LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nehéz jósolni a pályákkal kapcsolatban
A rendezõk nyilvánosságra hozták, milyen szakaszok várnak a mezõnyre a 2013-as Dakar-ralin, amelynek keretében bizonyos szakaszokon ezúttal is különbözõ pályát teljesítenek az autósok, a motorosok és a kamionosok.  


Az autósok távja a leghosszabb: 8574 km. A leghosszabb szakasz a Tucumán és Córdoba közötti 852 kilométeres, amelybõl 593 km a szelektív szakasz hossza, mégsem mernénk mérget venni rá, hogy ez lesz a legnehezebb, hiszen ez már nem a sivatagban zajlik majd, szemben például egy 240 kilométeres szelektívvel a dûnék között…

„Ahogy így elnéztem a szakaszokat, túl sokat nem variáltak a legutóbbi útvonalon, csak éppen visszafelé megyünk majd. A távok alapján nem tûnik olyan nehéznek a verseny, hiszen Afrikában volt, hogy tízezer kilométert tettünk meg, most pedig nyolc és félezer vár ránk, ennek ellenére lehet ez életünk legnehezebb Dakarja is, hiszen ezt a terepviszonyok határozzák meg. Az biztos, hogy a tapasztalataim alapján a chilei dûnés szakaszokon lesz a legnehezebb dolgunk, nem pedig a leghosszabb, argentin szelektíveken, mert a pampákon könnyebb közlekedni” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki 2013-ban is Bunkoczi Lászlóval áll rajthoz a viadalon. 

A 2013-as Dakar-rali útvonala
1. szakasz, Lima–Pisco – össztáv: 263 km, ebbõl szelektív szakasz: 13 km

2. szakasz, Pisco–Pisco – össztáv: 327 km, ebbõl szelektív szakasz: 242 km

3. szakasz, Pisco–Nazca – össztáv: 343 km, ebbõl szelektív szakasz: 243 km  

4. szakasz, Nazca–Arequipa – össztáv: 718 km, ebbõl szelektív szakasz: 289 km

5. szakasz: Arequipa–Arica – össztáv: 509 km (motorosoknak: 411 km), ebbõl szelektív szakasz: 172 km (motorosoknak: 136 km)

6. szakasz, Arica–Calama – össztáv: 767 km, ebbõl szelektív szakasz: 313 km

7. szakasz, Calama–Salta – össztáv: 806 km (kamionosoknak, autósoknak: 754 km), ebbõl szelektív szakasz: 220 km 

8. szakasz, Salta–Tucumán – össztáv: 849 km (motorosoknak: 738 km, kamionosoknak: 548 km), ebbõl szelektív szakasz: 470 km (motorosoknak: 491 km, kamionosoknak: 155 km)

9. szakasz, Tucumán–Córdoba – össztáv: 852 km (kamionosoknak: 699 km), ebbõl szelektív szakasz: 593 km (kamionosoknak: 293 km)

10. szakasz, Córdoba–La Rioja – össztáv: 632 km (motorosoknak: 636 km), ebbõl szelektív szakasz: 353 km (motorosoknak. 357 km)

11. szakasz, La Rioja–Fiambalá – össztáv: 715 km, ebbõl szelektív szakasz: 319 km

12. szakasz, Fiambalá–Copiapó – össztáv: 715 km, ebbõl szelektív szakasz: 319 km

13. szakasz, Copiapó–La Serena – össztáv: 735 km, ebbõl szelektív szakasz: 441 km

14. szakasz, La Serena–Santiago – össztáv: 630 km, ebbõl szelektív szakasz: 128 km


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06