Kövesd a csapatot Facebookon!
Hírek

Szuper érzés hóban versenyezni 2010. február 27. 20:43


A pénteki viszontagságok után Szalayéknak sikerült fél hatkor szabadulni a vámhivatalból, az orosz vámosok végre kiengedték a kamiont és a versenyautót, így elhárult annak az akadálya, hogy elindulhassanak a Szentpétervár környékén megrendezésre kerülõ Baja Russia Európa Kupán. A verseny igazából ma kezdõdött el.

Az Igora síterephez közel esõ katonai lõtéren, ahol az útvonalat dózerrel alakították ki, így az orosz nagymenõknek is ismeretlennek számított a terep. Szalay és Bunkoczi még soha életében nem versenyzett hóban, de az elsõ próbálkozások után azonnal beleszerettek a versenyzés eme formájába. Ma egy rövid, 2,7 km hosszú szuperspeciállal melegítet be a mezõny, majd kétszer kellett teljesíteniük egy 85 km-es szelektív szakaszt.
 
"Szuper napunk volt és nagyon élveztük a versenyt, annak annak ellenére, hogy a végeredményünk nem lett jó. - számolt be a napjáról Szalay Balázs. - Már a szuperspeciál is, bár nagyon rövid volt, nagyon élvezetesre és változatosra sikerült. Voltak benne gyors és nagyon technikás, lassú szakaszok, mi pedig kipróbáltuk, milyenek az elsõ lépések a szöges gumival. Az elsõ hosszú szelektíven nagyon éveztem a hóban való vezetést, egészen addig, míg a vége elõtt 6 km-rel egy job bos kanyart nem sikerült bevenni. Emiatt felfutottam a hófalra, de pont olyan szerencsétlenül, hogy mind a négy kerekünk a levegõben volt. Az utánunk jövõ elsõ autó megpróbált segíteni, de elszakadt a vontatókötél, ezért õk továbbmentek. A következõ segítségre több mint 45 percet kellett várnunk, végül az olasz páros segített lejönni a hóbuckáról.  A havat addigra már szerencsére sikerült valamilyen szinten ellapátolni a kocsi alól. Nagy meglepetésünkre szolgált az egyébként, hogy a hó eltakarítása az autó alól sokkal nehezebb feladat, mint a sivatagban a homokot kilapátolni onnan. Mikor a hóba beleszúrtunk a lapátot, akkor csak az üres lapát jött ki, mert az autó, ahogy ráült a hóra, összetömörítette azt és mint a jeget, csak kivágni tudtuk az autó alól. Ezzel nagyon megkínlódtunk.

Ennek ellenére teljesen jónak értékeljük a mai napot, nagyon jól autóztunk és a szöges gumit is jól szokjuk. A második gyorson már 130 km/h feletti sebességgel száguldottuk a jégen. Ös szességében a 30. helyen vagyunk összetettben, az orosz bajnoki indulókkal együtt."

Nagyon jó idõt fogott ki az Opel Dakar Team, hiszen 0 C fok volt ma, ami kifejezetten melegnek számít arrafelé ilyenkor. Persze a hó derékig ér, amikor az Opeles páros próbálta kimenteni az autót a hó fogságából, elõbb magukat kellett kiszabadulniuk, mert mozdulni sem tudtak a nagy hóban.
 
Az összetett állást egyelõre a lengyel Holowczyc vezeti, a tavalyi gyõztes Gadasin azonban csak a negyedik helyen áll.

Holnap szintén a 85 km-es távot teszi meg a mezõny háromszor, de azokat már az ellenkezõ irányban kell teljesíteniük. A tervek szerint a három szakaszt 16:20 perckor (magyar idõ szerint 14:20) fejezi be az elsõ versenyzõ.


Fotók
2010 - Baja Russia 2010. február 27. 20:33
ODT
Képek száma:81

Hozzászólások
2 hozzászólás
Möwe
2010 February 28 - 10:00

Szilvi nagyon jól nézki :-)

Hajrá Magyarok!!

RCS
2010 February 27 - 21:44

Jó az új design! Mindent bele, lehet még jó eredmény a végére!

Ezt mondom:




Powered by TalkBack

 

 

 

 


 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

SMS Gyorshírek
Hungarian Baja 3. nap
2010. augusztus 29. 12:04
A második szakaszon Várkonyiék bal elsö féltengelye eltört, ök forfaittal zárták a futamot.
2010. augusztus 29. 10:27
Gadasin nyerte az elsö szakaszt, mögötte Korda, majd Szalay včgzett.
2010. augusztus 29. 09:25
Elérkeztünk a verseny utolsó napjához. A terep felszáradt, a nap rendíthetetlenül süt, felhö egy szál sem.
Aktuális
Gyulay Zsolt Dabason járt
Dakar 2011 - elérték a nevezői limitet
Megtört az átok
Szalay tartja pozícióját
 
 
 


Hírkereső
Szolgáltatások
Hírlevél feliratkozás:
Legfrissebb kép
2010 - Hungarian Baja 3. nap
Legfrissebb video
Hungarian Baja 3. nap
Impresszum

Első Sportmenedzser Iroda Kft.

hirdetés