LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Selyemút: új útvonal, új ország
Új, két országot átszelõ útvonal, 3000 kilométeres nettó versenytáv – Oroszország mellett Kazahsztán érintése. 

Minél több új részlet derül ki a július 4-én rajtoló Selyemút-raliról, annál vonzóbb a versenyzõk számára. Most azt tudtuk meg, hogy bár a rajtceremóniát immár hagyományosan a moszkvai Vörös téren tartják, ámde ezután a mezõny az oroszországi szakaszokat követõen érinti Tatárföldet és három szelektív szakasz erejéig (ez újdonság!) Kazahsztánt, majd az utolsó napokban visszatér Oroszországba, a Kaszpi-tenger partján felállított célba. Természetesen a sivatagi szakaszok sem maradhatnak ki, azok már-már a védjegyévé váltak a versenynek. 
A nyolc szelektív szakaszból álló Selyemút-ralin a vezetési tudás mellett szükség lesz a navigációs képességekre is – hívják fel a figyelmet a rendezõk. 



„Oroszországban virágzik a sport, elég csak a sikerrel megrendezett olimpiai játékokra, vagy a hamarosan tartandó Formula–1-es futamot említeni. A hatodik Selyemút-ralira készülünk, amelyre a világ minden tájáról várjuk az indulókat. A verseny az elmúlt évekhez hasonlóan nagy figyelmet kap a médiumokban, a versenyzõk számára pedig kihívást jelent és jó felkészülési lehetõséget a Dakarra, vagy az Africa Race-re” – nyilatkozta az orosz projektigazgató, Szemjon Jakubov. 

„A pályák teljesen újak, három szakaszt rendezünk Kazahsztánban. Túl vagyunk az elsõ pályabejáráson, és elképesztõ szakaszokat találtunk! Az autósok és a kamionosok egyaránt élvezni fogják” – tette hozzá a francia versenyigazgató, Frédéric Lequien.




A versenyre a nevezés április 21-én kezdõdik, de már most tudjuk, hogy jó néhány magyar terepralis érdeklõdik, biztosan indul például a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) kettõs és a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió. 

„Az utóbbi években az egyik kedvenc versenyemmé vált a Selyemút-rali, az idén is tervezzük, hogy ott leszünk a rajtnál – jelentette ki Szalay Balázs, aki tavalyelõtt másodikként ért célba a rangos nemzetközi viadalon. – Extra motivációt jelent, hogy új útvonalon zajlik majd a küzdelem, ugyanis a terepraliban az a legjobb, hogy folyamatosan improvizálni kell. Ráadásul én imádok új tájakat felfedezni – ezért is választottam annak idején ezt a sportágat.”

Nos, most erre is lehetõsége. 

A mezõny tehát július 4-én rajtol és július 12-én ér célba. 



Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06