LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a hetedik helyen

Két hosszú, sivatagi szakaszt teljesített a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a jordán világkupa-futam pénteki napján: az Opel Dakar Team párosa a hetedik helyről várja a zárónapot.

 

Forró, nehéz, idegőrlő napjuk volt a versenyzőknek a jordán világkupa-futam péntekjén. Egy 211 és egy 80 kilométeres szakaszt kellett teljesíteniük a Wadi Rumban. Egyfelől gyönyörű tájakon autóztak, lélegzetelállító sziklák között, kisebb és nagyobb dűnéken, majd pedig köves talajon, másfelől viszont a navigátorokat extra kihívás elé állította, hogy a méterszámláló, a GPS és az itiner egyáltalán nem volt összhangban egymással, úgyhogy megesett, ami nem sokszor szokott: a topversenyzőktől kezdve az utolsó párosig mindenki eltévedt néhányszor, s voltak a pályának olyan részei, amelyeken a szélrózsa összes irányából érkeztek a versenyzők. Ez nyilván alaposan próbára tette az idegeiket, főleg mivel a világkupa hajrájában járunk, úgyhogy minden másodperc, minden pont számít. 

 

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek ezen felül egy technikai gonddal is meg kellett küzdenie, úgyhogy halmozottan hátrányos helyzetben érezhette magát. Ennek ellenére a nap végén hullafáradtan bár, de a jól végzett munka tudatában nyilatkozott a hetedik helyen álló magyar páros.

 

„Nagyon érdekes napunk volt, egy ilyen még a Dakaron is nehéznek számítana – nyilatkozta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Elképesztő tájakon autóztunk, a dűnék is szépek voltak, a sziklák pedig egyenesen lélegzetelállítóak, de sajnos nem nagyon volt időnk bennük gyönyörködni, mert végig nagyon észnél kellett lenni. A reggelünk jól indult, a hosszú szakasz elején megelőztünk egy buggyt, és jó ritmusban autóztunk, ám a nagy dűnéken elkezdett melegedni a motor, úgyhogy az utolsó nyolcvan kilométert már úgy tettük meg, hogy direkt mindig eggyel magasabb fokozatban hagytam a váltót, hogy ne erőlködjön a motor. A vége előtt tíz kilométerrel már nagyon nagy volt a baj, úgyhogy huszonöt percre meg kellett állnunk, hogy visszahűljön. A második szakasszal összességében elégedett vagyok, volt egy kisebb eltévedésünk, amikor bementünk két szikla közé, ahonnan nem volt kiút, de a többiek is ott tolatgattak. Nehéz, fárasztó nap volt.”

 

Bunkoczi László is rettenetesen elfáradt, belőle és a többi navigátorból nagyon sokat kivett a hőség mellett az is, hogy miként fentebb is említettük, sokszor nem találkozott egymással az, amit a GPS és a méterszámláló mutatott, valamint az itiner írt – szóval pattanásig feszültek az idegek.

 

„A pályafelírók nem vették eléggé komolyan, hogy harmonizálják a GPS-t, a méterszámlálót és az itinert, úgyhogy ezen a napon mindenki ment mindenfelé. Főként azért, mert ez afféle kanyar kanyar hátán pálya volt, úgyhogy megesett, az itiner alapján rossz irányba indultál el, de végül az ment jó felé. Volt, hogy azt írták, maradj a fő nyomon, de mire mi odaértünk már volt előttünk vagy kilenc nyom, és mindegyik más irányba vezetett. Szóval minden idegszálammal koncentrálni kellett, rendesen el is fáradtam a nap végére, de Balázzsal remekül összedolgoztunk.”

 

A Baja Jordan harmadik napján még egy 211 kilométeres szakasz vár a mezőnyre. 

 

BAJA JORDAN, VK-FUTAM, AKABA

Az állás 3 szelektív szakasz után: 1. Jakub Przygonski, Timo Gottschalk (lengyel, német, Mini All4)  3:18:48, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 2:13 p h., 3. Terranova, Graue (argentin, Mini All4)  3:22 p h., …7. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:17:14 ó h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06