LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
5. szakasz: Ouarzazate – Tan Tan

2007. január 10., szerda

Kerekek az Atlasz-hegységben

A visszatérõ Dakarosoknak már háromszor is volt szerencséjük az elmúlt idõkben végigrallizni Ouarzazate-bõl Tan Tan-ba. Ennek ellenére még õ sem tették meg a 2007-ben bevezetett hosszú-távú utat. A pilóták a gyorsasági szakasz során belekóstolhatnak az Atlasz-hegység hangulatába, mely a szemnek gyönyörködtetõ, bár ez azt is jelenti, hogy a kamionosok más útvonalon fognak majd áthaladni, mely néhány kilométerrel rövidebb is. Összességében a környezet drámai, szinte holdkórossá teszi az embert; aki jobban ismeri, annak a Ventoux és az Izoard ötvözeteként írhatnánk le.

Helyi specialitások: homok, kavicsok és dûnék. A Mauritániát átszelõ úton eldõlhet a rali hierarchiája. Akik birtokában minden képességükkel érkeztek ide, azoknak természetesen megvan az esélyük a csillogásra, de ugyanekkor ezen a szakaszon el is veszíthetnek mindent. Ez a Szahara szívében elhelyezkedõ dûne- és off-roadkirályság egyben az a hely is, ahol a navigátorok maradandó nyomot hagyhatnak maguk után.

Összekötõ: 170 km – Gyorsasági: 325 km – Összekötõ: 280 km

Összesen: 775 km

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13