LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az argetin homok fogságában

Szalay Balázs eddig 39 országban száguldott – s mindegyikről őriz egy izgalmas sztorit. Ezekről mesélt.

ARGENTÍNA

„Argentínában ismertük meg az igazi fesh-fesht. Előtte is volt már dolgunk vele, de nem is sejtettük, hogy lehet ennyire brutális is ez a liszt finomságú homok – vagy inkább por. Ez azon kívül, hogy fogságba ejt, úgy száll, hogy egy métert sem látsz tőle a kocsi előtt. Nagyon sokat szenvedtünk tőle. Az is Argentínában történt, hogy letört a kormányunk, és a helyiek segítettek, hogy tovább tudjunk menni. Hoztak a dűnék közé egy hegesztőt, amivel sikerült megjavítani a sérült alkatrészt és tovább tudtunk menni. Aztán Argentínában jártunk a legnagyobb magaslaton is versenyautóval: Paso de San Franciscónál keltünk át az argentin-chilei határon, ami 4726 méteren van – ott jöttem rá arra is, hogy nincs magaslati betegségem, mivel 4300 méteren elhaladtunk egy sós tó mellett, ott muszáj volt kiszállni és szétnézni – nagyon furcsa volt, mert nem voltak benne halak, és madarak a partján. Miközben sokan szédültek és nehezen lélegeztek a ritka levegő miatt, nekem semmi bajom sem volt.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06