LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék hatodikként „léptek be” a Pokol kapuján

Nem gondolták, hogy mosolyogva érkeznek majd a Pokol kapujába, pedig így történt. Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László hosszú idő után először problémamentes versenynapot tudhat maga mögött, ennek köszönhetően a Türkmén Desert Race második szakaszát az hetedik helyen zárta, az összetettben pedig felzárkózott a hatodik pozícióba.

De térjünk vissza egy kicsit a Pokol kapujára! Nos, ez valójában egy 47 éve folyamatosan lángoló kráter, Darwaza település mellett. Egy 1971-es fúrás során szovjet geológusok egy földgázzal teli barlangot tártak fel, a fúrótorony alatt beomlott a föld, és a helyén egy körülbelül hetvenszer húsz méteres kráter maradt. A mérgező gázkibocsátást megelőzendő a geológusok meggyújtották a földgázt, remélve, hogy néhány napon belül kialszik a tűz – ez azonban 47 éve nem történt meg. A helyiek nevezték el a barlang maradványát a Pokol kapujának. Szalay Balázs és Bunkoczi László első dolga az volt a táborba érkezés után, hogy közelebbről is megnézze magának a krátert. „Maximum két méterre lehet megközelíteni a kráter szélét, mert úgy ég, mint a tábortűz, ahhoz sem kívánkozik közelebb az ember” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, aki elhatározta, este még egyszer odamegy a kráterhez, mert éjszaka biztosan sokkal látványosabb.

Jókedvének és vállalkozó kedvének oka (azon kívül, hogy imád ismeretlen helyeket felfedezni), hogy végre jól mentek a dolgok a versenypályán: a szerdára kijelölt 230 kilométeres szakaszon valahogy rátaláltak a megfelelő ritmusra, és hiba nélkül teljesítették. Már a pályán megelőzték három vetélytársukat, az összetettben pedig felzárkóztak a hatodik helyre. „Első látásra ugyanolyan volt a szakasz, mint az előző napi, mégis a talaj valahogy teljesen más volt, sokkal lendületesebben lehetett rajta autózni. Ezúttal még a lassú részeken is hetven kilométer per órás sebességgel haladtunk, és volt néhány gyorsabb szakasz, amelyen százharminc-százötvennel is mehettünk, ez azért jó, mert a pilóta ilyenkor pihen – mondta Szalay Balázs. – Jól tettük, hogy már a rajt előtt csökkentettük a guminyomást, mert így a negyvenedik kilométer után nem kellett megállnunk, úgy, mint jó néhány vetélytársunknak. Végig homokos talajon vezetett az utunk, ez megkönnyítette az előzést, de mivel össze-vissza futottak a nyomok, az meg megnehezítette a navigátor dolgát. Kétszer bizonytalanodtunk el, de Lacival együtt megkerestük a helyes nyomot. Érdekes, hogy míg tegnap egy lelket sem láttunk, ma elmentünk egy falu mellett, amelynek lakosai ott szurkoltak nekünk a falu szélén egy tó partján. Nem is értem, hogy került oda egy tó, mert körös-körül csak dűnéket láttunk, semmi mást.

Forró nap volt egyébként ez is, csak az este hozott némi enyhülést, a táborba érkezvén a versenyzők leheveredtek az árnyékba, és azonnal valami cukros üdítőt kértek. A Karakum-sivatag kivette az erejüket.
Ez a szakasz még akkor sem lett volna könnyű, ha jó az itiner, így viszont Balázzsal együtt kerestük a jeleket. Én mondtam, mit kellene látnunk, ő meg megkereste – mondta Bunkoczi. – Hosszú idő óta ez volt az első olyan szakaszunk, amelyen minden flottul működött, úgyhogy amikor 150 kilométernél valami elkezdett kopogni az autó elejében, elkezdtem vadul imádkozni, hogy bírja ki a táborig. Szerencsére kibírta, itt vagyunk, és nem is rossz helyen.”Csütörtökön a Darwaza krátertől a Türkmén tóig autózik a mezőny – a versenyzőkre, így az Opel Crossland X magyar legénységére is egy 236.64 kilométeres mért szakasz vár.

 

TÜRKMÉN DESERT RACE

  1. nap, Ikiuzak Plain–Darwaza (össztáv: 392.49 km, ebből szelektív szakasz: 230.91 km). Autósok: 1. Harry Hunt, Wouter Rosegaar (brit, holland, Peugeot 3008 Maxi) 2:36:00, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper) 2:39 p h., 3. Annamammedow, Akmyradow (türkmén, Mini John Cooper) 14:08 p h, …7. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 40:20 p h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 2:58:35.

Az állás. Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 6:23:29, 2. Hunt, Rosegaar 9:24 p h., 3. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 32:42 p h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 1:29:50 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmecianov (orosz, Kamaz) 7:08:20

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06