LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay gyõzelemmel kezdene

Az Opel Dakar Team két egységgel képviselteti magát a tereprali országos bajnokság hétvégi nyitányán, a Hajdúszoboszló környékén tartandó  II. Aqua Palace-kupán. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõsnek ezúttal sem lehet más célja, mint a gyõzelem megszerzése, míg a Rónai Péter, Galambos Tamás párosnak elõször a visszarázódás (hiszen tavaly augusztus óta nem ültek versenyautóban), utána pedig a tisztes helytállás, az élmezõnyhöz közeli idõeredmények elérése a cél.

Szalayéknak mindenképpen elõnyükre válik majd, hogy miközben itthon tombolt a téli szünet (vagyis a garázsokban pihentek a paripák), addig õk a Dakar-ralin megtettek majd’ 9000 kilométert, s nem mellesleg pályafutásuk legjobb eredményét elérve a 20. helyen fejezték be a sivatagi show-t.

„Az idén a Dakar-felkészülésnek rendelünk alá mindent, de attól függetlenül, hogy nem állunk rajthoz az összes magyar bajnoki futamon, amelyiken elindulunk azt szeretnénk megnyerni – mondta a tavalyelõtt bajnoki címet szerzõ, tavaly pedig ezüstérmes Szalay Balázs, akinek felemás emlékei vannak a legutóbbi hajdúszoboszlói versenyrõl: – Tavaly ez volt az egyik olyan verseny, amelyen elúszott a bajnoki címünk, hiszen szinte végig vezettünk, majd egy ártatlannak tûnõ pocsolyából csak nagyon nehezen tudtunk szabadulni a saját hibámból. Szóval a tavalyi futamot mi szúrtuk el, de az idén nem szeretnénk esélyt adni az ellenfeleknek, hogy lecsapjanak a hibánkra. Remélem számít majd valamit, hogy miközben a többiek pihentek, mi a Dakaron versenyeztünk és gyûjtöttük a kilométereket…”

A csapat másik Opel Antaráját Rónai Péter irányítja, aki a hét végén tesztelte is a versenygépet, hogy egy kicsit visszarázódjon.
„Augusztus óta nem ültünk az autóban, úgyhogy jól jött ez a teszt, a versenyt meg persze már alig várjuk. Versenyeztünk már errefelé, úgyhogy nagyjából tudjuk, mire számíthatunk, legalábbis a pályák jellegét tekintve, mert a mezõny erõsségét nehéz így elõre megtippelni. Kíváncsi vagyok, ki milyen fejlesztésekkel rukkol elõ. A legfontosabb ezúttal is a célba érkezés, s az, hogy az élmezõnyhöz közeli idõket autózzunk” – mondta Rónai Péter.

A hajdúszoboszlói ob-futam pénteken egy 15 kilométeres szuperspeciálissal kezdõdik, majd szombaton 6, vasárnap pedig 3 szelektív szakaszon döntik el az autósok, motorosok és quadosok (akik közt ott lesz az ötszörös Dakar-gyõztes Josef Machacek is), hogy ki a leggyorsabb. A viadal össztávja: 655 kilométer, a verseny központja pedig a hajdúszoboszlói Hotel Délibábnál lesz.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06