LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Emlékek, találkozások

Szalay Balázs nem először van San Juanban, ezen a régi autóversenypályán, ahová csütörtökön érkezett meg a 40. Dakar rali mezőnye. A pálya már akkor sem üzemelt, amikor 2009-ben legutóbb itt járt az Opel Dakar Team pilótája, viszont emlékeket idéz.
Például azt, hogy amikor annak idején ideértek, éppen ugyanilyen forróság volt, mint most, a csapat kamionversenyzője, Darázsi Zsolt ki is száradt, ápolni kellett. Vagy az, hogy technikai gonddal érkeztek meg a táborba, és a Hummer-csapat, pontosabban Robby Gordon mérnöke segített megoldani azt.

marathon stage bike ambiance Fiambala during the Dakar 2018, Stage 11 Belen to Chilecito, Argentina, january 17 – Photo Frederic Le Floc’h / DPPI

 

Akkor nem volt túl sok ideje beszélgetni, hiszen versenyben volt, problémamegoldó üzemmódban működött, most viszont természetesen jó néhány ismerőssel összefutott a táborban.
Legelőször meglátogatta a két motorversenyzőt, akik annak idején az ő hatására kezdtek el versenyezni: Gyenes Emanuel és Saghmeister Gábor a kalandjairól mesélt neki, és arról, miért kérték a motorosok, hogy töröljék el a csütörtöki szakaszukat. Az első felét az időjárási körülmények miatt amúgy sem tartották volna meg, a másodikat viszont a motorosok saját, közös kérésére nem tartották meg, mert szerintük veszélyes lett volna az autósok mögött elrajtolni a fesh-feshben, ahol a kifordított éles sziklák életveszélyesek lettek volna.
„A motorosok észrevétele teljesen jogos, de szerintem el kellett volna őket rajtoltatni a mezőny előtt, és akkor legfeljebb az autósok egy kicsit később érnek célba – mondta Szalay Balázs. – A helyzet az, hogy szerintem itt, Dél-Amerikában a versenyzők nem szoktak hozzá, hogy ennyire fogy a mezőny, míg korábban Afrikában megszokott volt, hogy az indulóknak csak a harminc százaléka ért célba. Most tényleg kemény útvonalat állítottak össze a szervezők.”

301 AL-ATTIYAH NASSER (QAT) Legende, BAUMEL MATTHIEU (FRA) Legende, TOYOTA Hilux, auto, car, action during the Dakar 2018, Stage 11 Belen to Chilecito, Argentina, january 17 – Photo DPPI

 

Az autósok versengéséről szólva elmondta, érdekes, hogy hiába költött a fejlesztésekre a tervezettnél jóval többet a Mini (biztos forrásból tudja), s hiába követte ugyanezt a példát a Toyota, egy-két jó részeredménytől eltekintve mégsem képesek lépést tartani a világverő Peugeot-val. „Szerintem ez elsősorban nem a technikán, hanem a versenyzőkön múlik – a franciák elképesztően erős csapatot raktak össze, a világ legjobbjait gyűjtötték egy csokorba. És a csütörtöki szakasz azt is bizonyította, hogy ezek a versenyzők nem csupán képzettek és zseniálisak, hanem lelkileg is jól bírják a nyomást – nem lehetett könnyű például Carlos Sainznak, hogy a szakasz célja előtt tizenhat kilométerrel már csak harmadik sebességi fokozat volt a váltójában. Nagyobb baj is lehetett volna ebből, és ő ezt pontosan tudta, ezért is nagyszerű, hogy ilyen fegyelmezetten célba hozta a Peugeot-t” – mondta Szalay az autós éllovasról szólva, aki jelenleg 46 perccel vezet az összetettben.

People try to right the truck driven by French driver Michel Saumet and co-driver Xavier Tancogne during Stage 3 of the Dakar 2018 between Pisco and San Juan de Marcona, Peru, on January 8, 2018. / AFP PHOTO / FRANCK FIFE (Photo credit should read FRANCK FIFE/AFP/Getty Images)

 

A következő érdekes találkozás az volt ezen a napon, amikor Szalay összefutott Michel Saumet-val. Azzal a kamionossal, aki már 1996-ban is rajthoz állt a versenyen, akkor, amikor Szalay zöldfülűként először nekivágott a Dakarnak.
„Michel-nek ez a harmincadik Dakarja, és most először borult fel, szóval ő is megerősítette, nehézségben a régi afrikai versenyeket idézi a mostani megméretés – mondta Szalay. – Felelevenítettük az első Dakaromat, amelyen többször is ő húzott ki a bajból – de szó szerint – úgyhogy utóbb el is kezdtünk együtt dolgozni. Olyan jót beszélgettünk, hogy elhatározta, a feleségével februárban eljön Budapestre, hogy találkozzon az egész akkori csapattal.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13