Féktelenül
2017. július 20. 17:02

Gyönyörû tájakon autóztak. És ez még akkor is ámulattal töltötte el õket, ha ez volt az idei Silk Way rali legnehezebb napja. Ezúttal ugyanis hegynyi magas, úgynevezett katedrál-dûnéket mászott meg a mezõny a Góbi sivatagban. 

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 16. helyen ért célba a szakaszon, amelynek nagy részét fék nélkül teljesítette – ez adott némi plusz feladatot az Opel Dakar Team párosának. 




„Homokos, gyönyörû pályát jelöltek ki erre a napra a rendezõnk, ha nem lett volna technikai gondunk, ez lett volna a verseny legjobb szakasza – mondta Szalay Balázs. – Dûnék váltakoztak a tevefüves, homokos dombokkal, csak sajnos a szakasz elején elment a fékünk, úgyhogy attól kezdve megint elõre kellett gondolkodni, mert gyakran elõfordult, hogy nem tudtunk megállni. A CP2 után Lacinak támadt egy mentõ ötlete, le lehetett vágni a pályát viszonylag kis büntetés ellenében, s mivel nem volt más választásunk a fékprobléma miatt, megtettük. Azt kell mondanom, ez volt a pálya egyik legélvezetesebb része, mi csináltuk a nyomot a szûz dûnéken, kicsit olyan érzés volt, mint ha elõttünk még senki sem járt volna arra. Nem akadtunk el sehol, felszabadító érzés volt.”


Az Opel Dakar Team kettõse a 102 órás büntetése ellenére folyamatosan jön elõre az összetettben – jelenleg a 14. –, a nehéz pályák ugyanis tizedelik a mezõnyt rendesen. Ez is azt bizonyítja, hogy bármilyen nagy a baj, egy maratoni sivatagi versenyt sohasem szabad feladni. 
A kamionos kategóriában versenyzõ Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió hat és fél órát töltött el a csodálatos homokhegyek között, derekasan küzdött, és végül a 12. helyen ért célba. „Gyönyörû helyeken autóztunk, egyszerûen elképesztõ volt ez a szakasz – mondta Kovács Miklós, aki az összetettben a 10. helyen áll. – Volt egy rugótörésünk és egy defektünk – a lyukas kereket a célban kicseréltük, a rugót meg a fiúk vették kezelésbe a táborban. Egyszer ástunk is, mert nem jött senki, aki kihúzott volna minket”
Érdekesség, hogy olyan nehéznek ítélték a szervezõk a szakasz második felét, hogy aki délután három után ért oda, azt kiterelték a pályáról, mert esélytelen lett volna, hogy célba ér.


SILK WAY RALI
12. szakasz Jiayuguan–Alxayougi (össztáv: 483.79 km, ebbõl szelektív szakasz: 254.75 km). Autósok: 1. Christian Lavieille, Jean-Pierre Garcin (francia, Baicmotor BJ40L) 3:53:21, 2. Liu Kun, Fang Mingji (kínai, SMG Buggy) 19 mp h., 3. Han Wei, Min Liao (kínai, SMG Buggy) 6:24 p h., …16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 5:36:42 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Dmitrij Szvisztunov (orosz, Kamaz) 4:04:08, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:15 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 3:01 p h., …12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 2:35:08 ó h.
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 36:31:47, 2. Han Wei 43:22 p h., 3. Lavieille 46:37 p h., …14. Szalay Balázs 155:01:40 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 38:16:38, 2. Sibalov 3:04 p h., 3. Margyejev 17:54 p h., …10. Kovács Miklós 14:52:15 ó h. 




Kommentek
Különleges párharc a Kincsem Parkban
2017-09-04 09:32:54
Szalay Balázs a Kincsem Parkban száguld!
2017-08-31 10:21:08
380 LE vs 1 LE
2017-08-28 16:12:17