LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Új kihívások a Selyemúton
Tíz nappal ezelõtt Moszkvában sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Selyemút-rali útvonala 70 százalékban megújul, aminek a versenyzõk is nagyon örültek (beleértve a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõst is, amely gõzerõvel készül a sivatagi viadalra). Most további részletek derültek ki a viadalról, amely július 6-án és 7-én a technikai és adminisztratív ellenõrzéssel kezdõdik a Luzsnyiki stadionban, az 1980-as olimpia egyik fõhadiszállásán, majd a Vörös téren ünnepélyes rajtceremóniával veszi kezdetét hetedikén este. 


Rajt 8-án, majd hat szelektív szakasz következik, és július 13-án a tengerparti Guelendjik (a magyar átírás szerint: Gelendzsik) városában ér célba a mezõny. A hat nap alatt hat szelektív szakaszt teljesítenek a versenyzõk (ezek közül kettõ hurokszakasz), az össztáv 3800 kilométer, amelybõl több mint 2000 kilométer a szelektív szakaszok hossza – mindez egyébként azt jelenti, hogy negyven százalékkal kevesebb összekötõ szakasz lesz, mint tavaly és 15 százalékkal több szelektív. 

A mért szakaszok 40 százaléka homokon zajlik („Egyes sivatagi szakaszok legalább olyan nehezek voltak, mint a Dakar-szakaszok” – emlékezett Szalay Balázs a tavalyi megpróbáltatásokra), szóval lesz dolguk a pilótáknak és navigátoroknak egyaránt. 
„Már tavaly is nagyon tetszett a verseny, de néhány szakaszon az össztáv hosszabb volt, mint a Dakaron a hosszú etapok miatt. Jó hír, hogy lerövidítik õket, miközben a szelektívek hossza meg nõ. Ez arra ösztönöz, hogy visszatérjek!” – mondta Stéphane Peterhansel. 
 „A Selyemút-rali az év egyik legfontosabb versenye, mivel a második leghosszabb a Dakar után. Nagyon jó felkészülés ez a Dakarra, a mi csapatunk számára különösen, hiszen új motort fejlesztünk. Jó hír, hogy rövidebbek lesznek a szakaszok, így a szerelõknek több idejük marad dolgozni” – mondta Krzysztof Holowczycz, a viadal tavalyi gyõztese. 
„A nyílt terep, a dûnék közt vezetõ utak a totális szabadság érzését adja a versenyzõknek” – nyilatkozta Frédéric Lequien, a viadal sportigazgatója, aki hozzátette, a pályák gyönyörû környéken vezetnek, a verseny pedig az újdonságok miatt meglehetõsen nehéz lesz még azoknak is, akik már jártak itt. 
Lesznek teljesen új szakaszok, már csak azért is, mert a verseny fele olyan tájakon zajlik, amelyeken még sohasem járt a mezõny. A két hurokszakasz nyugodtabb munkára ad lehetõséget a szervizcsapatoknak (ugyanis így két olyan nap is lesz, amikor nem költözik a tábor…), s ez talán a versenyzõknek is kényelmesebb.

Ami egyébként õket illeti: 30 különbözõ nemzet képviselõi állnak rajthoz a viadalon, s a legjobbak mind ott lesznek. 
„Hogy mit mondanék annak, aki még sohasem versenyzett a Selyemút-ralin? Elõször is azt, hogy beszéljen valakivel, aki már versenyzett itt. A versenyzõk a legjobb ajánlóink. Aztán még azt is mondanám: Oroszország szeretettel fogadja majd õket. Az ország varázslatos, a lakosai kedvesek, és a környezet… Az tényleg fantasztikus. És végül még azt mondanám nekik, biztosan meglepi majd õket a tábor, a vendéglátás, a szervezés” – folytatta Lequien, aki még hozzátette, a rajt a Vörös téren igazán imponáló, arról nem is beszélve, hogy Medvegyev és Putyin is azt ígérte, meglátogatja valamelyik táborhelyet. S ez tényleg igazán különleges, mondhatni olyasmi, amire egész életében emlékszik az ember. 
„A Dakar elõtt nekünk is a Selyemút-rali lesz az egyik fõ felkészülési versenyünk, hiszen hol máshol lehetne a legjobban tesztelni az új fejlesztéseket, mint a sivatagban? – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az idei Dakaron megtapasztaltuk, hogy a sprintversenyek mellett szükség van a hosszú távú, sivatagi hõségben, dûnék között zajló viadalokra ahhoz, hogy a Dakarra tökéletesen felkészülten érkezzünk meg. Izgalmas lesz a Selyemút, a változtatások bizonyára új kihívásokkal szolgálnak majd. Pedig már a tavalyi verseny sem volt könnyû…”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06