LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A vadon (hívó)szava

Szalay Balázs egyik kedvenc országa Alaszka, ezúttal azonban nem csupán azért utazott oda, hogy az ország téli szépségeiben gyönyörködjön (bár amikor kedvenc madara, a fehér fejű sas olyan közel szállt le mellé, hogy szinte meg is érinthette volna, egy pillanatra megfeledkezett mindenről), hanem azért, hogy megnézze a világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenyének rajtját.

Az Iditarod szombaton elrajtolt, ám ekkor még mindössze 11 mérföldet tettek meg a hajtók – afféle bemelegítés-gyanánt, másrészt pedig karitatív jellege is volt ennek a rövid szakasznak, hiszen a szánokban meg lehetett venni a helyet (ötezer dollárért), s befolyt összeget jótékony célokra fordítják majd.

A világ leghidegebb viadalán az ünnepélyes rajt után már a versenyé a főszerep, amely legalább akkora kihívás elé állítja a mezőnyt, mint a Dakar Szalayékat. Így azután az Opel Dakar Team pilótája számára nem idegen a közeg.

 

„A bemelegítő szakaszt még csak tizenkét kutyával teljesítette a mezőny, az éles versenyben azonban már tizenhat kutyával vesznek részt az indulók – mesélte Szalay Balázs. – Az ünnepélyes rajtceremóniára elkísérték a hajtókat a barátok, a család, és persze Anchorage szinte teljes lakossága ott tolongott az utcákon, hiszen minden évben az Iditarod itt a fő esemény. Beszélgettem a tavalyi győztes Mitch Seavey-vel, kérdeztem, mire számít. Azt válaszolta, hogy semmire. Nem tervezget, csak végig akar menni. Fia, aki korábban szintén megnyerte a viadalt, új szánt fejlesztett, amelybe be lehet ültetni a pihentetni kívánt kutyákat, s most az édesapja is ugyanilyet használ. A verseny azonban hosszú, az improvizációra épül, pont úgy, mint a maratoni tereprali, úgyhogy jósolgatni teljesen felesleges.”

A 83 hajtó tehát nekivág az 1700 kilométeres versenytávnak (amely 20 szakaszból épül majd fel), Szalay Balázs pedig a gyönyörű televíziós műsorvezető, Várkonyi Andrea, és persze egy operatőr társaságában (hiszen az izgalmas versenyt rögzíteni kell) szintén elindul a vadonba. Hómobilokat béreltek, azokkal erednek a mezőny nyomába.

„Irány a vadon! – lelkesedett Szalay, akinek gyerekként Jack London, A vadon szava című könyve volt a kedvence. – Óriási kaland lesz, az én nagy, erősebb szánomhoz tartozik egy utánfutó, abba pakoltuk a cuccainkat és a tengerészgyalogos kaját, amit csak forró vízbe kell tenni, és már meg is ehetjük. Vettünk gázmelegítőt is, hogy legyen mivel vizet forralni, hiszen most négy napig a vadonban leszünk, nemigen számíthatunk másra, csak magunkra.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13