LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ilyet, még!
A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió lekopírozta az Opel-csapat versenyautójának eredményét, és a 26. helyen ért célba a Calama–Salta szakaszon. Noha a határátkelésnél a magaslat okozott egy kis fennakadást, a mért szakaszon már nem volt gond, sõt, Darázsi azt nyilatkozta, nem bánná, ha még jó sok ilyen nap lenne, mint a pénteki. A trió ezzel a helyezésével az összetettben is nagyot lépett elõre – már a 33. helyen áll. 

„Padlógázon mentünk, Feca (Vörös Ferenc) többször mondta is, hogy valaki elõzni akart, de azt válaszoltam, hogy csak a száznegyvenes tábla akar elõzni, mert ugye a kamionoknál száznegyven a maximális sebesség, és amikor megközelítjük, a GPS pittyegni kezd. Ezt tévesztette össze a navigátorom az elõzési szándékot jelzõ Irritrack hangjával” – mesélte mosolyogva a nap történéseit Darázsi Zsolt. 
Aztán beszálltak a többiek is, és hosszasan ecsetelték, mennyire megviselte õket a magaslati közlekedés. Amikor négyezer méter fölött voltak, fájni kezdett a fejük és elálmosodtak (de nemcsak  õk, többeket láttak félreállni), úgyhogy cseréltek is egy kicsit Vörös Ferenc vezetett a hegytetõn. 
„Azt éreztük, hogy mindjárt elalszunk – mondta Darázsi –, fokozatosan tört ránk ez az érzés, de szerencsére még idõben cseréltünk. Utána pedig a szakaszon autóztunk egy jót. Nem volt nehéz, három-négy kamiont megelõztünk úgy, hogy valójában nem mentünk bele zûrös szituációkba, nem kockáztattunk egyáltalán” – mondta Darázsi, aki azt is hozzátette, nem csupán õket viselte meg a magaslat, hanem az MAN versenykamiont is, amelynek a kevés oxigén miatt melegedett a motorja. 
„Ezt leszámítva hibátlan napunk volt, szóval mit mondhatnék? Ilyet, még! Sokat!” – vigyorgott Darázsi.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06