LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Peterhansel a sivatagban hazai terepre ért

Kalandos volt. S ez még enyhe kifejezés. Persze, várható is volt, hogy nem lesz könnyû, ugyanis ez volt az elsõ igazi nap az Atacama-sivatagban. S ahogy az már lenni szokott: alaposan megrostálta a mezõnyt, de még a toppilótáknak is okozott némi gondot.

Cyril Despres-nek már eleve rosszul indult a reggele, ugyanis fél öt tájban közölték vele, büntetést kapott még az elõzõ nap miatt.
„A meleg kesztyûmet bent hagytam a táborba, visszamentem érte, de nem láttam, hogy táblák jelzik, merre kell megközelíteni a kijáratot. A szabály az szabály, de bevallom, azonnal elfelejtettem a büntetést, amikor odaértünk a szakaszra. Ezek azok a pályák, amelyekért az embert terepralizni kezd. Olyan érzés volt megkeresni a GPS-pontokat, mintha tût kerestünk volna a szénakazalban, de éppen ez volt a varázsa” – mondta Despres, akinek legfõbb riválisa, Marc Coma sem volt könnyû helyzetben. Bár a francia büntetése megerõsítette összetett éllovas pozícióját, nem csak errõl mesélt a célban.
„Nehéz nap volt. Nagyot estem, gondok voltak a hûtõmmel, a tankolás után pedig odaértem, ahol Olivier Pain elesett. Elvesztette az eszméletét, úgyhogy riasztottam a rendezõséget, s vártam, amíg a vízhordóm, Joan Pedrero meg nem érkezett – akkor magukra hagytam õket. Nehéz szakasz volt, sok történéssel” – mondta Coma. (Ami Paint illeti, utóbb kiderült, hogy csuklótöréssel megúszta a bukást.)

A nap embere elõször majdnem Frans Verhoeven lett (ám két kilométerrel a cél elõtt elesett és úgy beverte a fejét, hogy attól kezdve mindent duplán látott), aztán majdnem Chaleco López (õ néhány órán keresztül gyõztesnek is érezhette magát), végül azonban Paulo Goncalves lett a befutó. Noha a szakaszeredmények alapján nem õ volt a leggyorsabb, õ idõzött a legtöbbet a sérült Pain mellett, s az ott eltöltött idõt a GPS adatai alapján jóváírták neki.
„Nagyon nehéz szakasz volt, hosszú, ugyanakkor egyszerûen gyönyörû. Számomra nagyon jól sikerült, a motor jól mûködik a gyors és a technikás részeken egyaránt” – mondta Goncalves, aki a BMW elsõ szakaszgyõzelmét aratta a legendás Richard Sainct korszak óta.
Az autósoknál Stéphane Peterhansel nem tévedett, amikor azt mondta, jól jön majd neki, ha végre megérkeznek a dûnék közé. Megérkeztek, a francia BMW-pilóta pedig rögtön le is faragott néhány percet a hátrányából. Igaz, többet is faraghatott volna, ha nem kap defektet…
„Ez a szakasz tele volt meglepetésekkel. Vicsorogtunk a rajt után, mert mindenképpen szerettük volna megelõzni Al Attiyah-t és Sainzot. Sikerült is, de aztán visszajöttek, mert mi meg defektet kaptunk. Aztán a hátralévõ kilométereken megint feljöttünk, s végül sikerült megnyerni a szakaszt. Nem rossz, de ahhoz képest, hogy négy perccel is vezettünk, talán lehetett volna jobb. Remélem, ugyanilyen kis különbségek lesznek továbbra is, akkor rendkívül izgalmas végkifejletre számíthatunk…” – mondta Peterhansel, aki így újra felzárkózott a második helyre Carlos Sainz mögé, aki csapattársával, Nasser Al Attiyah-hal együtt eltévedt a szakasz elején.

„Körülbelül négy-öt kilométeren keresztül hezitáltunk, mire eldöntöttük, hogy visszafordulunk – egy kicsit eltévedtünk a szakasz elején. Ezután még utolértünk egy nagyon lassú motorost, aki mögött mentünk egy ideig, de az út ettõl még gyönyörû volt” – mondta Sainz, akinek jelen állás szerint két és fél perc az elõnye.
Adósak maradtunk még egy hírrel egy nappal korábbról: Robby Gordon végül nem érte el idõben a szakasz rajtját, így a verseny feladására kényszerült. Pedig Horn Alberték mindent megtettek, hogy folytatni tudja, hosszú kilométereken keresztül vonszolták maguk után az összekötõ szakaszon, ám az amerikai szervizcsapata nem érkezett meg idõben, így kikéste az idejét.
Ami Hornékat illeti, egy szerdai facebook-bejegyzés alapján azt tudjuk róluk, hogy volt már részük ásásban (ami miatt fél órát vesztegeltek) és szerdán el is tévedtek (Berci meglátása szerint nemcsak egyedül, hanem jó néhányan és azért, mert az itiner nem volt teljesen egyértelmû), de eddig, pontosabban szerdáig nem volt gondjuk, az autójuk jól bírta a kiképzést.  Csütörtökön késõ este azonban sajnos az a hír érkezett (szintén
facebook), hogy beestek egy árokba és bár nekik nem esett komoly bajuk, a
Mitsubishit alaposan összetörték. Arról egyelõre nincs hír, hogy meg
tudják-e javítani, vagy hogy tudják-e folytatni a küzdelmet vagy sem…

A kamionosok mezõnyében történt némi meglepetés: Vlagyimir Csagin 20 percet veszített, mert valamit meg kellett javítani a kamionján, így csapattársa, Firdausz Kabirov nemcsak a szelektív szakaszon kerekedett fölé (ott egyébként Csaginnak meg kellett elégednie a negyedik helyezéssel), hanem az összetettben is visszavette a vezetést. A Kamaz-fölény azonban továbbra is rendkívül meggyõzõ.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06