LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
10. szakasz: TOUEILA > SAINT LOUIS

TOUEILA > SAINT LOUIS

10. nap –   2014 január 10  



Összekötõ : 6 km – Szelektív 202 km – Összekötõ : 286 km – Össztáv : 494 km 


 


A legutolsó!
Mint mindig, most is azt szeretnénk, ha ez az utolsó szakasz sport szempontból is élvezetes lenne, ellenben nem szeretnénk, ha nagymértékben befolyásolná a kialakult eredményt. Valójában véletlenül bukkantunk rá erre a szakaszra, ami tökéletes befejezése a versenynek. A versenyzõk a tegnapról megismert sûrû növényzettel borított területrõl indulnak, egy kisebb offtrack részt teljesítenek, és megérkeznek a verseny legeslegszebb dûnékkel övezett vidékére, mely José Maria SERVIA ihletett, a SONANGOL AFRICA ECO RACEŸ elõfutára. Körülbelül 20 kilométernyi élmény vár itt a versenyzõkre a fenséges aranysárga dûnék között, melyek megmászása nem fog nagy kihívást okozni, de többféleképpen is megoldható. Egyértelmû, hogy ez lesz a pálya fénypontja, és a pálya többi része sem lesz igazán nehéz a sokat látott versenyzõknek és versenygépeiknek. Még egy utolsó szakaszt kell ezt követõen teljesíteniük a versenyzõknek, hogy eljussanak a szenegáli St Louisba, az összekötõt.

Balázsék helyi idõ szerint 09:27-kor indulnak, elõttük Kovács Mikiék 09:07-kor.



Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13