LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay Balázs hó-mobillal száguld Alaszkában!

 Szalay Balázzsal kapcsolatban talán senkinek sem újdonság, hogy „bevállalós” – a sivatagban éppen úgy otthon érzi magát, mint 3600 méter fölött a hegyekben, vagy az alaszkai hómezőkön.

A gyönyörű televíziós műsorvezető, Várkonyi Andrea  is jó néhányszor bizonyította már vagányságát – nem kell messzire menni, éppen Szalay csapatában az Opel Dakar Team színeiben versenyzett végig egy bajnoki szezont a terepraliban.

Ők ketten most útra kelnek a világ leghíresebb kutyaszánhúzó-versenyére, az Iditarodra – motoros szánokkal (mi mással…?) kísérik majd egy darabon a március 3-án rajtoló mezőnyt. A Yukon-folyó völgyében, hálózsákokban húzzák majd meg magukat éjszakára, hogy azután nappal újra útra keljenek.

„Mindig is vonzott a sebesség, tavaly kipróbáltam egy kutyaszánt is, ami nagyon izgalmas kaland volt, de az rögtön kiderült, hogy nem leszek a rabja, mert nekem nem volt elég jó a tempó – mondta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája, aki gyerekkora óta a sebesség megszállottja. – Ezért döntöttem úgy, hogy az idén hó-mobillal követem a versenyt, mert akkor én diktálom a tempót és azt is eldönthetem, hol állunk meg versenyt nézni, hol verünk tábort.”

 

 

Az Iditarod kutyaszánhúzó versenyt (amely a sportág világbajnokságának tartanak) 1973 óta rendezik meg Alaszkában, részben azonos útvonalon, s bár ez a világ egyik legextrémebb kihívása, minden évben hatalmas iránta az érdeklődés – az idén 68 vállalkozó kedvű hajtó készült fel arra, hogy bizonyítsa tudását a 998 mérföldes távon.

A címvédő Mitch Seavey 58 éves, s bár Minnesotában született, családjával 1963-ban Alaszkába költözött, s akkoriban vált hajtóvá is. Édesapja, Dan is rajthoz állt az Iditarodon, úgyhogy elhatározta, egy napon ő is szeretné kipróbálni magát ezen az elképesztő viadalon. Ez annyira jól sikerült, hogy Mitch Seavey azóta a viadal háromszoros győztese. Négy fia közül három ugyancsak követi a családi tradíciót.

Vele is találkozik majd Szalay Balázs és Várkonyi Andrea, miközben szurkolóként maguk is megpróbálnak megfelelni a kihívásnak, amit a mínuszok, a hó és a jég jelent.

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06