LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A dűnemászás titkai

A visszaszámlálás elkezdődött – már két hét sincs a 2019-es Dakar rali rajtjáig, amelyen egyetlen magyar autós párosként áll rajthoz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. Az Opel Dakar Team pilótájának ez lesz a 14. Dakarja, s nem ígérkezik könnyűnek, hiszen kizárólag Peruban, vagyis majdnem végig dűnék között zajlik majd.

Szalay elárulta, bár 23 éve versenyez a világ különböző sivatagjaiban, még most sem mindig tudja, mi vár rá a dűne másik oldalán.„Huszonhárom éve indultam az első Dakaromon, de még januárban is leestem egy dűnéről, mert nem sikerült felmérnem, hogy milyen lehet a másik oldala – mondta az Opel Grandland pilótája. – Vannak persze általános igazságok – csak nem érvényesek egyformán minden dűnére. Az előbb említett esetben is a dűne felém eső oldala le volt törve, úgyhogy joggal gondolhattam, a másik oldala sima, hiszen a szél általában így alakítja a homokdűnéket. Ehhez képest a túloldalon is letörés volt, úgyhogy jól le is estünk róla.”

S éjszaka még tovább bonyolódik a helyzet. Húsz éve ugyanúgy mumusnak számított az éjszakai vezetés a sivatagban, mint manapság. „Az ember nem látja maga előtt az utat, csak azt a keskeny fénycsíkot, amit a lámpa megvilágít – árulta el Szalay. – Mész felfelé a dűnén, és csak reméled, hogy eltaláltad a sebességet. Mert ha túl kevés, elakadsz és nem érsz fel a tetejére, ha meg túl gyorsan, akkor leesel a másik oldalon. Világosban, amikor átbuktatod az autót a dűne tetején, van rá néhány tizedmásodperced, hogy eldöntsd, balra vagy jobbra mész, hogy adsz-e gázt, vagy inkább fékezel. Ám éjszaka abból a lámpafénnyi villanásból nyilván nem tudsz következtetéseket levonni. De ez is szép a terepraliban…”

Az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László hozzátette, először félt a dűnéktől, ám ahogy teltek az évek, egyre jobban megszerette őket. Talán azért, mert egyre többször jutottak át rajtuk. „Most, hogy szinte végig homokon zajlik majd a küzdelem, nem lesz könnyű dolgunk, de a Dakaron ez szinte normális – tette hozzá Bunkoczi. – Ezzel most megint véget ér egy korszak, mert ha igazak a hírek, és a mezőny jövőre tényleg visszatér Afrikába, mindenkinek meg kell újulnia. A szervezőknek is, nekünk is – és ez nagyon nagy kihívás. A sivatag azonban megtanított arra, hogy soha ne adjuk fel, és én például az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően az életben is kitartóbb vagyok.”

A Dakar rali mezőnye január 6-án rajtol Limában, és 5000 kilométer megtétele után oda is tér vissza január 17-én.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13