LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék mentõangyal-szerepben
A dûne mögött csak a quad égnek álló kerekeit látták, ám amikor felértek a homokdomb tetejére, megpillantották az alatta fekvõ motorost is. Természetesen azonnal félreálltak, és elkezdték a segítségnyújtást. Egyrészt mert segíteni kötelezõ (benne van a szabályban), másrészt mert így természetes. A sivatagi emberek tisztában vannak vele: az egyik nap õ, a másikon talán én – így nem haboznak, ha bárki bajba jut. 

A Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettõs sem tétovázott egyetlen pillanatig sem, amikor az egyiptomi világkupa-futam, a Fáraó-rali harmadik versenynapján meglátta maga elõtt a quadja alatt fekvõ spanyol versenyzõt, Eduardo Marcost.
„Eléggé ijesztõ volt a helyzet, mert a quados nem mozgott. Azonnal félreálltunk. Elõször lehúztuk a hátáról a quadot, majd a saját autónkban megnyomtuk a piros gombot, így hívtuk a mentõhelikoptert. Közben adtunk neki vizet, mire nagy nehezen magához tért. Eltámogattuk a quadjáig, akkor már viszonylag jól volt, annyira, hogy azt mondta, menjünk nyugodtan, õ most már rendben lesz” – mondta Szalay, aki az eset miatt körülbelül tizenkét percet veszített. 
Este, a GPS ellenõrzése után ezt az idõkülönbséget valószínûleg jóváírják majd Szalayéknak, akik így a 11. helyen fejezték be a szakaszt, az összetettben azonban továbbra is a tizedikek. 
Utóbb az is kiderült, hogy a quadosnak szerencsére nincs komolyabb baja: helikopterrel a táborba szállították, onnan pedig a kórházba, hogy megröntgenezzék a vállát és a kulcscsontját. Egyelõre nincs hír arról, hogy van-e törése, vagy csak zúzódott. 
„A baleset egy kicsit visszavetett minket, de összességében jó napot zártunk ezen az elõzõ napihoz nagyon hasonló pályán, amelyen két keményebb dûnesorba is beküldtek minket a rendezõk. Nekünk ez semmi nehézséget nem jelentett, mert szeretünk homokon autózni, a köves, sziklás szakasz már annál inkább – szinte az autónak is fájt a sok ütés, amit kapott, az én jobb könyökömrõl (amit szerdán alaposan beütöttem) már nem is beszélve” – mondta Szalay, aki azt is hozzátette, egyre jobban összerázódnak régi-új navigátorával, Laklóth Aladárral, akivel 13 éve megnyerték a Fáraó-ralit, azóta azonban gyakorlatilag nem versenyeztek együtt. 
„Navigációs szempontból viszonylag nehéz szakasz volt, mert amikor köves, sziklás terepre érkeztünk, egyáltalán nem láttunk magunk elõtt nyomokat. Ennek ellenére csak egyszer volt egy pici tévesztésünk, rögtön a szakasz elején, de az sem került sok idõnkbe. Összességében nehéz és a szó szoros értelmében rázós, de jó napunk volt” – nyilatkozta Laklóth. 
A mezõnyre csütörtökön egy gyors, de trükkös, 343 kilométeres szelektív szakasz vár. 

FÁRAÓ-RALI, A VK 4. FUTAMA
3. szakasz (Baharija–Baharija, össztáv: 346 km, ebbõl szelektív szakasz: 319 km). Autósok: 1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 3:01:48, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 1:28 perc hátrány, 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 3:38 p h., …11. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Opel Mokka) 41:53 p h. Az összetettben: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 8:09:51, 2. Al-Radzsi, Gottschalk 2:16 p h., 3. Vasziljev, 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06