LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék négy világkupa-pontja
Szalay Balázs és Bunkoczi László megtartotta nyolcadik helyét az Italian Baja zárónapján és így négy világkupa-ponttal gazdagodott az olasz idénynyitón. Bemelegítésnek egyáltalán nem rossz, sõt! S ami a legfontosabb, az Opel-páros mindkét tagjának fülig ért a szája a célban, ami azt mutatta, hogy élvezték a versenyt. 


„Folyamatosan fejlõdtünk, a végén már annyira belejöttünk, hogy szinte átrepültünk az ugratókon, a vízátfolyásokon pedig gázelvétel nélkül hajtottunk át. A záró napon egyébként ugyanazokon a pályákon mentünk, mint szombaton, csak ellenkezõ irányból, s be kell vallanom, bár olykor rémlett, melyik részen lehetünk, összességében mégis olyan volt, mintha teljesen új szakaszokon autóznánk. Ami a hétvégét illeti, azt kaptam, amit vártam: az elejétõl a végéig élveztem az Italian Baját, elégedett vagyok az eredménnyel, a négy vk-pont pedig afféle bónusz” – mondta Szalay Balázs, aki végig egyenletes teljesítményt nyújtott a viadal során, amelyet afféle bemelegítésnek szánt a szezon elõtt. 

„Érdekes helyzetben voltunk vasárnap délután, hiszen elõttünk és mögöttünk is messze voltak a riválisok, úgyhogy igazából nem volt tétje az autózásnak – talán ezért is élveztük annyira. S hogy mi a tanulság? Több is van. Egyrészt, hogy minél gyorsabban megyünk, annál jobban fáj…  – dörzsölte meg az ugratók és köves szakaszok miatt meggyötört derekát Bunkoczi László –, másrészt pedig hogy ha fékezés nélkül megyünk át a patakokon, akkor nem jön be a tetõn a víz.” 

No igen, utóbbi nagy elõny, hiszen a patakátkeléseknél a víz nem volt több két fokosnál, s nem túl magas az élvezeti értéke annak, ha abból csak egy kevés is becsorog az ember ölébe. Szalayék a tempójuknak köszönhetõen ezt megúszták, a köves utak és ugratók okozta derékbántalmak pedig hozzátartoznak a versenyzéshez. 

ITALIAN BAJA, A VK 1. FUTAMA, PORDENONE
Abszolút végeredmény: Autósok: 1. Reinaldo Varela, Gustavo Guglielmin (brazil, Overdrive Proto) 3:42:11, …8. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 14:53 p h., …15. Lónyai, Garamvölgyi (magyar, BMW X5) 27:34 p h., …20. Varga, Szegedi (magyar, Nissan Pickup) 38:51 p h. 
Motorosok: 1. Alessandro Ruoso (olasz, Yamaha) 3:33:15, …9. Somfai (magyar, Yamaha) 43:22 p h. 
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06