LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A fiúk a bányában…

A defektek napja volt, pedig Szalay Balázs és Bunkoczi László azt szerette volna, ha a szakaszgyõzelmek napja a szombati a tereprali országos bajnokság idényzáró, nagykállói viadalán. Csakhogy az autósport – annak is különösen ez a szakága – éppen attól érdekes, hogy a legritkább esetben alakul valami a tervek szerint.

A bajnoki címük megvédéséért küzdõ Szalayék három szelektív szakaszt nyertek meg ezen a napon. Ugyanannyit, mint a fõ rivális Fazekas Károly. Ezzel még elégedett is lett volna az Opel Dakar Team pilótája, a kettejük közt lévõ idõkülönbséggel azonban nem.
„Nagyon élveztem a szakaszokat, ilyen trükkös, homokos pályákkal nagyon kevésszer találkozunk itthon, ésszel kellett versenyezni. Ezzel nem is volt gond, ám sajnos a hosszú, ötvenkilenc kilométeres szakaszon egy balkanyarban a jobb hátsó felninkrõl lefordult a gumi. Ezt abból vettem észre, hogy az autó egyszer csak irányíthatatlanná vált, úgyhogy kénytelenek voltunk megállni és kicserélni a kereket” – mondta Szalay, aki különösen a homokbányában brillírozott, a népes közönség nagy örömére hatalmasakat ugratott.

Nem tartott sokáig, alig két és fél percig, ám két és fél perc nagyon sok egy másodpercekre menõ, kiélezett csatában.
„Most elõször használtuk ezt az abroncsot, amellyel a világ élmezõnye is száguld, ám nekünk akadt vele egy kis gondunk. Mert bár gyorsabbak voltunk vele, mint a korábbival, de két defektet is kaptunk. A másodikat szerencsére két kilométerrel az utolsó szakasz célja elõtt, úgyhogy ki tudtunk jönni vele. Ha leszámítjuk a kerékcserével elvesztett idõt, ott lennénk közvetlenül Fazekas Karcsi mögött, vagy talán elõtte is, ami azt mutatja, hogy mindent megtettünk, és siettünk ahogyan csak tudtunk, de hát ilyen az autósport. Egész évben egy defektünk volt összesen, most egy nap alatt kettõ is. Pedig maga a verseny nagyon tetszik” – mondta Szalay, aki természetesen még nem adta fel a bajnoki címért folyó küzdelmet, hiszen tudja, a versenynek a célban van vége.
S van még négy szakasz, amelyen megfoghatja legfõbb riválisát.
Ugyanis aki ezen a viadalon elõrébb végez, az a magyar bajnok. Kérdés: Szalay zsinórban másodszor, vagy Fazekas elõször? A válaszra vasárnap délutánig várni kell.

Az Opel Dakar Team színeiben további két páros száguld a viadalon.
Vörös Ferenc és Boros László Attila az ötödik helyrõl várja a folytatást ezen a számára is rendkívül eseménydús futamon. Az elsõ körben közelebbi ismeretséget kötött egy fával, a másodikban meg túlcsúszás miatt tolatott.
„Sohasem autóztam még homokon, de hét szakasz után bátran kijelenthetem, hogy nagyon tetszik, élvezem – mondta Vörös Ferenc. – Igaz, két fát megint kiírtottam, mert nem bírtam bevenni egy kanyart, de szerencsére az Antara jól bírta a megpróbáltatásokat, nincs semmi baja. A hosszú szakaszon egy kicsit eltévedtünk, az a második körben sem ment, valahogy nem érzem a ritmusát. A rövidet viszont mindannyiszor nagyon élveztük.”

Apáthy Zoltán és Erõs Gábor is gyakorolta a kerékcserét: ráadásul dupán. Elõször a homokbányában, ahol a mély talajon amúgy sem lett volna könnyû felemelni a kocsit, de még akadt egy kis technikai gond is (az emelõt nem lehetett beilleszteni a helyére), így 22 percet vesztegeltek a kerékcsere miatt.
„Már korán reggel kaptam egy lassú lefolyású szívinfarktust, mert a rajt után nem sokkal átfutott elõttünk egy õz. Csak reméltem, hogy nem egy csapat tagja és valamelyik társa nem néz be az ablakon. Szerencsére egyedül volt. Aztán a bányában valahol lefordult a jobb elsõ kerékrõl a gumi, erre akkor jöttem rá, amikor már az egymást követõ harmadik kanyart nem tudtam bevenni. Sajnos sokat vesztettünk ott. A második körben már jóval gyorsabban cseréltünk kereket, de nemcsak ez volt a gondunk: elment az elsõ hajtás, s ez nagyon fárasztó dolog, mert a bányában hosszasan kellett tolni a kocsit a homokban. Szóval kalandos napunk volt” – mondta Apáthy.

Vasárnap további négy szelektív szakasz vár a mezõnyre a Retro Rádió Nagykálló-kupán.

RETRO RÁDIÓ NAGYKÁLLÓ-KUPA, AZ OB 6. FUTAMA
Abszolút sorrend 7 szakasz után: 1. Fazekas Károly, Horn Albert (4×4 Off Road Club, BMW X5) 2:24:21, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 2:38 perc hátrány, 3. Lukács András, Szegedi Ferenc (Váci Autó SE, Klement Corvette Impala) 5:27 p h., …5. Vörös Ferenc, Boros László Attila (Opel Dakar Team, Opel Antara) 13:12 p h., …7. Apáthy Zoltán, Erõs Gábor (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 1:03:25 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13