ó h., 6. Darázsi Zsolt 50:58:53 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 40:25:00, 2. Ullevalseter 54:33 p h., 3. Benko (szlovák, KTM) 7:50:40 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06