LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Túl a kötelező rituálén

A versenyek előtti utolsó nap mindig az ördögé. Kötelező végigmenni a feladatokon, egymás után kipipálni mindegyiket, de igazándiból senki sem szereti.

Még úgy sem, hogy Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak már van rutinja ebben, hiszen az Opel Dakar Team pilótájának ez már a tizennegyedik Dakar ralija lesz, míg Bunkoczival közösen a kilencedik. Ráadásul az adminisztratív és technikai ellenőrzés nem csupán a Dakaron kötelező, hanem az összes többi terepraliverseny előtt is… Igaz, azért számításba kell venni, hogy itt vannak a legtöbben, vagyis itt tart a legtovább a papírmunka. Noha magyar idő szerint szombaton 21 órakor még nem értek véget a átvételek, azt már most lehet látni, hogy nagyságrendileg 130 autós páros nevezett az idei versenyre, ami az utóbbi négy év legmagasabb indulólétszámát sejteti a kategóriában. Úgyhogy Szalayéknak nem lesz könnyű dolguk, ha jó eredményt akarnak elérni. Eddigi legjobbjuk egy 20. hely, ezen szeretnének lehetőség szerint javítani.

Egyelőre azonban az adminisztratív teendőkön kellett átlendülni, amelyet hiába igyekeznek évről évre egyre inkább megkönnyíteni a szervezők, így is minden csapatnak órákon keresztül tartó elfoglaltságot jelentett a katonai légierő limai bázisán, ahol egyébként nyáron a Pánamerikai játékok sportlövő versenyeit is megtartják majd.

Szalay és Bunkoczi türelmesen várt (mást nem is nagyon tehetett) az Opel Grandland X mellett ácsorogva, még szerencse, hogy közben rég nem látott ismerősökkel is találkozott, akikkel egyrészt fel tudta eleveníteni a régi sztorikat, másrészt eszmét tudott cserélni az előtte álló nagy feladatról, arról az 5000 kilométerről, amely az elkövetkező napokban, Peruban vár a mezőnyre.
A 41. Dakar rali vasárnap az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, hétfőn pedig már az első mért szakaszt teljesíti a mezőny.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06