LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Hosszú nap, kis különbségek

Hosszú nap volt, pokoli hosszú. S már rögtön az elején az égbe tuningolta a versenyzõk vérnyomását – különösen a motorosok mezõnyében vezetõ Cyril Despres-ét, aki alig több mint tíz kilométert tett meg a szakaszból, amikor eltévedt, s jó néhány percet elvesztegetett.

Nem kell nagy fantázia elképzelni, hogy mennyire volt nyugodt ezek után, de a végéig még így is ledolgozott valamit a hátrányából, s ha minimális elõnnyel is (egészen pontosan 14 másodperccel), de megtartotta vezetõ pozícióját az összetettben.

Coma a maga részérõl ezt csöppet sem bánja, mint ahogyan a szakaszgyõzelmet sem értékeli túl. Azt mondja, örül neki, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy az utolsó szakasz után õ álljon az élen. Nos, addig még jó néhány ezer kilométert meg kell tennie.
„Vérbeli Dakar-szakasz volt a mai, volt olyan rész, amelyen nagyon kellett figyelni a navigációra, máskor meg lehetett húzni a gázt, ahogyan csak bírtuk” – foglalta össze a nap eseményeit a kétszeres Dakar-gyõztes spanyol pilóta, aki mögött a portugál Paulo Goncalves ért célba a szakaszon. A portugál pilóta negyedszer indul a sivatagi show-n, s eddigi legjobbja az összetett tizedik hely volt 2009-bõl, vagyis elõzetesen aligha várta tõle bárki is, hogy ennyire elöl lesz. Úgy tûnik azonban igazak a BMW-rõl szóló pozitív hírek, Goncalves pedig parádésan uralja a német motorkerékpárt.

A helyiek kedvence, Chaleco Lopez reggel támadást indított az éllovasok ellen, csakhogy egy szikla elvágta az olajcsövet, ami miatt a chilei versenyzõ körülbelül tíz percet veszített, így a hetedik pozícióba csúszott vissza az összetettben. 

Az autósok mezõnyében a harmadik szakaszt is Volkswagen-pilóta söpörte be, igaz, ezúttal nem Carlos Sainz, hanem tavalyi fõ riválisa, Nasser Al Attiyah, aki mégsem volt túl boldog. „Ugyanaz a motorgond jelentkezett kétszáz kilométer után, amit az elsõ két napon is tapasztaltunk, ami egészen elkeserítõ. Majdnem másfél perccel vezettünk Carlos elõtt féltávnál, utána azonban gyengélkedni kezdett az erõforrásunk és visszaadtunk belõle egyet. A szakaszgyõzelem nem javít a kedvemen, ha nem oldjuk meg ezt a gondot, nagyon nehéz dolgunk lesz szerdán, amikor már puha homokban is muszáj autóznunk” – mondta  Al Attiyah

Sainz azt mondta, a lehetõségekhez képest kihozták a maximumot a Touaregbõl (ezt mutatja, hogy 500 kilométer megtétele után mindössze 25 másodperc volt a különbség közte és a katari között), bár elsõ rajtolóként egyáltalán nem volt könnyû dolguk. Érdekes amúgy, hogy még az általában magabiztos Stéphane Peterhansel is bevallotta: a szelektív elején bizonytalankodott, úgyhogy tényleg sok lehetett a választási lehetõség – már ami az irányokat illeti. Azután Mr. Dakar még hozzátette: „Eddig úgy érzem, nem történt tragédia, nem tetemes a hátrányunk, holnap pedig bemegyünk a sivatagba, ami azt hiszem, jó lesz nekem…”
No igen, nem titok, hogy õ a dûnék közt érzi igazán otthon magát.

A kamionosok rövidített szelektívet teljesítettek, s Vlagyimir Csagin megszerezte pályafutása 58. Dakar-szakaszsikerét. Ami pedig talán még ennél is fontosabb: a Cár visszavette az összetett éllovas pozíciót is Firdausz Kabirovtól, s elõnye komoly hadüzenet volt a riválisoknak: 6:45 perccel kerekedett kamazos csapattársa fölé, hogy a többiekrõl már ne is beszéljünk…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06