LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay fogadott – megint
Szalay Balázs nem csupán egy díszes serleggel lett gazdagabb azáltal, hogy tavaly a Selyemút-rali zárónapján elképesztõ hajrát bemutatva a második helyre zárkóztak fel Bunkoczi Lászlóval, hanem egy fogadást is megnyert. Az Opel Dakar Team pilótája az orosz viadal versenyigazgatójával, Fréderic Lequien-nel kötött fogadást… 

„A tét egy full extrás hétvége volt Párizsban, ha nyerek, és ugyanez Budapesten, ha veszítek. S hogy miben fogadtunk? Én azt mondtam, dobogóra állunk a Selyemúton, Fred pedig azt, hogy nem. De mivel már évek óta jó barátságban vagyunk egymással, úgy láttam, nemigen bánta, hogy veszített. Én pedig eltölthettem egy csodás hétvégét a feleségemmel, Párizsban” – mosolygott Szalay Balázs, aki az idén is rajthoz áll az orosz erdõkben, sztyeppéken és a Kalmük-sivatagon át vezetõ Selyemút-ralin, amelynek ünnepélyes startceremóniáját pénteken késõ este tartják meg Moszkva gyönyörû központjában, a Vörös téren. 
Az Opel Mokkával autózó páros (amelyre 4096 kilométer vár az egy hét alatt, s ebbõl 2821 km a szelektív szakaszok hossza) nagyon elszánt, szeretne a tavalyihoz hasonló eredményt elérni, ami nem lesz könnyû, hiszen a mezõny nagyon erõs. De éppen az a szép a terepraliban, hogy sok benne a kihívás. No és Szalay Balázs számára az idén is van egy extra motiváció, hogy most is fogadást kötött a versenyigazgató Fréderic Lequiennel. 
A tétet egyelõre homály fedi, azt Szalay csak utólag árulja el. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06