LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nyolc vk-pontot szerzett Szalay és Bunkoczi!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős még egy emberpróbáló, 211 kilométeres sivatagi szakaszt teljesített szombaton, és a hatodik helyen végzett a Baja Jordan viadalon, ami nyolc világkupa-pontot jelent számára.
A gyönyörű Wadi Rumban, vagyis a hold völgyében tartották meg a Baja Jordan utolsó szakaszát szombaton: a mezőny számára ezúttal is 211 kilométer volt a penzum, a versenyzők útja pedig gyönyörű formájú sziklák között, dűnéken, és gyors, ámde technikás, homokos pályarészeken vezetett. A pénteki hosszú szelektív szakasz volt ez, csak ellenkező irányból, ami egy kicsit még jobban megnehezítette a navigátorok dolgát, hiszen az előző napi eltévedések miatt már tényleg összevissza vezettek a nyomok.
Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László hetedikként rajtolt a szakaszon, és bár a hatodik legjobb időt teljesítette a pályán, ez nem változtatott az összetettben elért helyezésén. Legalábbis azt hitte, amíg ki nem zárták előle a szaúd-arábiai Jasir Seaidant, mert így a magyarok 8 világkupa-pontot szerezve, hatodikként végeztek a jordániai viadalon.
Ez volt a 38. ország, amelyben Szalayék megmérették magukat, mert bár a szervizcsapat eltöltött itt hosszabb időt a Mentőexpedíció című film forgatásán (a magyar csapat építette és szervizelte a forgatás alatt a Matt Damon vezette marsjárót), versenykörülmények között először jártak ezen a tájon.
A két és fél nap alatt Szalay és Bunkoczi több mint 500 versenykilométert tett meg – jó bemelegítés volt ez a Dakarra.
„Izgalmas, jó pályákon vezetett az utunk, nagyon élveztem a versenyt, s mondom ezt úgy, hogy mindkét nap volt egy kis technikai problémánk – nyilatkozta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Nem voltak igazán nagy dűnék, viszont az utak ha nem homokosak, akkor kövesek voltak, olykor egészen nagy sziklákat kellett kerülgetni. Pénteken a motor melegedése miatt álltunk több, mint huszonöt percet, szombaton pedig az utolsó negyven kilométeren már nagyon kevés volt az üzemanyag az autónkban. Ez úgy történhetett, hogy nem érkezett meg időben a rendes üzemanyagtankunk, a segédtank viszont csak százhetven literes, ami egy ilyen hosszú szakaszon éppen határeset. Így azután a jobb kanyarokban, amikor ellöttyent a benzin, a motor nem kapott elég üzemanyagot és olyan volt, mintha leállt volna. Takarékoskodni kellett, emiatt a pálya utolsó kilométerein már úgy éreztem, mintha tojásokon lépkednék. A hatodik hely miatt nem vagyok csalódott, mert előzetesen is úgy gondoltam, legjobb esetben is hatodikak lehetünk, hiszen a négy Minit és a Peugeot-t nem volt esélyünk megelőzni, igaz, a szaúdiak kizárását nem kalkuláltam be. Az ötödik helyen végző side by side buggyt legyőzhettük volna, ha nincsenek a gondok, de hát voltak.”
S hogy mit tett ehhez hozzá az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László?
„Alapvetően nehéz verseny, és nehéz nap volt. A mai szakasz elején elég jól mentünk, a végén azonban a benzingondok miatt már csak második szándékból versenyeztünk, ha élesen jobbra fordult a nyom, akkor inkább alternatív irányt választottunk. Ami a navigáció szempontjából nem volt könnyű, hiszen így is több száz nyom kanyargott előttünk, úgyhogy nehéz volt bármihez is viszonyítani. A Dakar előtt jól jött, hogy egy kicsit visszarázódtunk a sivatagi ritmusba, és talán előrébb is léptünk, fejlődtünk is valamennyit. Minden sivatagban megtett kilométer az ember épülésére szolgál ugyanis.”
BAJA JORDAN, VK-FUTAM, AKABA
Abszolút végeredmény: 1. Jakub Przygonski, Timo Gottschalk (lengyel, német, Mini All4)  5:28:14, 2. Terranova, Graue (argentin, Mini All4) 3:50 perc hátrány, 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 6:22 p h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:58:27 ó h.
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06