LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a 29. helyen a nagy homokozóban
Szalay Balázs és Bunkoczi László kilenc helyet javított vasárnap és a 29. helyen vitte célba az Opel Mokkát a szakaszon, amelyet a rendezõk csak úgy jellemeztek a rajt elõtt: homok, homok, homok. Nem is kellett meglepõdniük a versenyzõknek, mert természetesen körös körül nem láttak mást, csak homokot – 242 kilométeren keresztül. 

Valami ilyesmire gondoltak a rendezõk, amikor azt mondták: rögtön az elején bedobják a mély vízbe a versenyzõket. Szalay Balázs úgy jött ki a szakaszról, hogy azt mondta, ha az újoncok ezt a szakaszt teljesítik, akkor jó eséllyel végigmennek a versenyen. És õ már látott egy, s mást, hiszen ez a 12. Dakarja, úgyhogy hihetünk neki. 
„Beküldtek minket a nagy homokozóba, sehol sem volt más, csak homok, homok és homok, amerre a szem ellát. A hatvanadik kilométernél meg egy jó magas dûne, amire sehogyan sem tudtunk felmenni. Próbáltam egyszer, kétszer, háromszor… aztán negyedszerre elakadtunk, úgyhogy elõ kellett venni a homokfutókat és a lapátokat. Elvesztettünk több mint tíz percet, így nem gondoltam, hogy ennyit tudunk javítani” – mondta az Opel Dakar Team pilótája.  



Nos, az ok, hogy a riválisoknak (még a top pilóták közül is jó néhánynak) a navigációval akadt gondja. A 75. kilométernél volt ugyanis egy igazán trükkös GPS-pont, amelyet meg kellett találni. Az itiner jelezte, hogy balról kell kerülni, de sokan választották a jobb szélsõ utat, ami ugyanoda vitt, csak éppen a GPS egy kisebb homokdomb miatt nem érzékelte, hogy érintették a pontot. Mindenki kavargott össze-vissza, aztán végül csak megtalálták a helyes irányt. 
„Nekünk az égvilágon semmi gondunk sem volt a pályának azon a részén, és én az ásást is annak tulajdonítom, hogy fél éve nem ültünk versenyautóban sivatagban. Balázs egész nap tökéletesen betartotta a taktikai utasításaimat – tõle szokatlan módon egyébként – és az ésszel autózás meghozta az eredményét” – mondta Bunkoczi, majd Szalay tovább mesélte a kalandokat a szakasz trükkösségérõl. 
„A rajt után nem sokkal láttunk egy ripityára tört versenygépet, majd bent a közepe táján egy autót, ami nagy füsttel égett, mi is elõztünk, minket is elõztek – Robby Gordon például úgy száguldott át a buckákon, mintha nem is érintené a kereke a földet –, szóval voltak kalandjaink. De mi Mokkánk szerencsére remekül bírta a sivatagot, egyáltalán nem melegedett” – nyilatkozta Szalay, majd gyorsan le is kopogta a dolgot az asztal lapján felfelé háromszor, mert még jól emlékezett a tavalyi problémákra, amelyeket a túlmelegedés okozott.  
A magyar páros az összetettben is a 29. helyrõl várja a folytatást, a Pisco-Nazca szakaszt. 

2. szakasz, Pisco–Pisco (össztáv: 327 km, ebbõl szelektív szakasz: 242 km)

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 2:35:38, 2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 2:35 perc hátrány, 3. Chabot, Pillot (francia, SMG Buggy) 3:52 p h., …29. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 46:07 p h.
Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 2:42:31, 2. Pedrero (spanyol, KTM) 3:16 p h., 3. Fish (osztrák, Husqvarna) 5:53 p h. 
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco) 3:00:59, 2. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 1:01 p h., 3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, Iveco) 7:52 p h.

Az állás. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 3:00:20, 2. De Villiers Von Zitzewitz 2:38 p h., 3. Chabot, Pillot 2:46 p h., …29. Szalay, Bunkoczi 49:28 p h. 
Motorosok: 1. Joan Barreda Bort 3:24.11, 2. Faria (portugál, KTM) 5:36 p h., 3. Pedrero 6:36 p h. 
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy 3:27:17, 2. Loprais 2:16 p h., 3. Biasion 11:55 p h. 


2013.01.07 – Szalayék egy hellyel elõre kerültek a 29. helyre!
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06