LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Indulunk a Dakaron!

Mindenki ismeri a figyelmeztetést: „Mély víz, csak úszóknak!” A Dakar-rali szervezõi a 2013-as viadal startkapujára azt a táblát tehetnék ki: „Veszélyes dûnék, csak sivatagi rókáknak.

A 2013-as Dakar második napján ugyanis az Atacama-sivatag legtrükkösebb homokdombjai közé küldik be a versenyzõket, s ilyen még nemigen fordult elõ a viadal történetében. Általában hagyták, hogy bemelegedjenek az erdõkben, pampákon, szavannákon, s csak azután jön a sivatag. Hát most nem így lesz, az idei viadal legnehezebb szakaszát rögtön a második napon „nyakukba kapják” a versenyzõk, akik között – s ez a nap fõ híre – immár biztosan ott lesz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs is!

Az Opel Dakar Team pilótájának a januári lesz a 12. Dakar-ralija, a párosnak közösen pedig a hetedik. Úgyhogy rutinban nem lesz hiány, fõleg ha figyelembe vesszük, hogy Szalay az eddigi 11 verseny közül hét alkalommal célba ért (Bunkoczival pedig kivétel nélkül mindig – vagyis hatszor). A páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, huszadikként végzett a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén, de a pilóta és a navigátor is egyetért abban: ha nincsenek a bosszantó technikai gondok, lehetett volna ez sokkal jobb, sõt, lesz is…
Ebben bíznak mindketten. 

„Az újoncok dolgát nagyon megnehezíti az új forgatókönyv, a mi helyzetünk talán annyiból könnyebb, hogy pontosan tudjuk, mire számíthatunk – bár tény, szembõl egyik pálya sem ugyanolyan, márpedig most a legutóbbihoz képest fordított irányban teljesítjük õket. Persze, ettõl még nem lesz könnyebb végigmenni a pokoli szakaszokon. Minden Dakar nehéz és mindig az a legnehezebb, ami éppen elõtted áll, de bízom benne, hogy leküzdünk minden akadályt. Alapot ad az önbizalmamnak, hogy 2004 óta minden viadalon sikeresen célba értünk, remélem nem szakad meg ez a jó széria” – mondta Szalay, aki azt is hozzátette, az idén januári Dakaron az volt a legnehezebb, hogy folyamatosan túlmelegedett az autó. Igazi türelemjáték volt, mert olyankor csak álltak tehetetlenül és várták, hogy újra elinduljon az Antara.
Apropó Opel!

A páros az idén új autóval vág neki a több mint nyolcezer kilométeres száguldásnak, ez sorrendben már a harmadik Opel, amelyet Szalay bevet a sivatagban: 2004-ben õ mutatta be a Fronterát, 2007 óta az Antarával száguldott, 2013-ban pedig a páros egy új típussal vág neki az Atacama-sivatagnak, de ez egyelõre maradjon titok. Legyen elég annyi, a versenygép már javában készül az Opel Dakar Team versenymûhelyében.
„Az idei legnehezebb szakasz most a második napon vár ránk, ami miatt egészen másként kell hozzáállni ehhez a versenyhez, mint a korábbiakhoz. Az autót úgy kell itthonról elindítani, hogy a verseny elejétõl kezdve top állapotban legyen, nekünk pedig mentálisan tökéletes állapotban kell odamenni, mert nem lesz idõ a ráhangolódásra. Nagyon nehéznek ígérkezik a verseny. Nyolc-tízévente a rendezõk koncepciót váltanak, s az mindig eléggé megrostálja a mezõnyt, úgy gondolom, most jött el ez a pillanat – 2004-ben pokoli versenyünk volt, alig aludtunk, rendszeresen éjszaka, vagy hajnalban értünk célba, ez most megint valami olyasmi lesz az útvonalterv alapján” – mondta Bunkoczi, aki ennek ellenére, vagy talán éppen a tapasztalatok okán bízik benne, hogy meg tudják javítani a legjobbjukat, sõt, a top tíz közelébe kerülnek, s egyetért vele, vagy legalábbis együtt reménykedik vele Szalay Balázs is.
Ilyenkor ugyanis kikerülhetetlen a kérdés: milyen eredményre számít a páros?
Szalay Balázs: „Szeretnénk megjavítani az eddigi legjobbunkat, vagyis húszon belülre kerülni… De álmaimban a tizedik hely szerepel!”
Bunkoczi László: „Nem szeretnénk ostoba hibákat elkövetni, nem akarunk órákat kapni a gyári versenyzõktõl, és jó lenne, ha kiderülne, alkalmas-e arra egy kicsi magyar csapat, hogy a világ élmezõnyét megközelítse. A Selyemút-ralin megszerzett második hely azt mutatja, valameddig eljutottunk, de a Dakar mégiscsak a Dakar. A Selyemút második helyét amúgy simán becserélném a Dakar tizedikre.”

ÚJ AUTÓ – DE PERSZE OPEL

A 2002-es Dakar-rali után, vagyis immár több mint tíz éve Szalay Balázs saját versenymûhelyt alapított, azóta ott készülnek a csapat versenyautó, így ott épült meg annak idején 2003-ban az elsõ Frontera, 2006-ban az elsõ Antara és 2012-ben az új autó.

„Csak az év végén dobják piacra az új típust, amivel versenyzünk, ezért nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az Opel Hungáriának sikerült szerezni egyet – így volt annak idején az Antarával is –, amely alapján már gyártjuk a karbon-kevlár paneleket, és rohamtempóban készül az új autó. A legutóbbi Dakarhoz képest teljesen átalakítjuk a hûtést, a benzinpumpa-rendszert, mert nem akarunk még egyszer olyan hibába esni, hogy melegedjen, s emiatt megálljon a versenygép, mint legutóbb” – mondta Szalay Balázs. 

CSAPAT – NÉPESEBB, MINT VALAHA

Az Opel Dakar Team sohasem indult még ilyen nagy csapattal a Dakar-ralin, négy versenyautó, két versenykamion és három szervizkamion áll csatasorba, s ez 23 csapattagot jelent, ami a valaha volt legnépesebb különítmény Közép-Európából.
Az új Opellel Szalay Balázs és Bunkoczi László rója majd a kilométereket, a három Antarával pedig egy chilei, spanyol (Raúl Dagnino, Javier Blanco) egy bolgár (Petar Cenkov, Ivan Marinov) és egy szerb (Bojan Milanovic, Darko Veljkovic) kettõs áll oda a Dakar-rali limai rajtjához.
„Ezzel a létszámmal belépünk a nagy csapatok közé, ilyen sokan még sohasem mentünk együtt a Dakaron. Mind a négy autó a mi mûhelyünkben épült, mindet mi készítjük fel és mi is szervizeljük, annyi plusszal, hogy a bolgár páros hoz magával két szerelõt” – mondta Németh Ottó.
„A versenyzõ egységet további öt fõs, profi szakemberekbõl álló kommunikációs csapat egészíti majd ki akik feladatt,hogy naprakész és ekluzív anyagokkal lássuk el média partnereinket” – tette hozzá a csapatfõnök.

VERSENYKAMIONOK – SZÁGULDÓ MENTÕANGYALOK

Darázsi Zsolt is a rutinos dakarosok közé tartozik, 2002-ben vezetõ szerelõként már részt vett a sivatagi show-n, 2004 óta pedig õ vezeti a csapat MAN-versenykamionját (amely afféle hátvédként is funkcionál, hiszen a pályán a szabályok szerint csak versenyzõtárs nyújthat bármiféle segítséget), s az õ nevéhez fûzõdik minden idõk második legjobb Dakaron elért magyar eredménye (16. hely – 2005). A 2013-as viadalon Darázsi mellett Szalai Norbert és Vörös Ferenc versenyez az MAN legénységeként.
„A kamionunk motorja legutóbb betegeskedett, mindent megtettünk, hogy ez most ne fordulhasson elõ. Megpróbálunk sietni, amennyire csak tudunk, bár azt el kell fogadnunk, hogy az MAN-ünk nem egy erõgép, és vannak olyan dombok az Atacama-sivatagban, amelyre nem tudtunk vele felmenni. Hogy mi a különbség az autó- és a kamionvezetés között? Autóval sokkal több manõvert meg lehet csinálni a sivatagban, viszont a kamion kevésbé tudja elásni magát. És a kamionnal nem lehet oldalazni a magas dûnéken, mert ha nincs meg a kellõ tempód, elég hamar feldõlhetsz vele. Ami az eredményt illeti, a kategóriánkban lehet csak reményünk a jó eredményre, az abszolútban a legjobb tizenöt közé kerülés is kiemelkedõ lenne” – mondta Darázsi Zsolt. 

Az Opel Dakar Team égisze alatt induló másik versenykamiont Kovács Miklós vezeti. A pilótának ez lesz az elsõ Dakar-ralija, a sivatagban azonban nem számít újoncnak, hiszen jó néhányszor rajthoz állt az Afrika Race-en (amely a régi Dakarok útvonalán haladt) és remek eredményekkel büszkélkedhet. Az idén új kamiont épített, egy az elõzõhöz hasonló Scaniát (amelyet a Selyemút-ralin próbált ki) és úgy döntött, Tóth Tamással és Czeglédi Péterrel nekivág a több mint nyolcezer kilométeres versenytávnak.

„Egyszer már beneveztünk a Dakarra, még 2008-ban, ám akkor terrorfenyegetettség miatt elmaradt a verseny. Aztán jött az Africa Race-idõszak, de építettünk egy új kamiont és nagyon motivál, hogy kipróbáljam magam a versenyen, amelyet mindenki a legnehezebb terepraliversenynek titulál. Szeretném ezt jól megnézni magamnak, és megmutatni, hogy mit tudok. A csapatunk összeszokott társaság, annak idején együtt kezdtük a versenyzést. Most együtt készülünk, közös edzéseink vannak, hiszen a Dakaron fizikailag is a topon kell lenni. Számunkra a célba érkezés az elsõdleges cél, elsõre más nem is lehet… Remélem a Jóisten velünk lesz és eljutunk Santiago de Chilébe, a célba – bármilyen helyezést érünk el, az elsõre nekünk szuper lesz” – mondta Kovács Miklós, akinek a Scaniáját biztosan egyetlen másikkal sem tévesztik majd össze, s nem azért, mert feltûnõen sárga, hanem mert kalocsai motívumok díszítik. Egy kedves idõs festõmûvész hölgy kézzel festette meg Kalocsán, s Kovács büszke rá, hogy a magyar motívumokat – és persze a támogatói reklámjait – megmutathatja a Dakaron.

KOMMUNIKÁCIÓ

„Minden idõk legnagyobb kommunikációs kampányával készülünk a januári versenyre. Új elemekkel bõvített tévéközvetítést tervezünk, stratégiai megállapodásokat írunk alá több mint 20 magazinnal és napilappal, ezen felül óriásplakát és citylight hirdetéseket helyezünk el, illetve országos és helyi rádiók tucatjai foglalkoznak a versennyel és a magyar csapatok szereplésével. A Formula–1 vagy az olimpia körüli médiafelhajtáshoz tudnám hasonlítani a tervezett  kommunikációnk erejét” – vázolta terveit Németh Ottó csapatfõnök, aki civilben marketing szakember, a Henkel Magyarország Kft. marketing vezetõ.

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS

A Dakar-rali 2013-ban visszatér az RTL Klub mûsorára, s a tervek szerint az utóbbi években megszokottnál jóval részletesebb tudósítást láthatnak a nézõk – a stáb nap közben háromszor jelentkezik be a világ legszárazabb sivatagjából, a napi összefoglalót pedig éjfél elõtt láthatják az érdeklõdõk de további, korábban nem látott programelemekkel is készül a csatorna.

„Nagyon örülünk neki, hogy az IKO és az Opel Dakar Team stratégiai együttmûködésének köszönhetõen a Dakar visszatér az RTL Klub mûsorára. A világ legnehezebb terepraliversenye fantasztikus helyszíneken kerül megrendezésre, bizonyára láthatunk majd jövõre is lenyügözõ képsorokat a tájakról, izgalmas sztorikat és versenyzõk hõsies küzdelmeit. A nézõk idén elõször valódi bepillantást nyerhetnek majd a Dakar kulisszái mögé is hiszen kinti stábunk a verseny mellett a sivatagban folyamatosan költözõ karaván mindennapjait is rögzíti. Természetesen úgy lesz még érdekesebb ez a történet, ha Balázsék jól szerepelnek, úgyhogy ezúton is sok sikert és balesetmentes versenyt kívánok nekik” – nyilatkozta Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója.

NYOMTATOTT SAJTÓ

Az Opel Dakar Team kiemelt médiapartnere a soron következõ sivatagi viadalon a Ringier Kiadó Kft. és a Marquard Média Kft. Az elõbbi kiadó amelynek sporttal foglalkozó újságjai, a Nemzeti Sport, a Blikk és a Képes Sport (csakúgy, mint az adott újságok internetes verziói) az utóbbi években is kiemelt terjedelemben foglalkoztak a Dakar-rali eseményeivel – ez a jövõben sem lesz másként.

„Régóta ismerem Szalay Balázst, a Nemzeti Sport már a legelsõ Dakarjáról is beszámolt, s az évek során, miközben Balázsék egyre elõrébb lépdeltek és egyre közelebb kerültek a világ élmezõnyéhez, a sportnapilap évrõl évre folyamatosan a helyszínrõl tudósított az eseményekrõl. Januárban is ott leszünk, hogy olvasóink elsõ kézbõl értesüljenek a magyarok szereplésérõl, a napi eseményekrõl. A Blikkben a sportérték mellett a bulvárosabb témák nyomába eredünk, a Képes Sport pedig magazinba illõ összeállításokkal ragadja meg az olvasók figyelmét. Tudom, hogy Balázs meglehetõsen babonás, úgyhogy nem kívánok semmit, inkább csak azt ígérem: januárban szorítok nektek, fiúk!” – mondta Mihók Attila, a Ringier Kiadó vezérigazgatója.

„Szalay Balázs sikeres autóversenyzõ, Bunkoczi Laci profi navigátor és Németh Ottó, az ország egyik legjobb marketing szakemberének neve számunkra garancia a sikerre. Büszkék vagyunk, hogy a felkészülésükrõl és természetesen kinti a kalandjaikról is beszámolunk majd kiemelt helyen és terjedelemben, a nyomtatott termékeink mellett az online felületeinken. Ugyanakkor a Marquard Media férfi portfóliójának különbözõ – okos telefonokra valamint táblagépekre fejlesztett alkalmazásain is hangsúlyos szerepet szánunk ennek az egyedülálló együttmûködésnek” – nyilatkozta Pantl Péter a Men’s Health, a Playboy és a CKM brandek tartalomigazgatója.

RÁDIÓ

A Class FM szintén a csapat a kiemelt média partnere lesz a jövõ évi versenyen. A felvezetéssel és utókommunikációval együtt közel 1 évig tartó együttmûködésben az adó összes programja részt vesz de a legnagyobb hangsúlyt a legnagyobb hallgatottságot hozó reggeli mûsor kapja.
„Aki ismeri a Morning Show-t, az tudja, sajátságos, humoros stílusban kezeli az eseményeket, így azután a Dakarnak is új aspektusát igyekszünk majd bemutatni. Igazi õrülettel készülünk de errõl még többet nem árulhatok el. A napi eseményekrõl, aktuális történésekrõl és eredményekrõl a sporthírekben számolunk majd be. Reményeim szerint sikeres magyar szereplést kísérhetünk végig” – mondta Tiszttartó Titusz, a Class FM programigazgatója

ONLINE

A youtube-bal erõsít az Opel Dakar Team. Esténként élõben kapcsoljuk a tábort a Dakar során, ahol élõben lehet beszélgetni a csapat tagjaival.

A 2013-AS DAKAR-RALI ÚTVONALA

A Dakar-ralit az idén ötödik alkalommal rendezik meg Dél-Amerikában, s a legutóbbi viadalhoz hasonlóan a mezõny három országot szel át január 5. és 20. között. A viadal Limában rajtol, s rögtön sivatagi szakaszokon találják magukat a versenyzõk, a szünnapon San Miguel de Tucumanban pihenhet meg a mezõny, a céldobogót pedig Santiago de Chilében állítják fel a rendezõk, de hogy azt elérjék, a versenyzõknek több mint 8000 kilométert kell megtenniük.

PERU – ünnepélyes rajtceremónia + 5 szelektív szakasz
A Dakar-mezõny idén januárban elõször járt Peruban, és mindenkit földöntúli boldogság töltött el, aki elért a limai célig. A versenyzõknek 2013-ban is lehetõségük lesz arra, hogy átszeljék a kontinens leghosszabb dûneláncolatát, most a rajt lesz Limában. Érdekesség, hogy a Dakar-rali a története során még sohasem rajtolt a sivatag közepén, így azután már az elején a mély vízben találják magukat a versenyzõk, akiknek így nem lesz könnyû dolguk.

ARGENTÍNA – szünnap + 5 szelektív szakasz
A mezõny átszeli az Andokot és villámlátogatást tesz Chilében, majd Argentínában folytatódik a száguldás, ahol jó néhány különbözõ terephez kell majd alkalmazkodniuk a versenyzõknek. A gauchók országában homokon és a pampákon egyaránt száguldhatnak a pilóták.

CHILE – célceremónia + 4 szelektív szakasz
Chilében ismét az Atacama-sivatag jelent majd kihívást a mezõny számára – a navigáció újra pokoli nehéz lesz, a dûnék trükkösek, a homok forró. Ilyen kihívások után érik el a szerencsésebbek a fõvárost, Santiago de Chilét, amely elõször ad otthont a Dakar-mezõnynek, s mindjárt a célceremónia alkalmából.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06