LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Új kaland, időutazás – Türkmenisztán, a 35. ország

Egy ország, amelynek hetven százaléka sivatag, egy ország, amelyben az elnök nemkívánatosnak minősítette a fekete autókat (de adott három év haladékot, hogy eladják vagy átfestessék őket), betiltotta a hippokratészi esküt és az internetet, viszont nagyon szereti az autósportot.
És itt jön a képbe az Opel Dakar Team, mert az elnök technikai sport iránti rajongása okán beleegyezett (sőt, támogatja), hogy országában megrendezzék az első nemzetközi terepraliversenyt, amelynek szervezését nem kisebb egyéniség vállalta, mint a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser. Aki természetesen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős figyelmét is felhívta a szeptember 11. és 15. között tartandó viadalra.

„Jött egy email, amelyben az Africa Race szervezője értesített, hogy új országban, Türkmenisztánban szervez versenyt. Így kezdődött – elevenítette fel a történteket Szalay Balázs, aki a türkmének kedvenc színébe, fehérbe öltözött ezen a napon. – Kollégáimmal elkezdtünk utánanézni, hogy mi is ez egyáltalán, a versenynek akkor még weboldala sem volt, de a térképet böngészve láttuk, hogy a viadal valószínűleg a Kara-kum sivatagban zajlik majd, s akkor már biztos voltam benne, hogy ez egy olyan kihívás, olyan kaland, amiből nem maradhatunk ki. A helyszín ideális a sivatagi versenyzéshez, a szervezés színvonalára pedig Schlesser neve a garancia.”

Németh Ottó csapatfőnök elmondta, már csak azért is különleges lesz ez a kaland, mert Budapestre egy hét alatt érkezik annyi turista, mint Türkmenisztánba egész évben, tehát egy a külföldiek számára szinte teljesen ismeretlen terepre érkezik meg a nemzetközi mezőny. Az Opel Dakar Team párosa eddig 34 országban tette próbára gyorsaságát, ez lesz a 35.
„Plusz kihívást jelent, hogy Türkmenisztán lesz a harmincötödik ország, amelybe versenyzőként eljutunk, s természetesen szeretnénk ott is a lehető legjobban szerepelni – tette hozzá Szalay. – Az autót a Dakar után újjáépítettük, múlt héten volt is vele egy több, mint ezer kilométeres tesztünk, amelyen arra a következtetésre jutottunk, hogy nagyon jó formában van az Opel Crossland X. S erre szükség is lesz, mert a hírek szerint a Mini és a Toyota-csapat is készül Türkmenisztánba.”

Ahol a versenyautókat nem kell átfesteni fehérre, azok megőrizhetik színpompájukat. A kérdésre, hogy vajon mennyire lesz más a Kara-kum, mint az eddigi sivatagok, a versenyzők természetesen nem tudtak választ adni, abban azonban megegyeztek, hogy eddig a Szahara volt az, amely a legnagyobb kihívások elé állította őket.
„Ami a versenyhelyszíneket illeti, én alapvetően sodródom az árral – mosolygott a navigátor, Bunkoczi László. – Kevés olyan hely van a világon, ahova nem mennék el versenyezni, talán egyszer a Holdra is eljutunk. Ez a türkmén viadal a várakozásaim szerint nemcsak egy kalandokkal teli utazás lesz, hanem egy kicsit olyannak is képzelem, mint egy időutazást, olyan kultúrát ismerhetünk meg, amelyet kevesen láttak. S hogy mi lesz a verseny nehézsége? Fogalmam sincs, de azt hiszem, engem már nehéz meglepni…”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13