LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: Ma megkóstoltuk a dűnéket is!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 35. helyen ért célba a tereprali világbajnokság marokkói viadalának hétfői napján, amelyen egy 316 kilométeres szelektív szakaszt teljesített a mezőny köves, sziklás, dűnés terepen. A Szalay Dakar Team párosa ezzel az összetettben felzárkózott a 32. helyre.

„Mindent megtettünk, hogy jó helyen érjünk célba, de volt két eltévedésünk, ami lelkileg egy kicsit megviselt, és a végén még egy defektet is kaptunk, úgyhogy lehetett volna ez sokkal jobb is – értékelt Szalay. – A pálya nagyon tetszett, volt sok gyors szakasz, amelyeken lehetett haladni, és akadtak dűnék is, nagy letörésekkel, na ott könnyen lehetett volna nagyot esni. A szakasz elején tudtunk előzgetni is, azt nagyon élveztem, a kocsi pedig remekül bírta a megpróbáltatásokat, pedig sok nagy kövön mentünk át.”

Bunkoczi László hozzátette, navigációs szempontból nem volt könnyű a nap, mert a nagy szél teljesen elfújta a nyomokat.

„Két eltévedésünk volt, mindkettővel körülbelül két-három percet veszítettünk – mondta Bunkoczi. – A szél teljesen elfújta a nyomokat, és az elsőnél abban a pillanatban, ahogy letértünk a helyes nyomról, már jöttek is szembe a többiek, úgyhogy hamar rájöttünk, nem jófelé megyünk. Másodszorra akkor tévedtünk, amikor kimentünk a dűnéből, ott sajnos egy kicsit többet keresgéltük a GPS-pontot, mire rájöttünk, hogy vissza kell fordulni. Összességében azonban nem panaszkodhatunk, jól éreztük magunkat az autóban.”

Ami az élmezőnyt illeti, míg vasárnap Sébastien Loeb járt pórul már a szakasz elején (a technika ördöge hátráltatta), addig hétfőn a katari Nasszer al-Attijah cserélt három defektes kereket, úgyhogy most a francia ralizseni áll jobban kettejük párharcában. Érdekesség, hogy az összetettben mindössze egyetlen pont van a két remek versenyző között a világbajnoki címért folyó csatában.

MAROKKÓ RALI, TEREPRALI VB-FUTAM

2. szakasz, Tan Tan–Layoune (össztáv: 435 km, ebből szelektív szakasz: 316 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, XTreme Buggy) 2:56:54, 2. Terranova, Haro (argentin, spanyol, XTreme Buggy) 10:15 perc hátrány, 3. Chicherit, Winocq (francia, GCK Buggy) 18:18 p h., …35. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:15:04 ó h., …41. Lónyai Pál, Somfai Mátyás (magyar, Can-Am) 1:29:12 ó h.

Az összetettben: 1. Loeb, Lurquin 6:57:20, 2. Terranova, Haro 4:20 p h., 3. Chicherit, Winocq 9:37 p h., …32. Szalay, Bunkoczi 2:08:45 ó h., …37. Lónyai, Somfai 2:43:55 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06