Kövesd a csapatot Facebookon!
Hírek

Dakar blog - Szalay Balázs az utolsó napról 2010. január 16. 14:11

A mai napon múlik, hogy ki lesz a 2010-es Dakar Rally győztese. Talán még nem volt olyan, hogy a kamionoknál az egész Dakar alatt nem tudott más nyerni, kizárólag a Kamaz és nem is kicsit, hanem minden nap szinte verhetetlen fölénnyel.

Nagyon meglátszik, ha egy gyár valamit komolyan vesz, mert akkor behozhatatlan fölényt szerez, pláne akkor, ha olyan pilótákat szerződtet, mint Chagin és Kabirov. Úgy gondolom, meg is érdemlik a győzelmet, hiszen tényleg úgy vezetik azokat a kamionokat, hogy csak ámul-bámul az ember, mikor nézi. Úgy néznek ki, mintha egy kis raliautókkal csúszkálnának a pályán és olyan gyorsan haladnak azokkal a 14 tonnás monstrumokkal.  

Az autóknál tegnap volt egy kis összezördülés Al-Attiyah és Sainz között, aminél úgy gondolom, innen nagyon nehéz megítélni, mi is történt, de az biztos, hogy Al-Attiyah lőtávolba került és győzelmi esélyei lehetnek. Úgy néz ki, hogy a csapatvezetés nem szól bele a küzdelembe, és ez nagyon kiélezett helyzetet eredményez. Viszont szurkolói szempontból nagyon szimpatikus, hogy a pályán döntik el a versenyt, hogy ki a jobb és ki a gyorsabb. Az a 02:48 perc tulajdonképp elég nagy előny ahhoz, hogy Carlos megtartsa a vezető pozícióját, viszont ilyen nyomás alatt ahhoz is elég lehet, hogy hibázzon. Hiszen ha meggondoljuk, hibázott tavaly a Dakaron és a portugál Bajan is az utolsó napon esett ki. Nehéz megjósolni, ki lesz a győztes, én ennek ellenére Carlos Sainzra fogadok. Az öreg róka már rengeteget küzdött azért az utóbbi években, hogy Dakart nyerjen, de mindig közbejött neki valami. Úgy gondolom, már igazán rajta a sor, hogy bejegyezzék a Dakar győztesek közé.

 Al-Attiyahnak még sok éve van a Dakarokon, hogy nyerjen egyet. Viszont egy biztos, hogy a jövőben nagyon is számolni kell a BMW-kkel, Romával, Peterhansellel és Chicherit-vel, illetve a következő Dakaron már a Mitsubishik is ütőképesek lehetnek, amennyiben megtalálják az összhangot autók és pilóták. 



Hozzászólások
4 hozzászólás
Sanyi
2010 január 17 - 00:24

Azt írják,hogy ma Margyejev ért be elsőként. Csaginék "biztonsági autózást" mutattak be.De nem is baj,inkább minthogy megint benyeljenek egy homok alatti sziklát 130-al a kanyarban,mint ahogy anno Afrikában volt. Közép Európa rally nem lesz? Nem akarnak ide jönni valamikor?Szívesen látnám őket nem csak a TV-n keresztül.

Sanyi
2010 január 17 - 00:19

Ő látom itt a kamionos eredményeket. Csak azt szeretném tudni,hogy ma ki nyert? A konkurencia Tv azt mondta,hogy ma is a Kamaz nyerte a szakaszt,és a hivatalos honlapos is azt írják,hogy idézem: "Kamaz won ALL special stages".

Sanyi
2010 január 17 - 00:14

Nagy gratuláció a Kamaznak. Ez volt a csapat 9. Dakar győzelme. Minden jót az egész csapatnak. Nagyon örülök,hogy ők nyertek. Famtasztikus ahogy vezetnek. Tudom,hogy a motorosoké a legnagyobb kihívás,nekik a legnehezebb,de engem mégis a kamion fog meg a legjobban. Persze a kamion is tud nagy kihívás lenni. Több órát lehet ásni,ha elakadsz,de hála Istennek meg az orosz mérnökök munkájának a Kamazosokkal ez nagyon ritkán fordul csak elő. Leginkább csak a többiek elmeséléséből nekik az ássunk órákat a sötétben című mutatvány.A Cár nagyon szimpatikus versenyző(Kabirovot annyira nem "ismerem",mert kevesebbet láttam),nagyon szerényen nyilatkozott az egyik szakasz után a magazinnak is. Nincs elszállva magától egyáltalán. Akárcsak a motorosoknál Pal Ulevalsetter. Szóval jövőre is hajrá KAMAZ!

kisvakond
2010 január 16 - 14:50

Nem hinném hogy a mitsu jövőre fejlesztene....

Ezt mondom:




Powered by TalkBack

 

 

 

 


 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

SMS Gyorshírek
Hungarian Baja 3. nap
2010. augusztus 29. 12:04
A második szakaszon Várkonyiék bal elsö féltengelye eltört, ök forfaittal zárták a futamot.
2010. augusztus 29. 10:27
Gadasin nyerte az elsö szakaszt, mögötte Korda, majd Szalay včgzett.
2010. augusztus 29. 09:25
Elérkeztünk a verseny utolsó napjához. A terep felszáradt, a nap rendíthetetlenül süt, felhö egy szál sem.
Aktuális
Gyulay Zsolt Dabason járt
Dakar 2011 - elérték a nevezői limitet
Megtört az átok
Szalay tartja pozícióját
 
 
 


Hírkereső
Szolgáltatások
Hírlevél feliratkozás:
Legfrissebb kép
2010 - Hungarian Baja 3. nap
Legfrissebb video
Hungarian Baja 3. nap
Impresszum

Első Sportmenedzser Iroda Kft.

hirdetés