LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Rövid volt, gyors és technikás

Nem volt hosszú szakasz, legalábbis a maratoni versenyek tekintetében nem. A kínai határátkelés elõtt, még a kazah oldalon egy 106 kilométeres pálya várt a mezõnyre, amely gyors volt és technikás, de ahogy a versenyzõk fogalmaztak: „hamar elment”. Legalábbis a Silk Way rali többi szakaszához képest. 

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 11. helyen ért célba ezen a napon, és továbbra is tartja 11. pozícióját az összetettben. 
„Aránylag rövid, 106 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezõk ezen a napon, az elején negyven kilométert autóztunk az elõttünk rajtoló Pelichet porában, de onnantól kezdve élveztük a versenyzést, mert sem elõttünk, sem mögöttünk nem volt senki látható távolságban, bátran nyargalhattunk a MAZ-ok után – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Mindent megtettünk, hogy ne veszítsünk túl sok idõt, mert szerettünk volna lõtávolon belül maradni a top tízhez képest. Akadt egy-két érdekes helyzet még ezen a rövid szakaszon is, amikor nagyokat repült az autó egy-egy nem várt gödör után, de mindig szerencsés volt a földet érés és lekopogom, hogy a Mokka eddig nagyon jól bírja a kiképzést.”

S hogy miként látta a szakaszt Bunkoczi Lászó a jobb egybõl? 
„Navigációs szempontból nem jelentett különösebb kihívást ez a pálya, egy-két trükkös része volt mindössze, az egyik ilyennél tudtuk megelõzni Pelichet-t, mert õ egy kicsit elnézett egy kanyart. Ezt leszámítva nem volt nagy izgalom. Haladunk a sivatag felé, ami jó hír az esõs napok után” – mondta Bunkoczi, aki a határon ugyanúgy megkapta a kínai jogosítványát (mivel itt csak azzal lehet vezetni), mint ahogyan Szalay Balázs is. A Mokka is új forgalmit kapott (a hátulján a rendszámmal), hogy ha esetleg közúti ellenõrzéssel találnák szembe magukat, ez se okozhasson gondot. 

Ami a másik magyar egységet, a kamionos kategóriában versenyzõ Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) triót illeti – túl van a szakaszon, amelyen a 12. helyen végzett (három-négy autót megelõzve a pályán), az összetettben pedig a kilencedik helyen áll.

 

SILK WAY RALI
Urdzsar–Karamaj (össztáv: 412.90 km, ebbõl szelektív szakasz: 106.60 km). Autósok: 1. Bryce Menzies, Peter Mortensen (amerikai, Mini) 1:03:56, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:31 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot DKR Maxi) 1:37 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 7:01 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 1:06:26, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 27 mp h., 3. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:13 p h., …12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 20:42 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 18:21:57, 2. Despres 1:03:35 ó h., 3. Menzies 1:28:35 ó h., …11. Szalay Balázs 3:32:22 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:15:43, 2. Sibalov 2:39 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., …9. Kovács Miklós 5:24:40 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06