LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Minden a La Rural-ban kezdõdik
2009-12-31
A 32. Dakar már elkezdõdött azoknak a többnyire észak- és dél-amerikai versenyzõknek, akik már túl vannak a gépátvételen. A háromnapos gyülekezõ és a formaságok elintézése után a versenyzõk és csapataik belecsapnak a lecsóba az újév elsõ napján. Ismét itt az ideje az ismeretségek felelevenítésének, az úti kalandok és régi élmények elmesélésének, és már kezdhetünk spekulálni, […]
Olvasd tovább
Dakar 2010: Indulásra készen
2009-12-17
Idén már másodszor ad otthont Dél Amerika a Dakar 9000 kilométerének, mely a versenyzõket és a csapatokat Argentína és Chile útjain, csapásain, hegyein és sivatagjain vezeti keresztül. Január 1 és 17 között a versenyzõk 14 szakaszon küzdhetnek meg egymással, az óra járásával ellenkezõ irányban kerülendõ hurok izgalmas látogatást kínál az Atacama sivatag hatalmas dûnéi között. […]
Olvasd tovább
Szalay már 2011-re készül
2009-12-04
Szalay Balázzsal 2001-ben esett meg utoljára, hogy nem indult a világ legnehezebb tereprali viadalán, a legendás Dakar Rallyn. Azóta zsinórban nyolc évig felkészült és elindult minden januárban a sivatagi küzdelemre (a 2008-as futamot az átvételek után törölték a szevezõk), ám 2010 januárjában nem áll rajthoz Buenos Airesben. Helyette már a 2011-es viadalra készül, a jövõ […]
Olvasd tovább
Zóna Trófea Kupa díjkiosztó
2009-11-24
Montenegróban, Budva városában tartották meg az Central Europe Zone Trófea év végi  díjátadó gáláját november 21-én. A díjkiosztó gála igen rangosra sikeredett, a díjakat személyesen a FIA elnöke, Jean Todt adta át, aki gratulált a versenyzõknek az elért eredményeikhez. Továbbá tizenhárom ország nemzeti autósport szövetsége képviseltette magát az eseményen, melyek közül tizenkettõ tagja a Közép-Európa […]
Olvasd tovább
Retró nap – retró díjkiosztó
2009-11-11
2009. november 7-én, az I. Retró Nap keretén belül került megrendezésre a Tereprali Országos Bajnokság díjkiosztója. A Retró tereprali verseny után maga a díjkiosztó eseménye is a retró jegyében telt. A szervezõk egy remek összeállítást vetítettek le a magyar terepralizás történelmének gyöngyszemeirõl, majd megszólaltatták az MNASZ elsõ tereprali szakágvezetõit. Egy villáminterjú erejéig kihívták a színpadra […]
Olvasd tovább
A 2009-es magyar bajnok a Dakaron
2009-11-10
A 2009-es magyar tereprali OB-t megnyerõ cseh nemzetiségû, ám magyar licensszel rendelkezõ Miroslav Zapletal és navigátora Thomas Ourednicek képviseli Magyarországot a 2010-es Argentína Chile Dakar rallyn. A páros tavaly is részt vett a dél-amerikai viadalon, ahonnan az elõkelõ 7. hellyel tértek haza. Idén a magyar bajnokság mellett több nemzetközi futamon is részt vettek, így rengeteg […]
Olvasd tovább
Legbiztonságosabb város 2009
2009-10-21
Ön szerint hol van a legbiztonságosabban közlekedõ autósok városa? A Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából hamarosan megtudjuk. A Generali a Biztonságért Alapítványnak még maradtak kérdései. A fenti statisztikákon túl 18 millió saját berendezései által mért adat elemzésével szeretné megtalálni a legbiztonságosabban közlekedõ autósok városát. A legbiztonságosabban közlekedõ autósok városa program története A Generali a Biztonságért […]
Olvasd tovább
Fent is, lent is
2009-10-04
Az összetett harmadik helyet sikerült megcsípnie a horvát Daniel Saskin-Damir Bruner párosnak Szalay Balázs Opel Antara RR versenyautójával, a hétvégén megrendezett Internext Rally cseh tereprali futamon. A pénteki rövidke prológ után szombaton kilenc szelektív szakasszal folytatódott, egyben véget is ért a verseny Vsetinben és környékén. A szakaszokat hármasával tartották meg, az elsõ hármat a Trnava melletti […]
Olvasd tovább
Szerencsés esés
2009-10-02
Egy rövidke, ám annál eseménydúsabb prológot tartogatott a csehországi Vsetinben megrendezett Internext Rally elsõ napja. A versenyen a Szalay Dakar Team eddig nem látott formációban képviselteti magát. A csapat elsõ számú párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László nem nevezett be a viadalra, helyettük azonban három kettõs is indult a Szalay Dakar Team színeiben. Szalayék hétliteres […]
Olvasd tovább
Szalayék a Zóna bajnokok
2009-09-27
Szalay Balázs és Bunkoczi László gyõzelmével ért véget az elsõ Baja Poland ma délután. A második helyen a cseh Porizek-Sykora lett, Zapletal és Ulehla pedig a dobogó a harmadik fokára léphet fel. Ugyanazokat a pályákat írták ki mára a szervezõk, mint szombatra, csak fordított sorrendben és visszafelé tették meg azokat a versenyzõk. A 39-es csiki-csukival […]
Olvasd tovább
Kanyarokon át
2009-09-26
A Baja Poland második napját is sikerrel zárta a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettõs, a mai kilenc szelektív szakasz teljesítése után is stabilan tartják vezetõ pozíciójukat. Ritkán látni olyan versenyt, mint a lengyel Baja. Egyrészt a szelektív pályák olyan módon lettek kijelölve, hogy aki egy helyben áll a pálya mentén, az minimum háromszor találkozik egy jármûvel, […]
Olvasd tovább
Szalayék a legjobbak
2009-09-25
Hatalmas tömeget vonzott az észak-lengyelországi Szczecinben megrendezett Baja Poland futam. A jó idõ is közrejátszott ebben, de láthatóan rajonganak a helyiek a terepraliért, a nyilvános szervizpark egy falusi vásár hangulatát idézte ma délután. A város fõterén felállított rajtpódiumon zajlott a hivatalos megnyitó, majd a szervizpark melletti prológgal folytatódott, illetve kezdõdött az igazi küzdelem. A lengyel […]
Olvasd tovább
Az utolsó küzdelem
2009-09-24
Utolsó idei megmérettetésére készül a Szalay Dakar Team Szalay Balázs és Bunkoczi László alkotta párosa. A helyszín Lengyelország lesz, az esemény pedig a Baja Poland verseny, mely a Baja Kupába nem tartozik bele, azonban a Közép-Európai Zónába igen. Az észak-lengyel Szczecin városka látja majd vendégül a csapatokat, mely az Odera partján fekszik, mindössze 60 km-re […]
Olvasd tovább
Abszolút elsõk
2009-09-13
Maximálisan elégedett a Szalay Dakar Team csapatfõnöke a hétvégi teljesítményükkel, mert a Baja Slovakia idei, hetedik futamát abszolút gyõzelemmel fejezte be az Opel Antara RR-rel versenyzõ Szalay Balázs és Bunkoczi László. Pénteken kezdõdött a futam egy 8 km-es prológgal Borsky Mikulas környékén a szervizpark közvetlen közelében. Az Opeles egység akkor utolsóként indult a fordított sorrend […]
Olvasd tovább
Hatból hat gyõzelem
2009-09-12
Hosszú volt a szombat verseny szempontjából, a versenyzõk egy része pedig búcsúzni kényszerült, hisz a mély homokkal sokaknak meggyûlt a baja. Szalayék azonban kettõs sikert könyvelhettek el a mai napra. Összesen hat szelektívet kellett teljesíteniük a Baja Slovakia résztvevõinek a mai napon. A szakaszok két pályán váltották egymást, az egyik a szervizpark környékén található, és […]
Olvasd tovább
A magyarok vezetnek
2009-09-11
A Borsky Mikulas mellett található krosszpálya adott otthont a 7. Baja Slovakia futamnak, amelynek elsõ napján csak a bemelegítõ, 8 km hosszú prológ szerepelt a listán.   Bár a gépátvételkor még csepergett az esõ, de mire elkezdõdött a verseny, szerencsére alábbhagyott és kitisztult az idõ. A résztvevõk dicsérték a pályát, félig homokos volt, félig füves, de […]
Olvasd tovább
Tovább a zónában
2009-09-09
A hétvégén kerül megrendezésre a 7. Baja Slovakia, amely a nevével ellentétben nem EK futam, viszont része a Zóna kupának. A helyszín a tavalyihoz képest változatlan, a szlovák Borsky Mikulas környékén zajlik majd a futam. A mezõny összetétele furcsán alakult, mert bár szlovák verseny, szlovák nemzetiségû autó egyáltalán nem nevezett be, többnyire a motorosok mezõnyét […]
Olvasd tovább
Riválisok napja
2009-08-23
Aki augusztus 22-én kilátogatott a Veszprém melletti Jutaspusztára, az egy hatalmas küzdelemnek lehetett tanúja a Hungarian Bajan. A hétvégi verseny az Európa Kupa negyedik állomása volt, a csatát mégsem ez tette izgalmassá, mint inkább az a tény, hogy a magyar bajnokság utolsó állomásaként ma került fel a pont az „i”-re, azaz, eldõlt a bajnoki cím […]
Olvasd tovább
Porfelhõ
2009-08-21
Az ötödik helyen zárta a Hungarian Baja elsõ napját a Szalay-Bunkoczi páros. Az Opellel nem volt gond, a porral annál inkább. A pálya nagyon gyors volt és lendületes, de mikor utolérték egymást a versenyzõk, többet küzdöttek a porral, mint egymással. A verseny gépátvételei már tegnap elkezdõdtek és ma délelõtt 10 órakor zárultak le. Ezek után […]
Olvasd tovább
A bajnoki cím a tét
2009-08-18
Már csak néhány nap van hátra a VI. Hungarian Baja kezdetéig, mely az Európa Kupa negyedik állomása, egyben a Magyar Tereprali Országos Bajnokság mindent eldöntõ, utolsó futama lesz. A szervezõség idén szakít a hagyományokkal, a verseny csupán egy rövid és egy hosszú versenynapból fog állni. Ez annyit jelent, hogy pénteken lezajlik egy 48 km-es szelektív, […]
Olvasd tovább
Opel a Selyemúton
2009-07-21
Az Opel Rally Raid Team Szalay Balázs és Bunkoczi László alkotta autós egysége úgy döntött, próbára teszi magát a szeptember 5-én induló Silk Way Rallyn (Selyemút rally), mely a Dakar Rally után a második legnagyobb tereprali verseny lesz az évben. A mezõny a nyolc napos megmérettetésen összesen 4500 km-t tesz meg, melybõl 3200 km lesz […]
Olvasd tovább
Tökéletes befejezés
2009-07-12
Délután négy órakor véget ért a Gyulán megrendezett PROHUN 500, a negyedik magyar bajnoki futam. A Szalay-Bunkoczi páros még tegnap reggel átvette a vezetést, amit a verseny végéig megtartott, így végül 3 perc 4 mp idõvel az elsõ helyen végzett. Ennél eredményesebb versenyt nem is kívánhatott volna magának a Szalay Dakar Team legénysége, hiszen teljes […]
Olvasd tovább
Körverseny
2009-07-11
Úgy tûnik, a PROHUN 500 elnevezésû gyulai futam elnyerte a körök versenye címet, hiszen minden szelektív szakaszt két, illetve három körben kell teljesítenie a mezõnynek. Ma két pályán zajlott a verseny, amelyen délelõtt is és délután is végigszáguldottak a versenyzõk. Korán reggel, amikor a csapatok megjelentek a szervizparkban, az éjszakai esõzést követõen hideg volt és […]
Olvasd tovább
Por és homok
2009-07-10
Egy 5 km-es szuperspeciállal indult a Prohun 500, a Gyulán megrendezésre került magyar tereprali OB negyedik futama. A hivatalos rajtceremónia 16:30-kor vette kezdetét, de fordított rajtsorrendben indították a versenyzõket, így a quadosokat és a motorosokat követte a Challenge, majd a H-csoport, utoljára pedig a T-kategória rajtolt el. A táv már önmagában is nagyon kicsi volt, […]
Olvasd tovább
Elõször Gyulán
2009-07-09
Július 10-én, pénteken veszi kezdetét a három napig tartó PROHUN 500 elnevezésû magyar tereprali futam, egyben a Közép-Európa Zóna Trófea negyedik futama, és mindkét esemény kétszeres szorzóval számít a bajnokságokban. A versenyt a hagyományoknak megfelelõen az ország dél-keleti régiójában található egyik legszebb, közel 800 éves városunkban, Gyulán rendezik meg. A Hungarian Baja után ez a […]
Olvasd tovább
Dobogós befejezés
2009-06-14
Dobogós helyen végzett a Szalay Dakar Team párosa a Romániában megrendezett Baja Eurocarpaticán. Szalay Balázs és Bunkoczi László már a pénteki szelektíven megkaparintotta az abszolút elsõ helyet, majd a szombati napon meg is tartották azt. Ma azonban a magyar licences Miroslav Zapletal-Tomas Ourednicek cseh páros az elsõ speciálon átvette a vezetést és a futam végeredménye […]
Olvasd tovább
Éles küzdelem
2009-06-13
Hosszú volt a mai nap, június lévén pedig meglehetõsen hideg. Az eredmények azonban kárpótolják a Szalay Dakar Teamet, hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László az elsõ helyen tanyáznak a második romániai versenynap után is. Kora reggel 7 fokos hideg és szakadó esõ köszöntötte a versenyzõket, de szerencsére az elsõ szakaszon már tisztult az idõ és […]
Olvasd tovább
Szalayék az élen
2009-06-12
Ma kezdõdött Romániában a Baja Eurocarpatica, melyet a hagyományoktól eltérõen új helyszínen, máramarosi Tirgu Lapus-i versenyközponttal szervezték meg. A gépátvételeket követõ versenyzõi eligazításon Faluvégi Péter, a verseny igazgatója óvatosságra intette a mezõny tagjait, hangsúlyozva, hogy a magyar terepraliban soha nem volt még ennyire nehéz verseny. Egyetlen szakasz volt a mai követelmény, ám azt is leredukálták […]
Olvasd tovább
Baja Eurocarpatica 2009
2009-06-11
Szalay Balázs és Bunkoczi László utoljára a Central Europe Rallyn versenyzett Romániában, azonban magyar bajnoki futamon két éve nem jártak az erdélyi hegyekben, amikor kis híján megnyerték a versenyt az izvorai pályán. Idén már új helyszín ad otthont az eseménynek, mégpedig a Máramaros megyében található Tirgu Lapus és a környezõ települések. A hétvégi megmérettetés össztávja […]
Olvasd tovább
Tesztnap a Loctite-tal
2009-06-02
Május 26-án csapatunk Szalay Balázs vezetésével tesztnapot tartott Inárcson, ahol támogatónk, a LOCTITE partnereinek és ügyfeleinek testközelbõl mutattuk be a 400 Lóerõs Opel Antara RR képességeit. A vendégek mindegyike a navigátori ülésbõl izgulhatta végig a hosszú egyenesekkel, és komoly bukkanókkal tûzdelt tesztpályát. Miközben az autó rótta a köröket, a vendégek szervizcsapatunk tagjait faggatták a technikáról […]
Olvasd tovább
Közelebb a kalandhoz
2009-05-18
A dél-amerikai területek meghódításában a 2009-es Dakar Rally versenyzõi úttörõként vehettek részt. Elsõként tapasztalhatták meg a varázst, mely miatt rengetegen irigyelik õket. Akik elegendõ bátorság híján a tv elõtt maradtak, már igazán bánhatják. De mostanra nekik is megjött a kedvük a kalandhoz, melyet ismételten a dél-amerikai kontinensen, Argentínában és Chilében rendeznek 2010. január 1 és […]
Olvasd tovább
Jó vonatra szálltunk
2009-05-10
Két egység ért célba a Szalay Dakar Team jármûvei közül a Kapuváron megrendezett viadalon. A mai napra három szakasz maradt a szervezõk tarsolyában, melyek közül kettõ ugyanaz volt. Igazából a tegnapi két útvonalat írták ki mára is, csak az útirányt fordították meg. Azt hinnénk, hogy az nem számít, a versenyzõk már jártak a pályákon kétszer […]
Olvasd tovább
Most nem sikerült
2009-05-09
A hétvégi kupa felénél járunk, a mezõny kétszer teljesítette mindkét pályát. A gyakorlás azonban sokat számít, ugyanis a pálya annyira technikás és navigációigényes, hogy nemigen akad olyan tagja az indulóknak, aki ne tévedt volna el a terepen. A kacskaringós pályák még a legtapasztaltabb versenyzõket is megtréfálták. Emellett annyi alattomos gödröt rejtenek a szakaszok, hogy a […]
Olvasd tovább
Újabb kihívás
2009-05-07
Ismét eljött a magyar bajnoki megmérettetés ideje, ezúttal Kapuváron és környékén mérik össze gépeik erejét a terepralisok a május 8-10. között megrendezésre kerülõ Rábaköz Kupán. Összesen 23 autós, 4 motoros és 5 quados egység nevezett a futamra, melyek között három Opel Antara RR indul a Szalay Dakar Team színeiben. Csakúgy, mint a Húsvétkor megrendezett derecskei […]
Olvasd tovább
Golf Magyar kupa
2009-05-03
Az elsõ magyar tereprali bajnoki futam után Szalay Balázs május 2-án megnyerte a magyar golfszövetség által rendezett Magyar Golf kupát felnõtt férfi kategórában. A Balatonudvariban idei elsõ magyar golf versenyre 103 induló nevezett, mely a versenykiírás szerint stroke mínusz handicapre volt kiírva. Két pár birdie és sok boogie ütés után nettó pontozásnál Szalay Balázs 71 […]
Olvasd tovább
Gyõzelem!
2009-04-12
A déli órákban véget ért az idei év elsõ magyar tereprali futama, a Bomba Energy Drink Kupa. A dobogó legfelsõ fokára Szalay Balázs és Bunkoczi László állhat fel, akik a szombati elsõ szakaszon kaparintották meg a vezetõ helyet és utána már nem is engedték át másnak. Két rövid (12,14 km) és egy – a szombati […]
Olvasd tovább
Közel a célhoz
2009-04-11
Sikeresnek nyugtázta a mai teljesítményét az Opel Antara RR-rel versenyzõ Szalay Balázs-Bunkoczi László kettõs. Már a kora reggeli órákban pozitívan indult a nap, hiszen az elsõ szelektív után átvették a vezetést abszolút ranglistán. Bár a négy elõírt szakaszból egyet nyert meg a páros, a nap végére megtartották vezetõ pozíciójukat. A verseny szervezõi keményen megdolgoztatták ma […]
Olvasd tovább
Egyelõre minden a terv szerint halad
2009-04-10
Lezajlott a derecskei szervizközponttal megrendezett Bomba Energy Drink Kupa elsõ versenynapja. Délelõtt még a gépátvételek zajlottak, majd egy rövid összekötõ után a versenygépeket beállították a Berettyóújfalun található rajtelõkészítõ parc fermébe. A szervezõk ott tartották meg a versenyzõi eligazítást is, ahol felhívták a figyelmet a rendkívül gyors szakaszokra, illetve a két éve tartó helyi vadásztilalomra, ami […]
Olvasd tovább
Cél: az elsõ hely!
2009-04-09
Izgalmasnak ígérkezik a Húsvét hétvégéjén megrendezésre kerülõ Bomba Energy Drink Kupa, mely a magyar Tereprali Bajnokság elsõ futamaként nyitja meg az idei versenyévadot. A nevezõk között összesen 20 autót, 13 quadot és 2 motorost számlálhatunk, melyek elsõ megmérettetésére a holnapi gépátvételeket követõen 13:30-tól kerül sor. A Szalay Dakar Team versenyzõinek létszáma és gépparkja egyaránt bõvült, […]
Olvasd tovább
Kiállítás a Bringaexpon
2009-03-29
A Szalay Dakar Team Opel Antara RR versenyautója és MAN kamionja a hétvégén megtekinthetõ a VELO.HU Bringaexpo kiállításon a Balaton Bike Fest standja mellett, vasárnap 18 óráig.
Olvasd tovább
Bravúros befejezés
2009-03-22
Éles küzdelem folyt a dobogós helyekért az Italian Baja zárónapján. Miután a szombati három szelektív után a pilóták megismerték a pályát, a mai nap már a sebességrõl és a másodpercekrõl szólt. Ráadásul a hajnali kelés után hamar kisütött a nap, ami csak fokozta a versenykedvet. A Szalay Dakar Team Opel Antara RR-rel versenyzõ párosa remek […]
Olvasd tovább
Versenylázban
2009-03-21
Véget ért az Italian Baja második napja, melyen a mezõnynek háromszor kellett ugyanazt a 83 km-es szakaszt megtennie. Mivel egyetlen egy szakasz ismétlõdik a verseny ideje alatt ugyanabban az irányban, a résztvevõk az elsõ kör után már magabiztosabban veszik be a kanyarokat, ezzel folyamatosan javítva saját eredményeiken. A Szalay-Bunkoczi kettõs a hetedik helyrõl várta a […]
Olvasd tovább
Készülünk a holnapra
2009-03-20
A mai nappal elkezdõdött a 2009-es Italian Baja, melynek ebben az évben az észak-olaszországi Pordenone város adott otthont. Bár a tavalyinak (183 egység) a felét sem éri el az indulók száma, Mauro Tavella, a verseny fõszervezõje optimista, és kalandos hétvégét ígér, és a szokásos Baja Kupa futam mellett részt vesz az eseményen a Suzuki Kupa […]
Olvasd tovább
Irány Itália! (frissítve)
2009-03-18
Januárban lezajlott a 31. Dakar Rally, melynek utolsó felvonásaként a verseny- és szervizjármûvek is épségben hazaértek február 18-án, pontosan egy hónappal a viadal buenos airesi befutója után. Mivel újra kiegészült a technikával a Szalay Dakar Team, megkezdõdhet a felkészülés a versenyidényre. Szalayék versenynaptára idén jóval több eseményt rejt magában, mint tavaly, ám abban nincs különbség, […]
Olvasd tovább
Elmarad a 2009-es Central Europe Rally
2009-03-17
Elmarad az idén októberre tervezett European Cross Country Rally, ami a 2008-as Central Europe Rally folytatása lett volna. 2008-ban az Elsõ Sportmenedzser Iroda Kft. Central Europe Rally (Közép-Európa Rali) néven megrendezte a világ legnagyobb autó- és motorsportversenyét Magyarországon és Romániában, melyen összesen 398 versenyzõ indult el. 2009-ben Magyarország és Horvátország területén próbálta megszervezni csapatunk immár […]
Olvasd tovább
Dakar Series: A Selyemút rally tervei
2009-03-12
A 2008-ban megrendezett közép-európai és portugáliai helyszínek után a Dakar versenysorozata, a Dakar Series az idei évben a Selyemút Rally-val bõvül, mely Szeptember 5 és 13 között kerül megrendezésre Oroszország, Kazahsztán és Türkmenisztán területén. A türkmén elnök, Gurbanguly Berdimuhamedov kezdeményezésére, a verseny támogatásra lelt az orosz elnök, Dmitry Medvedev és a kazak elnök Nursultan Nazarbayev […]
Olvasd tovább
Lóerõk napja
2009-03-08
Lázár Zoltán, hatszoros fogathajtó világbajnok nem mindennapi ötlettel állt elõ: kihívta Szalay Balázst, hogy mérjék össze tudásukat. Persze felmerül a kérdés, hogy két abszolút ellentétes sport képviselõje hogyan is mérheti össze tudását. Nos, a válasz a lóerõkben keresendõ. A nagy küzdelemre a Budapesttõl mintegy 50 km-re fekvõ Domonyvölgyben került sor, a Lázár testvérek lenyûgözõ Lovasparkjában. […]
Olvasd tovább
Dakar 2010: A kaland folytatódik
2009-03-02
A buenos airesi és santiagói prezentációk alkalmával a Dakar szervezõi felfedték a 32. évad útvonalának gerincét, mely január 2-án Buenos Airesbõl fog elrajtolni. Az elsõ dél-amerikai tapasztalatok, a terep és a tájak változatossága, a versenyzõk kihívás iránti elhivatottsága és a nézõk lelkesedése egyaránt meggyõzte a rali szervezõit, valamint a két ország hatóságait arról, hogy a […]
Olvasd tovább
Bunkoczi Lacit hazaengedték
2009-01-23
Lacit tegnap orvosai kiengedték a kórházból Buenos Airesben, de azzal a feltétellel szállhatott repülõre, hogy egy orvos elkíséri. A Dakart szervezõ A.S.O. kirendelt egy doktornõt, ám õt nem engedték felszállni Laciék járatára. Így azzal indította útjára navigátorunkat, hogy a kezébe nyomott pár mofiuminjekciót, miszerint ha fájdalmai lesznek a hosszú út során, adja be magának. Szerencsére […]
Olvasd tovább
Közönségtalálkozó az Aréna Plazaban
2009-01-21
Mint arról már korábban beszámoltunk, 2009. február 01-ig az Aréna Plazaban tekinthetõ meg a Szalay Dakar Team versenyautójának replikája illetve Gaál József kamionja. A „Dakar szigeten” mindezek mellett újranézhetõek az idei Dakar felvételei, valamint kihelyezett laptopok segítségével a dakar.hu weboldalon keresztül tájékozódhattok a friss hírekrõl. A vállalkozó kedvûek próbára tehetik tudásukat és ügyességüket Szalay Dakar […]
Olvasd tovább
A Dakarok Dakarja
2009-01-20
Véget ért a 31. Dakar Rally. A verseny 2008-as, jubileumi kiadásának törlése miatt idén a szervezõk Argentínát és Chilét választották helyszínnek. A dél-amerikai verzió azonban kíméletlennek bizonyult, a versenyzõk nap mint nap szembesültek azzal, hogy az elõírt napi szakaszt ilyen-olyan indokokkal kisebb-nagyobb szakaszokat lecsippentve megrövidítik. A tizennégy versenynapból kilencen változott a program, így esett, hogy […]
Olvasd tovább
Köszönet!
2009-01-19
Ezúton is szeretném megköszönni a szerelõcsapat munkáját, akik bebizonyították, hogy profi csapatként tudnak helytállni a Dakaron és egyéb versenyeken egyaránt. Név szerint köszönöm: Darázsi Zsoltnak Gaál Józsefnek Vörös Ferencnek Kis Róbertnek Õri Péternek Somogyi Dánielnek Szabolcsi Pálnak Besnyõi Gábornak Hovanyecz Jánosnak Szabó Zsoltnak Jakucs Róbertnek Köszönettel tartozom továbbá Bunkoczi László navigátornak munkájáért, akinek ezúton is […]
Olvasd tovább
Bunkoczi Lászlót megmûtik
2009-01-19
Ahogy arról tegnap este beszámoltunk, Bunkoczi Lászlót Buenos Airesben kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy 7 mm nagyságú vesekõ okozza deréktájon az elviselhetetlen fájdalmait. A magánklinika orvosai úgy döntöttek, hogy ma este 6-kor elvégzik rajta az atroszkópos mûtétet altatás mellett. Továbbá elmondták, hogy ha minden simán zajlik, Laci szerdán hazaindulhat Budapest felé.
Olvasd tovább
Két rövid történet…
2009-01-19
Gaál Józsi cseréjeSzombat délután, miután Buenos Airesbe megérkezett a szervizcsapat, Gaál Józsi megkötötte élete üzletét a helyi rendõrökkel. Két rendõr a szervizparkban odament hozzá, hogy pólót kérjen tõle. Õ mondta, hogy szívesen ad, de cserébe õk is adjanak a felszerelésükbõl valamit. Addig-addig alkudoztak, míg a két rendõr odaadta neki az azonosító jelvényét a pólóért cserébe. […]
Olvasd tovább
Tények
2009-01-18
„Nem kis viszontagságok árán ért célba a Szalay Dakar Team. De a történeti hûség kedvéért tekintsünk vissza a Fiambala – La Rioja szakaszra.  Az eredetileg mindössze 253 km-es szakaszt a szervezõk kb. 30 km-rel tovább rövidítették. Már elõre jelezték, hogy ez a szakasz valószínûleg átformálja a ranglistát. Már az elsõ CP ellenõrzõ pont elérése is […]
Olvasd tovább
Bunkoczi László kórházba került
2009-01-18
Tegnap a Buenos Airesbe való megérkezés után Bunkoczi László rosszul lett és óriási fájdalmai voltak hátul, a dereka tájékán. A hotelbe azonnal orvost hívtunk és a magyar nagykövetség tolmácsolásának segítségével próbáltunk vele szót érteni. Közben sikerült elérnünk a Dakar szervezõinek fõorvosát, Florance-t, aki azonnal segített. A szállodába küldött egy rohamkocsit és elintézte, hogy a buenos […]
Olvasd tovább
Giniel de Villiers aratta az elsõ gyõzelmet dízel autóval
2009-01-18
Giniel de Villiers autója tetejére legelõször a csapatfõnökként kõszikla keménységû Kris Nissen ugrott fel – mezítláb. Hogy hova lett a cipõje, csak a Jóisten tudja. Aztán felrángatta maga mellé a langaléta Dirk von Zitzewitzet (a gyõztes páros navigátorát), majd kisvártatva jött a könnyes szemû dél-afrikai pilóta is, akiért közelharc folyt – a fotósok és újságírók […]
Olvasd tovább
Fellélegeztek
2009-01-17
Gyors szakasszal ért véget a 31. Dakar Rally. A versenyzõk egy 227 km-es szelektív szakaszt teljesítettek, de összesen 792 km-t kellett megtenniük, hogy elérjenek Cordobából Buenos Airesbe, ahonnan január 3-án elrajtoltak. Murvás talajon folytatódott a küzdelem, tele gyors szakaszokkal, amely alkalmas arra, hogy a célszalag elõtt még mindenki tövig nyomhassa a gázpedált az embertpróbáló viadal […]
Olvasd tovább
14. szakasz:
Coma, De Villiers és Kabirov nyertek
2009-01-17
 Cordoba – Buenos Aires Összekötõ: 224 km, Speciál: 227 km, Összekötõ: 341 km, Összesen: 792 km A kaland a Pampákon kezdõdött és két különbözõ kontinens-nemzet megismerése után a versenyzõk ismét ismerõs terepen járnak majd. A hosszú dimbes-dombos utakon a koncentrációnak nem szabad lankadnia! Akik magas rangsorolással érkeznek Buenos Aires városába tudhatják, a leglenyûgözõbb kört tették […]
Olvasd tovább
A versenybizottság felülbírálta a 12. szakaszról hozott döntését
2009-01-17
A Dakar Rally csütörtöki szakaszán (12.) rengeteg versenyzõ ragadt bent a dûnék között sötétedés utánig, így a versenyigazgatóság a 175. km-nél leterelte õket a szelektívrõl, hogy etapon tegyék meg a hátralévõ utat a bivouacig. A késõ esti eredményhirdetésnél a beérkezett versenyzõk a teljes szakasz hosszára kapták a mért idejüket, ám akik könnyítéssel csak 175 km-t […]
Olvasd tovább
Idõveszteség
2009-01-17
Nehéz nap volt a mai, bár a távot tekintve nem volt hosszú a pálya. Annak indult ugyan, de a várva várt módosítás után már csak 221 km-es szelektív maradt az 545-bõl. Ismét az idõjárás volt az oka a rövidítésnek, mert akkora esõ esett ma reggelre, hogy járhatatlanná tette a kijelölt pálya elsõ felét. A mezõny […]
Olvasd tovább
Már csak egy szakasz
2009-01-17
A magyar versenyzõk mind sikerrel vették a pénteki akadályt a Dakar-ralin, amelyen már csak egy szakasz van hátra A Volkswagen Carlos Sainz kiesése után stratégiát váltott: versenyzõi visszafogottabb tempóban (persze még ez is pokoli gyors), konvojban autóznak, ami azt jelenti, hogy alighanem megvan az idei Dakar-rali autós gyõztese. Ha nem történik valami technikai malõr (de […]
Olvasd tovább
13. szakasz:
Újabb útvonal módosítás
2009-01-16
13. szakasz – péntek, január 16. La Rioja – Cordoba Több ezer kilométer után a versenyzõk elsõrangú fizikai kihívás elé néznek az utolsó elõtti szakaszon. A szakma legjobb pilótáinak érdemes lesz a pozícióik megtartására koncentrálniuk, míg az amatõröknek nem szabad beleesniük a túlzott önelégültség csapdájába. Mivel ez a kaktuszok napja, a hibák keserves emlékeket hagyhatnak […]
Olvasd tovább
Az éllovas Sainz felborult
2009-01-16
Az egyik legrövidebb nap volt a legnehezebb a Dakaron – nemcsak az amatõrök, az éllovasok is szenvedtek A nap, de talán az egész Dakar-rali nagy vesztese Carlos Sainz. Ezen a viadalon abszolút a kétszeres rali világbajnoknak állt a zászló, aki azonban három nappal a verseny vége elõtt, a csütörtöki szakaszon felborult. Egy körülbelül négy-öt méter […]
Olvasd tovább
Fortuna megkegyelmezett Szalayéknak
2009-01-15
A program szerint a mai állomás La Rioja, ahová 518 km teljesítésével jutott el a Dakar Rally mezõnye. Az útvonal hossza a gyakorlatban persze nem ennyi volt, mert egy kisebb módosítás megint borított egy picit a renden. A napi kiírás egy 253 km hosszú szelektív szakaszt tartalmazott, ám egy 30 km-es részt kivágtak belõle. Az […]
Olvasd tovább
12. szakasz:
Carlos Sainz kiesett
2009-01-15
12. szakasz – csütörtök, január 15. Fiambala – La Rioja Összekötõ: 4 km, Speciál: 253 km, Összekötõ: 261 km, Összesen: 518 km Ami az átkeléseket illeti, a mai szelektív a technikára koncentrál. Több fajta dûnével is szembe kell nézzetek, köztük a félelmetes „fehér dûnékkel” is. Mindössze három nappal a cél elõtt ez a szakasz teljesen […]
Olvasd tovább
Szelektív helyett túrakaraván
2009-01-14
A mára elõírt 680 km összhosszúságú etapot eltörölte a Dakar Rally szervezõsége, mert az idõjárás elõrejelzés sûrû ködöt jelzett. Mint ahogy tegnap reggel sem, így ma sem tudtak volna felszállni a szervezõi és a mentõhelikopterek, anélkül viszont kockázatos a mezõnyt elrajtoltatni. Ha a rajtot tolták volna el ismét, akkor pedig megint csak éjszakába nyúlóan tartott […]
Olvasd tovább
A magyarok továbbra is versenyben
2009-01-14
Három nappal a Dakar-rali vége elõtt Palik László és Darázsi Gábor már a 10. helyen áll összetettben Carlos Sainz sorozatban a negyedik, összességében a hatodik szakaszgyõzelmét aratta az idei Dakar keddi szakaszán, s megerõsítette pozícióját az összetettben. A motorosoknál az éllovasok eltévedtek, és ez Jordi Villadoms malmára hajtotta a vizet. Az összetettben továbbra is Marc […]
Olvasd tovább
Szorul a hurok
2009-01-14
Sajnos tegnap késõ éjszakáig nem voltak a versenyen értékelhetõ eredménylisták, mivel a 2009-es dél-amerikai Dakar Rally legnehezebbnek kikiáltott szakaszáról csak a mezõny töredéke érkezett be éjfélig a táborba. A startnál még elindult 128 motor, 14 quad, 109 autó és 61 kamion. Megérkezett ebbõl 100 motor, 6 quad, 29 autó és 14 kamion. A helyzet kísértetiesen […]
Olvasd tovább
10. Szakasz
Köd és rövidítés, Terranova borult
2009-01-13
10. szakasz – kedd, január 13. Copiapo – Copiapo Összekötõ: 20 km, Speciál: 666 km, Összekötõ: 0 km, Összesen: 686 km A napi szelektív egyszerûen a verseny leghosszabb és legnehezebb szakasza. Csakúgy, mint az elõzõ napon, a versenyzõknek a mai nap végi speciálon is több mint száz kilométernyi homokdûnével kell megküzdeniük. Ezen a területen még […]
Olvasd tovább
Sainz idei ötödik sikerét aratta
2009-01-13
Továbbra is versenyben vannak a magyar egységek – Palik pedig tartja a 12. pozícióját az összetettben Carlos Sainz hétfõn ékesen bizonyította, nemcsak a ralis szakaszok fekszenek neki – az utóbbi években vérbeli terepraliversenyzõvé vált, s immár a sivatagban is tökéletesen otthon érzi magát. Igaz, a gyõztes szakasz után azt mondta: „Nagyon, nagyon nehéz nap volt!” […]
Olvasd tovább
Beértek a sûrûjébe
2009-01-12
A szervezõk csak trilógiának nevezik azt a három legnehezebb napot, amelyen a leginkább elvérezhet a mezõny. A 9. szakasz volt az elsõ ilyen nap. A Föld legszárazabb sivatagaként emlegetett Atacama sivatagban folytatták ma útjukat a Dakar Rally résztvevõi. Minden bizonnyal így is van, hiszen a szervezõk ismét módosítottak a szakaszon és a mai programból kivették […]
Olvasd tovább
9. szakasz eseményei: Street feladta,
Despres és Casteu eltûnt
2009-01-12
La Serena – CopiapoÖsszekötõ: 88 km, Speciál: 449 km, Összekötõ: 0 km, Összesen: 537 km Ez az elsõ lépése egy meghatározó trilógiának. Az Atacama Sivatag közismert hírnevét, mint legszárazabb sivatag, tesztelhetik most a versenyzõk. Akik dûnéket remélnek, megkapják! Ám ugyancsak magukénak tudhatják pár szikla nagylelkû segítségét is. A szakasz a 2009-es Dakar tipikus részei közé […]
Olvasd tovább
Palik továbbra is lendületben
2009-01-11
A keskeny hegyi pályákon kijelölt szakasz nem volt olyan könnyû, mint amilyennek ígérték a szervezõk Ahhoz képest, hogy a rendezõk úgy tartották, viszonylag könnyû szakasz vár a mezõnyre a szünnap után, a versenyzõknek nem ez volt a véleményük. A kanyargós hegyi pályát mindannyian nehéznek találták – de legalábbis olyannak, amelyen végig száz százalékosan kellett koncentrálni. […]
Olvasd tovább
Hobbijuk az elõzés
2009-01-11
Tovább folytatódott a küzdelem az Argentína és Chile területén rendezett Dakar Rallyn. A mezõny tegnap Valparaisoban tartózkodott, ahol minden csapatnak alkalma volt felújítani a jármûveket és orvosolni a nagyobb problémákat is. Ma szerencsére módosítás nélkül indították útjára a versenyzõket, akiknek egy 294 km-es hegyi szakaszt kellett megtenniük hegynek fel és hegynek le. A pálya tele […]
Olvasd tovább
8. szakasz eseményei
Gordon elakadt
2009-01-11
Egy könnyed újraindítást terveztek a szervezõk a Csendes-óceán partján eltöltött egynapos pihenõ után. Közepes hosszúságú hegyi utak és gyors szakaszok várnak a versenyzõkre. A centizésben, kanyarokban és hirtelen fékezésekben a szakemberek megmutathatják, hogyan is kell ezt csinálni. Ezzel a szakasszal a verseny élmezõnye valószínûleg többet vesztít, mint nyer. A mezõny már „csak” 337 csapatból áll: […]
Olvasd tovább
Félúton
2009-01-10
Feléhez érkezett a Dakar Rally, melyet a terrorfenyegetettség miatt idén Argentína és Chile területén rendeztek meg a szervezõk Afrika helyett. Ez a verseny 31. kiadása és elsõ alkalommal költözött új földrészre. Furcsa mód mindegyik futama elõtt azt jelentik be a francia rendezõk, a mezõny készüljön fel arra, hogy az eddigi legnehezebb Dakaron fognak részt venni. […]
Olvasd tovább
Kihullanak a toppilóták
2009-01-10
Pénteken, a hetedik napon ismét az útvonal módosításával kezdték a napot a Dakar Rally szervezõi. Az ok ugyancsak az idõjárás lett, a nagy esõzések miatt elázott szakaszokat kivették az elõírt pályából, így az eredetileg tervezett 419. km helyett a 243. km-hez, a volt CP1 ellenõrzõ pont helyére állították fel a szakasz céljában mérõ fotocellákat. A […]
Olvasd tovább
Mr. Dakar is kénytelen volt búcsút
inteni a viadalnak
2009-01-10
Stéphane Peterhansel kiesett, Palik László továbbra is a legjobb magyar (12.) az egyre nehezedõ viadalon A nap híre: a huszadik Dakarján rajtoló Stéphane Peterhansel biztosan nem védheti meg a címét, s nem nyerheti meg tizedszer is a viadalt – lévén annak feladására kényszerült. A Mr. Dakar becenevet méltán kiérdemlõ francia Mitsubishijében kigyulladt a motor, s […]
Olvasd tovább
7. szakasz eseményei
Peterhansel autója kigyulladt
2009-01-09
Mendoza (ARG) – Velparaiso (CHL) Összekötõ: 80 km, Speciál: 243 km, Összekötõ: 493 km, Összesen: 816 km A 2009-es Dakarnak megadatott a tájképek és a terep változatossága, erre bizonyíték lehet e napi szakasz is, ahol a versenyzõk megismerhetik az Andok Cordilleráit. Mielõtt megméretnek a hegyekben, át kell kelniük egy sor dûnén, elviselve egy szakasznyi fes-fest, […]
Olvasd tovább
A legkurtább szakasz
2009-01-09
A tegnapi, iszonyú nehézre sikerült etapot végül csak a mezõny egy elenyészõ hányada tudta teljesíteni, emiatt azok eredményeit is úgy vették, mintha egyáltalán nem mértek volna a szakaszon. Az éjszakai beszámolónkban már nem tudtunk hírt adni a Szalay Dakar Team horvát párosáról, akik a csapat Opel Antara V6 autót irányítják. Daniel Saskin és Damir Bruner […]
Olvasd tovább
Minden magyar egység túl van az eddigi legnehezebb napon
2009-01-09
Az autós mezõny összetett éllovasa, Nasszer Al-Attiyah alighanem komoly büntetésre számított, mert kihagyott egy ellenõrzõ pontot a csütörtöki szakaszon. Melegedett a motorja, nem volt más választása. Viszont így alighanem kénytelen lesz átadni a vezetést Giniel de Villiersnek. A motorosoknál a napi szakaszt Cyril Despres nyerte meg, az összetettben azonban továbbra is Marc Coma vezet. A […]
Olvasd tovább
A 6. szakasz eseményei
2009-01-08
San Rafael – Mendoza Összekötõ: 76 km, Speciál: 178 km, Összekötõ: 371 km, Összesen: 625 km A szervezõk a tegnapi szakasz nehézségei miatt a mai rajtot elhalasztották 1 órával, valamint a mért szakaszt lecsökkentették 178 kilométerre az eredeti 395-rõl egy idõközben járhatatlanná váló gázló miatt. A tegnapi szakaszt végül 385 jármû teljesítette, így kvalifikálva magukat […]
Olvasd tovább
Átrendezõdés
2009-01-08
Úgy tûnik, a szervezõknek bevált a jóslata, a mai szakasz tényleg mostoha módon bánt a Dakar Rally versenyzõivel és valóban átrajzolta a ranglistát. Az autósoknál élen járó Carlos Sainz (VW) elveszítette vezetõ pozícióját egy hatalmas borulás miatt, így helyét átvette a quatari versenyzõ, Nasser Al-Attiyah (BMW). Ám más is borult, a francia Stéphane Peterhansel (Mitsubish), […]
Olvasd tovább
Palik pályafutása legjobb részeredményét elérve 16. lett
2009-01-08
Igazán kemény szakasszal folytatódott a Dakar-rali – az autós mezõnynek mindössze az egyhatoda ért célba sötétedésig Az autósoknál a két fõ esélyes, Carlos Sainz és Stéphane Peterhansel felborult (de mindketten folytatni tudták a küzdelmet), a motorosoknál pedig az éllovas Marc Coma jócskán veszített az elõnyébõl gumiproblémák miatt. Túlzás lenne azt állítani, hogy gondmentes volt a […]
Olvasd tovább
Az 5. szakasz eseményei
2009-01-07
Mai rajtidõk/rajtsorrend SS5 (helyi idõ szerint GMT-3)*: 1. motoros Marc Coma 07:35, 46. motor Dési 08:04:30, 161. motor Sagmaister 08:38 1. autó Al-Attiyah 09:42, 18. autó Zapletal 10:08:00, 21. autó Szalay 10:10:30, 23. autó Palik 10:11:30 , 53. autó Liszi 10:36:00, 76. autó Saskin 10:52:00 1. kamion De Rooy 10:13:00, 19. kamion Szaller 10:33:00 A […]
Olvasd tovább
Holtan találtak egy francia motorost
2009-01-07
A Dakar Rally amellett, hogy a világ legnehezebb és ezáltal a leghíresebb tereprali verseny, sajnos a leghírhedtebb is, mert minden évben gyûjti a halálos áldozatokat. Kedden találtak rá Pascal Terry francia motorosra (Yamaha, 192. rajtszám) az argentín pampákon a Dakar útvonalán. A versenyzõ vasárnap tûnt el, azóta keresték és egy megközelíthetetlen helyen találtak rá sûrû […]
Olvasd tovább
Dakar 2009 – 5. szakasz
2009-01-07
5. szakasz – szerda, január 7. Neuquen – San Rafael Összekötõ: 173 km, Speciál: 506 km, Összekötõ: 84 km, Összesen: 763 km A verseny elsõ hetének talán legnagyobb kihívása a San Rafael-be vezetõ úton találkozunk. A nagy távolság rákényszeríti a pilótákat, hogy egész úton koncentráljanak. A versenyzõknek szembe kell nézniük az elsõ dûnés átkelésekkel, amelyek […]
Olvasd tovább
Lesz még jobb
2009-01-07
Talán tegnap jelentette a mélypontot a Szalay Dakar Teamnek az idei Dakaron, de sajnos a csapat Darázsi Zsolt vezette T4-es MAN kamionjának elvesztése máris éreztette hiányát. A szervezõk a mai szakaszt erõs idegzetûeknek szánták. Eredetileg 459 km hosszúra írták ki a szelektív szakaszt, de végül adminisztratív okokra hivatkozva leredukálták 380 km-re. Ez persze nem jelenti […]
Olvasd tovább
Igazából Dakar – technikás szakasszal folytatódott a küzdelem
2009-01-06
Sainz, Coma és Palik ott folytatta, ahol abbahagyta, Szalay viszont hátrányba került, eltört a kormányoszlopa Az autósoknál továbbra is a korábbi ralisoké a fõszerep a Dakar-ralin: Carlos Sainz és Nasszer al-Attijah csatája egyelõre döntetlenre áll, már ami a szakaszgyõzelmeket illeti, mert egyébként az összetettben a spanyol Matador vezet 3 perc 46 másodperccel. Õk ketten elképesztõ […]
Olvasd tovább
Szalayék is megállni kényszerültek
2009-01-06
A Szalay Balázs vezette Opel Antara RR kormányrúdja eltört a mai szelektíven a CP1 ellenõrzõpont elõtt, a 186. kilométernél. Darázsi kamionjának hiányában a biztos segítség elmaradt, ám hosszú várakozást követõen sikerült a versenyzõknek a sérült jármûvel az ellenõrzõponton átverekdniük magukat és önerõbõl szert tenniük egy hegesztõre. Az így ideiglenesen megjavított versenyautó jelenleg is folytatja útját […]
Olvasd tovább
Miért nem indultak Kis Sanyiék?
2009-01-06
„Nagyon sok érdeklõdést kaptunk, hogy mi történik a Technosport Hungary háza táján. Miért nem indult Kis Sándor és Czeglédi Péter páros a Dakar 2009 Rally-n. Ez nagyon jól esik a Csapat minden tagjának. Volt értelme az elmúlt évek erõfeszítéseinek és sikereinek. Köszönjük! Nos mindenekelõtt megszakad a szíve a csapatnak, hogy a sorozatban elõször nincs ott […]
Olvasd tovább
Dakar 2009 – 4. szakasz
2009-01-06
4. szakasz – kedd, január 6. Jacobacci – Neuquen Összekötõ: 4 km, Speciál: 459 km, Összekötõ: 25 km, Összekötõ: 488 km A szakasz kezdetét jelentõ köves átjárók kemény munkát jelentenek a motorosok karjainak és aki hozzászokott a „wadis”-hoz, az kénytelen lesz hasonló elõvigyázatossággal kezelni az argentin „rios”-t is. Az ezt követõ homokos részeken és hosszú […]
Olvasd tovább
Darázsiék búcsúznak
2009-01-06
Sajnos eljött minden dakaros rémálma, a Szalay Dakar Teamnél ráadásul duplán, vagy úgy is mondhatnám, hogy csõstül jött a baj. A Darázsi Zsolt vezette MAN versenykamion legénységének ismét ugyanazzal a problémával kellett szembesülnie: megállt a kamion motorja, vagyis szerelõberkekben inkább úgy mondják: a SZÍVE.  Nem gondoltuk volna, hogy ez a kamion kieshet a versenybõl, amely […]
Olvasd tovább
Egyszer fent, egyszer lent
2009-01-05
A terv szerint nagyon hosszú lett volna a mai szelektív, 616 km-es pályát szabtak ki a rendezõk. Azonban valószínûleg az égieknek sem tetszett ez a verzió, hiszen az elmúlt hetek esõzései elmosták a pályát, így le kellett faragni a hosszából. Azért persze a megmaradt 551 km sem vehetõ félvállról, maradtak bõven technikás és gyilkos részek, […]
Olvasd tovább
Két nap után
2009-01-05
A Dakar Rally elsõ két napja után még versenyben van 475 csapat összesen 201 motorral, 24 quaddal, 170 autóval és 80 kamionnal. A hivatalos visszalépések száma 17. A Szalay Dakar Team versenykamionja nagy nehézségek árán helyi idõ szerint éjjel 2-kor beért a táborba. A jó hír, hogy reggel 6-ra végre sikerült megjavítani az MAN szívét, […]
Olvasd tovább
Dakar 2009 – 3. szakasz
2009-01-05
3. szakasz – hétfõ, január 5. Puerto Madryn – Jacobacci Összekötõ: 70 km, Speciál: 551 km, Összekötõ: 73 km, Összesen: 694 km A harmadik napon a „speciális” program elég kemény, több mint 600 kilométer lesz. Ez a jel, hogy a résztvevõk megérkeztek a verseny szívéhez, bár a nagyobb problémák majd csak ezután következnek. Patagóniába való belépés […]
Olvasd tovább
Aki nem tévedt el, nyeregben volt vasárnap a Dakaron
2009-01-05
Carlos Sainz tovább öregbítette a ralisok hírnevét, a magyarok közül Palik László a 17. helyen végzett Az eltévedések napja volt a vasárnapi – még maga a nagy Carlos Sainz is kalandozott egy kicsit (mivel navigátora az egyik legtapasztaltabb a mezõnyben, ez az itinert is minõsíti), de még így is õ volt a leggyorsabb az autósok […]
Olvasd tovább
Újabb gondok
2009-01-04
A Dakar második napja ugyan a leghosszabb versenynap, mégis a versenyzõk gyorsan túl voltak a nehezén, hiszen a szervízparkból etap nélkül ugrottak bele a szelektív szakaszba, ami 237 km hosszú volt. Igaz, utána még várt rájuk egy 600 km-es etap, de azt már stresszmentesen vezethetik le, túl lévén a nehezén. A szervezõk ígéretükhöz híven ma […]
Olvasd tovább
Túl az elsõ nehézségeken
2009-01-04
A csapat túl van az elsõ nehézségeken, a szervízben sikerült megjavítani a T4-et, Darázsi Zsolt kamionja reggel 7-re beindult. Tegnap a szelektív vége elõtt 70 km-rel megolvadt az egyik dugattyú, melyet sikerült az éjszaka folyamán kicserélni és így folytathatják a versenyt. A csapat szerelõinek segítettek az MAN gyári csapat mérnökei is, valamint az RTL Motorsport […]
Olvasd tovább
Bemelegítésnek nehéz volt a szombati nap a Dakaron
2009-01-03
Irtózatosan kemény nap volt – ahhoz képest, hogy könnyûnek ígérkezett. Kiderült, a gyors pálya nem minden esetben egyszerû, legalábbis a Dakar-rali elsõ napján biztosan nem volt. A por nehezítette meg legjobban az autósok dolgát, miközben a motorosok nagy része (és a toppilóták is ide tartoznak) azzal küzdött, hogy a gyors szakaszon felmelegedtek a gumik, és […]
Olvasd tovább
Ahol a jó, ott a rossz is
2009-01-03
Túl van a Dakar mezõnye az elsõ versenynapon és a Szalay Dakar Team legénysége vegyes érzelmekkel fejezte be a mai szereplését. A versenyzõk rajtoltatása a motorosokkal kezdõdött rajtszám szerint már hajnali 5 órakor és 196 km megtétele után érték el a szelektív szakasz rajtját. Az argentín pampa nagyon gyors terepnek bizonyult, az elsõ helyen Nasser […]
Olvasd tovább
15. hely
2009-01-03
A Szalay Dakar Team autós egysége Szalay Balázzsal és Bunkoczi Lászlóval a pilótafülkében dakaros története legjobb eredményeként a 15. helyen fejezte be a mai szakaszt. Az autós gyorsasági szakasz gyõztese Nasser Al-Attiyah(BMW) 02:36:15-es eredménnyel. A második helyezett Carlos Sainz(VW) +00:02:17, a harmadik pedig Giniel De Villiers (V) +00:02:40-el lemaradva. A francia Marc Coma(KTM) nyerte a […]
Olvasd tovább
Dakar 2009 – 1. szakasz
2009-01-03
1. szakasz – szombat, január 3. Buenos Aires – Santa Rosa Összekötõ: 196 km, Speciál: 371 km, Összekötõ: 166 km, Összesen: 733 km Sokan hallottak már a La Pampa-ról, ahol a helyiek mindig „kemények, de mindig udvariasak”. Az elsõ szakasz lehetõséget nyújt e hatalmas mezõk felfedezésére. A versenyzõk még sohasem találkoztak ilyen hosszú speciállal. A […]
Olvasd tovább
Dakar, kicsit másképp
2009-01-03
Ma elkezdõdik a világ legnehezebb tereprali versenye, a Dakar Rally. Bár a rajtceremóniát már tegnap megtartották, maga a küzdelem csak ma kezdõdik. Ez lesz a harmincegyedik futam, és a szervezõk állítása szerint mindközül is az eddigi legnehezebb versenyre kell számítaniuk a résztvevõknek. A verseny eredeti neve Párizs-Dakar Rally volt, ám ahogy egyre komolyabb versenyként nõtte […]
Olvasd tovább
A mezõny összeállt
2009-01-02
Bár csak holnap kezdõdik a verseny, Buenos Airesben már ma hatalmas nézõsereg gyûlt össze, hogy lássák a Dakar Rally rajtceremóniáját. Az elmúlt két napban csak az átvételek zajlottak le a városban, az is önmagában 60.000 látogatót vonzott. Helyi idõ szerint 16 órai kezdettel gurulnak fel a versenyzõk a pódiumra fordított sorrendben, mégis nagyon sokáig el […]
Olvasd tovább
Dakar 2009 – Az útvonal
2009-01-02
1. Szakasz – Január 3., Szombat Buenos Aires – Santa Rosa Összekötõ: 196 km – Speciális: 371 km – Összekötõ: 166 km – Összesen: 733 km 2. Szakasz – Január 4., Vasárnap Santa Rosa – Puerto Madryn Összekötõ: 0 km – Speciális: 237 km – Összekötõ: 600 km – Összesen: 837 km 3. Szakasz – […]
Olvasd tovább
Bahor Bea és Bunkoczi László naplója
2. nap
2009-01-01
Bahor Bea 2009. B.Ú.É.K. A szilveszter esténk, illetve éjszakánk 3 órával késõbb ért minket, mint az otthoniakat. Kerestünk egy éttermet, ahol nagyon jó, többfogásos vacsorát kaptunk, na meg némi alkoholt is… Az argentín emberkék teljesen visszafogottan koccintottak éjfélkor, és csak néztek minket, amikor a „kis” csapatunk felállva a himnuszt énekelte, cseppet hamisan, és egy cseppet […]
Olvasd tovább
Zöld út
2009-01-01
December 31-én délben, épségben és csomagokkal együtt csatlakozott a Szalay Dakar Teamhez az utolsó hatfõs különítmény is. Az Óév vége a többiek számára is szerencsésen alakult, megkerültek az elveszett csomagok és a vámból is megkapták a kiküldött alkatrészeket. Persze ez a nap sem pihenéssel telt, szerelõink estig bütykölték még a csapat jármûveit, de a három […]
Olvasd tovább
Az elsõ akadály a pecsétek begyûjtése volt
2009-01-01
Ugyanaz a kaland, csak éppen új helyszínen – ez akár a mottója is lehetne az idei  Dakar-ralinak, amely az idén nem Afrikában, hanem Dél-Amerikában zajlik, úgyhogy a csapatok két-három nappal a rajt elõtt nem valamelyik európai nagyvárosban gyülekeztek, hanem Argentínában, közelebbrõl is Buenos Airesben. Az idõigényes technikai ellenõrzésen a legtöbbjük már túl volt (november végén […]
Olvasd tovább