LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Kihullanak a toppilóták

Pénteken, a hetedik napon ismét az útvonal módosításával kezdték a napot a Dakar Rally szervezõi. Az ok ugyancsak az idõjárás lett, a nagy esõzések miatt elázott szakaszokat kivették az elõírt pályából, így az eredetileg tervezett 419. km helyett a 243. km-hez, a volt CP1 ellenõrzõ pont helyére állították fel a szakasz céljában mérõ fotocellákat. A terep így is elég erõs maradt ahhoz, hogy a kamionokat már el se indítsák, nekik a szervizeseknek készült itinert osztották ki, így jutottak el Mendozából az Andok-helység gerincén átkelve Chilébe, az óceánparti Valparaisoba. Akik azonban versenyben voltak, megküzdöttek 140 km-en át tartó hatalmas dûnékkel, majd a felázott, néhol sártengerré változott úttal, amelybe már az elsõ autók olyan mély nyomvonalat ástak, hogy a mezõn többi tagja mind elakadt benne és buzgón trepniztek. A szakaszt végül 139 motoros, 15 quados és 95 autós egység fejezte be. Ha elindultak volna a kamionok is, ez a szám valószínûleg jóval alacsonyabb lenne.

Ismét elvesztettünk egy versenyzõt tegnap, a francia címvédõ, Stéphane Peterhanselt (Mitsubishi) kényszerítették a körülmények, hogy feladja a huszadik dakarját. Húszszor indult, ám kilencszer nyert. Ha sikerült volna megtartania a tavalyi címet, jubilálhatott volna a dobogón. Azért még mindig õ a legeredményesebb dakaros, nem hiába érdemelte ki a Mr. Dakar elnevezést.

A Szalay Dakar Team versenyzõi közül már csak egy egységre, az Opel Antara RR-rel indult Szalay Balázs-Bunkoczi László párosra kell összpontosítanunk, csak õk maradtak versenyben. Megküzdöttek õk is az argentín homokban. Bár a szakasz elején ügyesen elõzgettek, késõbb már meg-meg állva sûrûn forgatták a lapátokat a hosszú dûnesoron. Emellett folyamatos gondjuk volt a túlhevült üzemanyaggal, ami miatt négyszer is meg kellett állniuk fél órára, hogy továbbállhassanak. Végül a 63. idõt autózva az 56. helyen állnak az abszolút tabellán. 

A Saskin-Bruner horvát páros még a hatodik szakaszon esett ki a versenybõl a motor vízpumpája miatt, akik tegnap délután értek el Mendozába. Az éjszakát ott töltötték, ma pedig útnak indultak Buenos Aires felé.

Szerencsére a többi magyar még versenyben van és elértek Chilébe. A legjobb magyar páros még mindig a Palik-Darázsi kettõs, akik a 25. helyen végezve a 12. helyen tartózkodnak az összetett állás szerint. Lisziéknek is a természetes ásási procedúrák mellé a kuplungproblémák jutottak, õk a 65. helyen végezve a 61. pozición tartózkodnak abszolútban. És szót érdemel még a cseh nemzetiségû, ám magyar licenc-szel a magyar versenyzõk nevét öregbítõ Zapletal is, aki közülük a legjobb szakaszeredményt elérve, a 14. helyen futott be és Palik mögött, a 13. helyen áll a verseny felénél a ranglistán.

A szombat szünnap a versenyzõknek, ma lehetõségük van újjávarázsolni a versenycsodákat és kipihenni az argentín gyötrelmeket. A Csendes-óceán partján felfrissülve vághatnak neki holnap egy újabb kihívásba a keskeny országban és a szervezõk ígérete szerint a neheze még csak most jön.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06